Oldalak


2010. december 29., szerda

"Tökéletes" befejezés

Amit igazán nem szeretek magamban, az az, hogy sokszor, - mondhatni mindig - ellent mondok ígéretemnek, kijelentéseimnek. Itt persze saját magammal szembeni dolgokra gondolok, a barátoknál, "külső" embereknél, természetesen sosem szegem szavam lehetőleg...

Nem is tudom miért kezdek bele ebbe a bejegyzésbe, (huhh mennyi "e"...) de talán azért, mert az utóbbi napok során voltak momentumok, melyeket úgy gondoltam le kell írni. Még ehhez az évhez...

Bátyóm jó ideje itthon van velünk, ezáltal én sem mondhatom, hogy unatkozom. Jó-jó! Néha talán mégis, de ennyi kell. Napi rendszerességre szinte, de visszatért kedvenc szórakozásunk, a sport. Hát nem kell mondanom, milyen jól is éreztem magam az első alkalommal, kint a placcon, -4 fokban... Tegnap lement 2-re, egészen jól viseltem a sok orrfújás meg cipőkötés között...

Tegnapelőtt összevesztem barátnőmmel. Timivel. Ostoba egy téma volt a vita tárgya, - és itt nem személyeskedek - azaz így visszagondolva már jó magam sem tudom, hogy hova soroljam a dolgot...
Innen is elnézést kérek Tőle!! :S
A hír akkor is meglepett, és magamat ismerve nem is volt kérdéses, mennyire magával ragad a kíváncsiság. Mindennap olvasom a blogját. Az Ő blogját.
Tudok a gondolatairól, talán az érzelmeibe is kicsit bepillanthatok. Hajdanán ez volt minden vágyam, ezt a közel álló barátaim, de legfőképp Ő tudta a legjobban. Számomra megváltás lett volna, hogy én is tudjak ezekről a dolgokról. De azt hiszem, mégis jobban esett volna, ha egy embernek mesél ezekről, akiben megbízik, legyen az bárki, minthogy ...
Végül is az Ő döntése. Szeretem tudni mi van vele... még ha ez fikarcnyit sem számít már. Főleg számára ...

És nem sokára lezárjuk az évet. "Éljen!" - mondhatnám önfeledten, ugyanis tökéletesen beletartozom azoknak a sorába, akik elmondhatják, hogy ez az év... hát sok örömmel nem szolgált számomra és családomra. De ahogy mondani szokás; - Bízzunk!
Meglepő fordulat nálam, talán valamiért az ideig év vége volt. Megéltem, talán meg is tapasztaltam pár, nekem még újdonságnak tűnő dolgot! Kapcsolataimat legtöbbször próbáltam feléleszteni, ám az esetek nagy részében elutasítást kaptam. Pontosan azoktól, akiktől többet vártam. Mégsem mondhatom el, hogy hanyatt vágott valamelyik is. A heg azonban sajnos, ott marad...

Aztán, vannak jól sikerült "akcióim" is. Hihetetlen, de olykor még most sem hiszem el, hogy Naoya nem egy randira elment. Hogy lehet ez? Sosem voltam az a lány, aki megrögzöttül kereste volna az "Igazit". Egy embert akartam. Őt úgy nagyon. Mivel az nem jött össze, a képzeletbeli vonal mentén sosem léptem tovább. Aztán jött még egy kudarc mégis. Utána pedig valami olyan ami még igazán el sem kezdődött, máris többet adott. DE! Alapszabály! Sose éld bele magad teljesen, mert akkor huppansz egy hatalmasat, mely által még ásóval sem tudnak kikotorni a gödörből! Szóval, én személy szerint nem tervezgetek, nem erőltetek semmit. Ha összejön, akkor örülök, ha nem, hát akkor... - Bár ami azt illeti, valami miatt úgy érzem, ez a kibontakozó dolog, elég biztos talajon áll... és ha idővel tényleg sikerül, elfelejtem minden bánatomat. ^^"

Kedves barátnőm, Ayumi már ezerrel Londonban van! ^^ Irigylem, de ugyanakkor boldog vagyok! Megérdemelten van kint, és tudom, jó kezekben van és boldog! :) Várom/várjuk haza nagyon!! :) (L)

Bizonyára még valamit leszerettem volna írni... de most fogalmam nincs valamiért, hogy még mit... o.O Talán később jelentkezem! :)
Addig is legyetek jók! ;)

folyt.köv...

2010. december 23., csütörtök

♥ Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!! ♥




Kedves, Tisztelt Olvasók!! ^^


Ez lenne ez évben az utolsó bejegyzésem ide, a Blogomra. Hogyan zárhatnám utolsó soraimat? Mivel jellemezhetném idei évemet? Nehéz bármit is írni, talán nem is szükségesek most szavak. Mindenkinek köszönöm a bizalmat, Barátaimnak a segítséget, a támogatást, a sok emléket és Szeretetet!! ^^ ♥
Ezúton is Kívánok Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Sikerekben Gazdag Boldog Új Évet Mindenkinek!!!

Találkozunk nemsokára, addig is vigyázzatok magatokra és egymásra!!! ^^


A játéknak vége

Egy időben büszke voltam, akkor rám öltött becenevemre, a "Perverz Naoya"-ra. Azóta rendesen lekopott rólam-e név, azaz inkább nem akartam feltűnést kelteni vele. A józan ész határain nekem is poén volt ezzel szórakoznom. Valljuk be, fantáziám, az tényleg van... ^^"

Tegnap este beszélgettem msn-en egy fiatal sráccal, ki számomra igencsak vonzó, szimpatikus... - bár ez utóbbit lassan elhagyhatom...
Pár hete jelölt be facebook-on, amit akkor Mansonnak köszönhetően - nagy örömmel vettem.

Szóval a nevemhez "méltóan" kicsit elkalandoztunk előző éjjel. Nem kell mondanom, elég nagy sikernek örvendezhettem, - ha ez annak nevezhető -, de végtére is, az Ő kérése volt, én csak azt teljesítettem. Utána nem győzte hajtogatni milyen testi elváltozásai lettek... Itt nem részletezném a dolgot, mindenki tudja mire kell gondolni.
Mikor harmadszorra próbált belerángatni a "jóba", nemet mondtam arra hivatkozva, hogy ez a játék csak egy ideig poén, utána már nem. Személy szerint én tényleg így látom a mai napig. Nekem például vicces volt, és egyfajta felderítés, hogy konkrétan mit is gondol rólam. Esetleg tudna-e rám másképp is nézni...

Nem tettem eleget kérésének, helyette erről a témáról tettünk komolyabb elbeszélgetést, de úgy gondolom nehezen fogott fel bizonyos dolgokat. Eszem ágába nincs Őt illetni semmi rosszal, de meglátszik mennyi idős...

Szóval komolyabb hangnemre váltottunk, szigorúbb és zordabb énemet elővéve, szépen mondtam, hagyja abba kérlelgetést, meg a próbálkozásait, mivel elég megalázónak tartottam ezt az Ő részéről. Ennyire ne süllyedjen le szerintem senki, egy semmit mondó kis játék miatt. Én sem tettem, megálljt mondtam, a végére már ráparancsoltam. Előzőleg amire kíváncsi volt, arra válaszoltam, sőt, -elismerem- rendesen elengedtem én is magam. Amit szerettem volna megtudni, azt megtudtam. Azt hiszem.
Mondani, írni bármit lehet. Itt elsősorban Ő rá gondolok, hisz fiatal, befolyásolható egy lélek, tele kíváncsisággal. Én pedig próbálok mindig őszinte lenni. Ez viszont nem mindig előnyős, kezdem belátni.
Azt, hogy felizgattam a fantáziáját, elhiszem. A gyerekmesékből meg viszont már kinőttem...
Utálom ha ilyenek velem. Roppantul rosszul tud esni, és bár nekem sem esett jól, egy mondattal rendesen a tudtára adtam azt, amit gondoltam, éreztem.
Végszóként kimondtam neki, hogy érzelmek nélkül nem játszom semmilyen téren sem.

Visszatagadtam a felkérést a táncra. Egyetlen táncra...

2010. december 21., kedd

Jujj ^^

Mint említettem előzőleg, ma este pontban a megbeszéltek szerint az illető ide is jött a parkolóba. Toponárra mentünk - ott lakik - és nála "néztünk filmet" majd haza is vitt... - itt nem kell rosszra gondolni, de erről kicsit később...

Iszonyatosan fáj a hátam. Sikeresen elfeküdtem náluk... :$
Mikor odaértünk hozzájuk, kedves és közvetlen anyukája fogadott engem, fülig érő szájjal. Nemsokra rá, felmentünk a fiú szobájába az emeletre. Egy kellemes kis tetőtéri szobát kell elképzelni, amely igazán kényelmes és meleg. A földön, - mint ahogy az a nagy könyvben meg van írva -, egy aranyos kis saját kezűleg alakított elfekvő puha részleg fogadott. A több száz film közül valamiért, nekem igenis péntek 13 volt szimpatikus, hozzá kell tennem, kívülről tudtuk mi következik benne.
Először felajánlotta, hogy a kezére tehetem fejemet. Nem mondtam nemet, hát miért is ne? - gondoltam én... Nem sejtve, hogy egy láncreakciót indítok el azzal együtt...

Aki ismer, tudja rólam talán, hogy milyen is vagyok az érintkezések terén. Legyen szó itt simogatásról, vagy ölelésről... bármi "enyhének" mondható dologról.

Tegnap megígértem magamnak és előzőleg itt is leírtam, hogy nem szeretném, hogy hozzám érjen. Ezeknek mégsem tudtam eleget tenni és több minden történt, mint amire számítottam. Igazából visszagondolva, olyan volt az egész mintha nem is én lettem volna ott. Iszonyatosan melegem lett a hirtelen mozzanati által, de mégsem toltam el magamtól Őt és abszolút nem izgultam.
Nem egyszer megcsókolt...

Jó volt vele lenni, de most lépek, erről amúgy is regényt tudnék írni, de nem szeretnék. :) Nagyon fáj a hátam!! :S

2010. december 20., hétfő

Yuu és Nao meg miegyebek ^^


Üdvözlet Mindenkinek! ^^

A hétvégém csodás volt!! Ezt bátran kijelenthetem, hiszen kedves barátnőmnél vendégeltem meg magam, Yuu-nál! :) Egy kis... inkább nagy gond akadt a gépemmel, így szegényemet tudtam csak "elkapni" ez ügyben...
Sokkal tartozom neki, rendesen megszenvedett vele! :) De ezt leszámítva azért sokat voltunk megint együtt, bár Ő belőle sosem elég! ^^ Nem kell mondanom egy ágyban aludtunk! Régi nagy vágyam volt már, és az alkalommal teljesült. :) Persze csak aludtunk!!! :D Nem félreérteni! ^^
Nagyon jól éreztem magam!! Még sok-sok ilyen napot akarok!! *-* Iszonyatosan hiányzik Ő és Kedves Családja!! :)

Huhh, holnap lesz az utolsó tanítási nap a karácsonyi szünet megkezdéséig. Ma fejeztem be rajzomat, röpke egy óra alatt, - nem kell mondanom - vért izzadtam. Ezer éve nyúltam rajzeszközhöz... Viszont még így is tartozom Black Princessnek is egy egyedi alkotással. Nem felejtettem el!! ^^ Szerintem a szünetben neki is állok! :)

Hamár keddnél tartunk, - valljuk be - elég tartalmasnak látszik így nagy vonalakban. Este újabb randira megyek, ugyanazzal a személlyel, akivel előzőleg is mentem. Mintmár említettem, filmet nézünk nála... Ajánlom neki, hogy egy félreérthető mozzanata ne legyen, mert képen törlöm menten! Igaz, ezzel azt kockáztatom, hogy két lábbal rúg ki a lakásáról, de hát ez van... ^^" Ne siessünk már, nah... xDD

Mostanában új bejegyzéssel nem fogok örvendezni, nyakunkon az ünnepek, valamint Nii-sama is jön haza, így kissé, más dimenzióba lépek át... :D
Ha lesz időm, akkor viszont jelentkezem a fontosabb eseményekről, talán még a holnapi történésekről lesz időm pár sort írni, - sőt - igenis lesz időm, szóval most még nem köszönnék el Kedves Olvasómtól! ;)

Holnap Jelentkezem!! Jóéjt Mindenkinek! ^^

2010. december 16., csütörtök

:)))

Üdvözlet!

Most estem haza a randimról. Mit is mondhatnék? Jól éreztem magam nagyon, kellemeset csalódtam a fiúba, ahogy Ő is bennem. ^^ Ennek örültem igazán. Toponáron voltunk, a "Musiban", nevezetesen a Muskátlni névre hallgató szórakozóhelyen,- ha mondhatom annak. Egy diszkrét, csendes és melegséget árasztó kis helyiség. Kicsit elterelt részlegen, ahol kellemes megvilágítás vett minket körül; kanapé, csocsóasztal és billiárd asztal fogadott. Csak mi ketten voltunk ott.
Sokat beszélgettünk, nagyon sokat. Gyorsan közös nevezőre tértünk. Egy visszafogott, humoros és udvarias férfit ismertem meg, aki mindamellett perverz is! xD Megtalálta zsák a foltját ... - mondhatnám is, nyugodt szívvel! ^^"
Életemben először biliárdoztam... o.O Ő volt az én kis oktatóm, és elsőre egész jól ment, de persze vereséget szenvedtem. Aközben is nem egy perverz dolgot elsütöttük, olykor szétröhögtük magunkat... Mégis ami a legmeglepőbb az volt mikor hirtelen simán megsimította a hátsómat! o.O Hát nem kell mondanom kicsit elpirultam, és jeleztem, hogy észrevettem a dolgot... xD Mégsem mondhatom azt, hogy zavart. Poénra vettük azt is! :D Mindössze meglepett.
Aranyos volt nagyon! Készült egy kis meglepetésre is, ami sajnos nem jött össze... :( El szeretett volna vinni egy ottani, kellemes hangulatú cukrászdába is, de az zárva volt. Akkor volt a második meglepő mozzanata. Miután kimentünk a Muskátliból, megfogta a kezemet. Vele is kéz a kézben sétáltam... Tettünk jó pár kört, de semmi konkrét nem történt...És ez így jó. Nem akarok semmi eget rengető dolgot még, ha nem muszáj. Jó... Ez így elég zord kijelentés volt. Inkább úgy fogalmaznék, hogy majd ha alakul... Oké. Ám legyen, de most még óvatosabb leszek.
Megbeszéltük, hogy még találkozunk, - amiben én bízom is - és akkor már filmet nézünk Nála...
Meglátjuk...

Az élet fintora?

Hát hol is kezdjem? Szégyellem magam, - bevallom - ma elkerültem a sulit nagy ívben, nem mentem be órákra. Igazából kedvem nulla volt, rosszul is éreztem magam nagyon, de váljon mentségemre, naplopásomnak volt eredménye is... - legalábbis remélem.

Apa korán levitt. Szokásos találka Moneszommal, annak haverjával és Matyival, - aki a leányzóval olyan "se veled, se nélküled" kapcsolatban van... - igazából csak a fiú bizonytalan. Ismerős helyzet, dettó bátyja!! (Tai)

Nem is akarom őket itt kitárgyalni, jogom nincs hozzá, nem is az a cél, a lényeg hogy mivel ma velük voltam szinte egész nap, volt szerencsém elbeszélgetni Matyival, lemaradva a többiektől. Elválásunkkor, már apró csókokkal kedveskedtek egymásnak... - és én nagyon büszke voltam. :) Remélem és kívánom nekik a legjobbakat.

Mindegy is. Most mennem kell, elvileg talim lesz 16:00-kor, amihez kb annyi kedvem van, mint egy foghúzáshoz, de meglátjuk mi lesz. Próbálom jól érezni magam és próbálok egy jó napot szerezni az illetőnek... ^^ :)

Majd jelenkezem...
Ui: Hétvégére megyek Yuu-hoz o.O Ahh!!!! De jó lesz!!!!!! *-* Nyamiii ^^ Már várom nagyon!! Szeretlek Yuu és köszönöm Neked!!!!

2010. december 14., kedd

Kellemes este, Vele...




Mindene a deszkázás, a zene és azon belül is a Linkin Park.
"Ismerkedésünk" - nem mondható annyira hétköznapinak úgy érzem. Második nap után msn-en sikerült egymásra hangolódnunk, úgy amennyire még nem megszokott ilyen helyzetben... Korainak tűnt nekem is, mégsem zavart, nem foglalkoztam vele. Miért is ne? - gondoltam magamba.

Facebookon jelölt be "Huncutka" - így neveztem el -, ami számomra is meglepőnek bizonyult, hiszen épp rideg napjait éltem meg, ennek hatására Marilyn Manson volt a védjegyem úton-útfélen, így természetesen fb-on is.

Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért jelölt be engem mégis(?), akkor csupán ezt felelte;
" -Kíváncsi voltam milyen lehet az a lány, aki Mansont hallgat... " - ezt persze jó értelembe kell felfogni, hiszen ő (is) rocker.

Szóval ma egész nap egymással beszélgettünk. Küldözgettünk képet nem egyet, és egyre jobban közös nevezőre vergődtünk. Sok kérdés volt, és annál több őszinte válasz, vélemény. Bármire feleltünk a másiknak, akármilyen kérdés is volt az. Olyan érzetet keltett bennem a srác, mintha már ezer éve ismerném, vagy mintha a másik felem lenne. Mégis oly távol van tőlem... Ő is...
Mikor szembesítettem néhány - számomra kellemetlen - tényezővel, azt hittem csalódást okoztam, vagy esetleges kiábrándultság érzetet. Ahelyett kedves volt és roppant közvetlen. Olyan dolgokat írt nekem, amelyekre nem számítottam. Rám támadt az a bizonyos, "Bízom benned..." - érzet.
Nem kell rögtön kombinálni, semmi olyanba nem akarok belebonyolódni, ami érzelmeket alapulhat. Úgy érzem nem olyan csillag alatt születtem, amely egyszer csak arról tenne bizonyosságot, hogy számomra is létezhet szerelem vagy boldogság, legalább minimális szinten.

Ezáltal próbáltam Huncutkával tartani a két lépés távot, - ha mondhatom így ^^ - de ennek ellenére, mégis teljesen elbűvölt.
Teljesen egybe van a srác. Kívülről-belülről, ezenfelül intelligens és odaadó is szerintem. Mégsem kaptam belőle eleget.. Még nem...
:P
Nem tudok jelenleg többet írni. Jó volt vele beszélgetni nagyon. A vad külső egy tökéletesen érzékeny és gyengéd fiút takar maga mögött, akinek vannak érzelmei! :)

Tai...



A szombati nap... az azt követőt, így vissza hallva igencsak érdekes lehetett. Barátnőm beszélt a már többször említett fiúval, "Tai"-val...
A közös buli alkalmával Monesz félrehívta...

Csak ma jött először suliba Moneszom, - és bár titkon nagyon is kíváncsi voltam - kijelentettem, nem érdekel a dolog. Hallani sem akartam róla. Tartottam magam, mígnem már nem bírtam. Óvatosan megkértem; meséljen nekem el mindent... Teljesen ismer engem Moneszom, ezáltal csak egy mosolyt hintett arcára, majd minden kérdés nélkül mesélni kezdett...
Nagyjából tudtam mire számítsak, hisz előleg nagy vonalakban leírta már vasárnap nekem.
Elkezdte mesélni konkrétan, hogy mit beszélgettek rólam, és hát hogy mondjam? Megleptek a dolgok kissé.
Tai kedves és figyelmes volt nagyon - bár ez nem meglepő. Látni lehetett rajta állítólag, hogy amit mondd az őszinte, és neki is fájó talán valahol. Lényegében a táv miatt nem ugrik fejest kapcsolatba velem, attól tartva...; nem tudná megadni azt a szeretet amit nyújthatna, amit szerinte megérdemelnék...
Nem lenne ez olyan kapcsolat, amilyennek lennie kellene. Aláírom, sajnos ez így van. Jogos és megértem, ezáltal harag sincs már bennem, inkább igazságtalanságérzet.
A pénteki kis "akcióm" után, még mindig bennem van az érzés is, hogy talán helytelenül viselkedtem vele. Annyira vártam, hogy láthassam őt, hogy halljam a hangját, hogy hozzá érhessek. Valamiért, - fogjuk a büszkeségnek nevezett tulajdonságra... - nem tudtam mégsem megtenni. Haragudtam rá, az emberekre, magamra, az életre.
Ezen a héten pénteken újra jön haza, hisz ünnepek vannak a nyakunkon.
Újra ábrándozom magamban, hogy milyen jó is lenne ha minden szó nélkül odarohannék hozzá, és szorosan magamhoz ölelném Tait. Aztán jönnek azok a roppant zavaró kérdések; "-Miért tenném? -Minek?"
Nyilván ennek így kellett történnie...

2010. december 10., péntek

"Csodás" Péntek...

A mai nap igencsak hosszúnak tűnt, mindamellett elég lehangoló volt látni a zord idő szeszélyes pillanatait...
Lefele kísérve Moneszt a vonatpályaudvarra, egy ismerőssel futottunk össze, kinek elköszönésekor egy mondtad hagyta el a száját...; - " XY lent van már..." - a srác akivel randiztam -
Remek - gondoltam magamba, bár sejthető volt, hisz harmadik hete annak, hogy még nem jött haza.
Ezek után lefele menet, gondolataimat összeszedve, magabiztosan próbáltam készülni az elkerülhetetlennek tűnő találkozásra...
A várótermen áthaladva pillantottam meg Őt. Rám köszönt, nézett kikerekedett tekintettel felém, én pedig egy szót nem tudtam kipréselni magamból, csupán fejet bólintottam neki. Egyetlen egyszer néztem rá, akkor, majd azonnal fejet fordítottam. Tekintetem dühös volt, arcom rezzenéstelen. Mint aki menekült valami elől, olyan zaklatottsággal rohantam ki onnan. Mikor végre kiértünk a placcra, vettem pár mély levegőt, és próbáltam uralkodni magamon, testem remegésén. Olyan melegem lett hirtelen. Kint állva a haverokkal, Monesz nem győzte nekem hajtogatni, hogy a srác mennyire bámult engem. Takarásban álltam, majd mikor kijött a vonathoz a fiú is, barátnőm, minden mozzanatáról beszámolt nekem. Állítólag tekintetével továbbra is engem keresett...

Nem szeretek érzéketlen lenni, de nagy harag volt bennem akkor. Távozásom előtt, odamentem az öccséhez, kivel három puszival üdvözöltük egymást. Eközben jött egy nagy autó is - és mivel útban voltam... xD -, így akaratom ellenére sem tudtam volna adni a srácnak puszit, de igazából nem is terveztem...
Hazaérve és még most is kicsit bennem van ez a maró érzés, hogy talán ezt nem kellett volna...
De mivel bizonyos dolgokat kijelentett nekem, amikkel megbántott, így úgy érzem, hogy talán ez az "incidens" még így jól is jött ki. Egy okkal több, hogy ne váljak számára fontossá...
Nem kerestem a tekintetét, sem a szavait, sem a társaságát, de nem is fogom többet. Ez volt a kérése szinte. Hát tessék.

Most viszont mennem kell. Holnap munkanap = suli. Fáradt vagyok, és nem akarok rágódni semmin. Csupán aludni akarok...

2010. december 5., vasárnap

Valami véget ért


Üdvözlet Kedves Olvasók!

Ami azt illeti, nehezen kezdek bele ebbe a bejegyzésembe. Az utóbbi napok elég zavarosak voltak, de legalább tiszta a kép teljesen.
Minek előre tervezni, ha sosem úgy sülnek el a dolgok, ahogy kigondoljuk? Folyton eszembe jut ez a kérdés, ha valamilyen téren kudarc ér, bánat önt el.

Ma lezártam véglegesen, egy számomra még esélyesnek látott kapcsolatot. Lezártam? Ez enyhe túlzás. Igazából nem volt semmi, ráadásképpen nekem adták ki az utamat. Első reakcióm magamat ismerve, nem is volt más mint düh és agresszió. Olyan igazságtalanságnak éreztem az egészet, -"összeesküvés elmélet"- gondoltam én. Túl sok reményt fűztem az illetőhöz, bíztam magamban, egy újabb "nagy" szerelem lehetőségében.
Haragban voltam a világgal mikor fejemhez vágta az illető, hogy nem jelentek számára annyit, mint amennyit számomra Ő. Többek közt ez is bántóan hatott rám, még ha nem is volt szándéka megbántani.

De mit is gondoljon ilyenkor az ember? Ki a hibás? Miért nem sikerült? Mit ronthattunk el? - válasz ez esetben azt hiszem, volt. Becsültem a srác őszinteségét, még ha olykor nyersen is fejezte ki magát vagy sértően. Szinte már-már vigasztalt és biztatott, amit nagyon nem viselek jól, személy szerint megalázónak tartom. A végére beszélgetésünket elég nevetségesnek láttam, ahogy magamat is kívülről, mert dacból, sértődöttségből én is ostobaságokat vágtam a fejéhez. Tipikus női viselkedés:

"Minden jót neked is, találd meg azt a nőt az életedben, aki neked az ideál, aki okos, csodálatosan szép, hozzád való, aki értékelni tud, aki megérdemel! Mert mindez, belőlem hiányzik! ;) ;) sziaa! ^^"
Miután "elköszöntem" tőle e szép mondattal, rá negyed órára letettem a fegyvert és fehér zászlót lobogtattam. Nem láttam értelmét ennek a gyerekes viselkedésnek. Vereséget szenvedtem, aláírom, feldolgozom és csupán elfelejtem. Nem lehet egy rossz szavam sem rá, óvni akart, bántani nem. Jobbnak látta most lezárni a dolgokat, minthogy később még nagyobb kárt szenvedjek/szenvedjünk. Ez becsülendő a szememben, mégsem jelentem ki, hogy így kellett ennek alakulnia. De mit is számít, hogy én mit akarok? :) Ez az, amit kezdek egyre jobban tudatosítani magamban. Semmit sem érnek az én szavaim, gondolataim, érzéseim...

Miután kibékültünk, megegyeztünk abban, hogy keressük még egymás társaságát, ha időnk megengedi. Ez annyiból áll majd mindössze, hogy olykor-olykor írunk a másiknak. Semmi több. Azt sem tudom mit gondoljak saját magamról, a viselkedésemről. Még dühös vagyok érzem, viszont mások szemében ez a történet "tapasztalatszerzés". Jelenleg megint fogyatkozott magabiztosságom, önbecsülésem, úgy érzem gyengébb vagyok picivel mint eddig.
Nem tudom, hogy kezeljem a helyzetet. Sírjak-e még vagy büszke legyek? Mindegyik bennem van enyhén, és csak remélni tudom, hogy idővel megértem, miért kellett ennek így történnie...

Csak egy idézet


...

Tudom, hogy nem szereted a macskákat, de talán engem megszerettél.
Nincsenek nagy igényeim, mint egy kutyának. Kérlek, próbáld megérteni, én akkor
vagyok boldog, ha hozzád bújhatok. Nem kell, hogy megetess, megvakargasd a
hasam. Nem várom, hogy átvedd életem minden felelősségét. Nem kell eldöntened,
mikor kell sétálnom, mikor játszanom. Csak engedj be magad mellé, ha hazatérek.
Bújjunk össze csendben, mintha csak mi ketten léteznénk. Ölelj akkor is, ha
megtépve, sebzetten jövök haza. Ne kérdezd ki bántott, hagyd meg a büszkeségem.
Had érezzem, melletted én vagyok a legerősebb. Engedd, hogy szeresselek úgy,
ahogy én tudok szeretni. Csendben, mélyen. Ha nem értesz, akkor csak fogadj el,
mert én neked adtam a szívemet.

...

2010. december 4., szombat

Manson egy őrült, de én ezért szeretem...



Megjegyzés a klipphez: 03:16 percnél Manson lecsókolja akkori basszusgitárosát, Twiggy Ramírezt. Személy szerint én mindig felnevetek annál a jelenetnél, egyszerűen fantasztikus! Nekem nagyon bejön! >.< ... - és ettől eltekintve még mindig hetero!!! ;)

Tegnapi beszélgetésem alatt, - melyet kedves Krisztivel folytattam- szóba jött örök "szerelmem", Marilyn Manson is. Mintha egyik felembe csak ő lenne berögzülve. Sok éve annak már, hogy büszkén kijelenthetem; hatalmas rajongója vagyok. Igazából ezt a bejegyzést, születésnapján akartam közzé tenni (1969. január. 5.), de ma valahogy elkapott a hangulat és kicsit "visszamentem az időbe" - ezért is raktam be életének egyik leghíresebb albumáról egy nagy dalt. A videót elnézve, olykor még én is meg-meglepődöm akkori mivoltán. Egyszerűen döbbenetes, hogy a kilencvenes években mekkora fénye volt - már ha mondhatom ezt, nem mindenki gondolja így...
Maga volt a szörnyeteg kirívó kinézete/viselkedése, a durva dalszövegek, a provokáló és sokkoló klippek által. Kapott hideget-meleget, élete és gyerekkora sem volt hétköznapinak és egyszerűnek mondható, mégis kijelenthetjük, hogy be írta magát a zene történelembe. Sok elvakult rajongója van, kik ezt aképpen mutatják ki, hogy majmolják avagy ugyanolyan viselkedést öltenek magukra. Ezzel nem igazán értek egyet. Manson csak egy van. Mansont nem lehet leutánozni, és úgy érzem nem is szabad. Egy idézete jut eszembe, ami pontosan erre utal: "Soha nem mondtam, hogy légy olyan, mint én. Azt mondom, légy önmagad, és különbözz a többiektől." - úgy érzem neki ez sikerült. Még egy ilyen alakot nem találni minden bokorban.
Ami azt illeti, sokan rólam sem mondanák meg, hogy Marilyn Manson rajongó lennék, holott ha tudok, ezzel büszkélkedem. Eközben pedig figyelem az emberek reakcióit, melyek legtöbbször grimaszokkal mutatkoznak meg, de ez mit sem érdekel engem.
Nyáron mikor bátyám itthon volt, sűrűn elmentünk focizni. Ezt írtam is, nem egy bejegyzésben. Azokon a napokon, sőt, még őszi alkalmakkor is, ha tehettem, Manson pólómat felöltve mentem végig a fél városon. Sokan rám se néztek, avagy olyan kijelentéseket tettek a hátam mögött, mint például: "Jesszusom..." vagy "Fúúj..." - valahogy, az ilyen pillanatokban teljes büszkeséggel töltődök meg. Manson egyik "alappillére" ugyanis, az emberek sokkolása, megbotránkoztatása. Ilyenféleképpen, valamilyen szinten én is ezt csinálom, Érte! Talán a nevébe. - enyhe túlzással. >.<"

Nagyon szeretem Őt... =)


2010. december 2., csütörtök

Így is jó


Beköszöntött a tél. Az ország fehér köntöst öltött magára...
Olyan gyorsan elment ez az év is. Még most is élesen bennem vannak a tavalyi év emlékezetes, néhol pokoli pillanatai. Szinte minden ugyanolyan. Szinte...

A ma éjjeli álmom, újra a lányról szólt... kihez annyira kötődni tudnék, sok ember, és sokszor magam előtt is csak titkon. Menekültem előle, mintsem hogy lássam valaki olyannal együtt, aki nem én vagyok.
... Mégsem láttam őt napok óta. Pedig kerestem a tekintetemmel. De talán jobb is ez így. ^^
"

Minden ember életében, - főleg ha szerelemről van szó - van egy, vagy több pillanat, mikor vár egy bizonyos jelre. Szerintem nem kell kifejtenem, hogy itt mire is gondolok...
Szóval én is vártam erre a bizonyos jelre, vagy két hetet, nagy áhítottsággal, mígnem az utolsó naphoz érve, minden egyértelművé vált szinte. Igazából, akár a süllyedő hajó, éreztem "vesztemet", de nem okozott igazán nagy érvágást a dolog bennem.
Helyette, fiúbarátom karjaiba vigasztalódtam. Itt nem kell rosszra gondolni, csupán össze jöttünk ma a haverokkal, köztük ott volt Monesz barátnőm is és az említett fiú, Dávid. A kanapén ülve mellette foglaltam helyet. Mikor enyhe szeretethiányomat fejeztem ki, Ő minden szó nélkül magához ölelt, és átkarolt. Bár nem tartott sokáig, mégis olyan volt mintha abban a pillanatban az Ő érintése minden előtte lévőnél intenzívebb, erőteljesebb lett volna. Fejem a mellkasán pihent meg és éreztem az illatát, a lélegzet vételét, kellemes hangját, a szívverését. Persze,- miért nem jövök Vele össze? - Kérdezhetnénk joggal, egyetértek.
Ez egyszerű. Egyrészt haverok vagyunk, másrészt pedig a szíve másért dobog. Harmadrészt... nem vagyok rászorulva senkire sem. Ez egy átkozott ördögi kör, és én minél előbb ki akarok szállni a játékból. Az érzelmek sosem volt az én asztalom és nem is lesz. Jelenlegi helyzetemben pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen apróság is akár összetörjön, vagy megsebezzen. Előfordul az ilyesmi... csalódunk, de majd elmúlik. Mint minden más...

Utóirat: November 30.án msn-en beszélgettem egy számomra fontos illetővel. Bár megígértem, hogy nem említek róla szót többet, most még úgy érezem le kell ezt írnom. ^^
" Elég komoly hangnemben kezdődött a kommunikálás, azaz próbáltam újra a kérdésekre választ találni, több-kevesebb sikerrel. Aznap este csak egymással beszéltünk, aminek nem voltam ellenére. Csak rám koncentrált az alatt is legalább. A kezdeti feszültség után, észre sem vettem, mennyire elment az idő, olyannyira kellemes volt vele társalogni. Mígnem egy mondat ragadt meg csak bennem, tőle: "Oh, december egy van! :D" ... - számomra, csodás decemberi kezdet volt. ^^

2010. november 27., szombat

5. fejezet



Előzmény: http://naoyachan20.blogspot.com/2010/11/4-fejezet-mert-miert-ne-xd.html

Műfaj: Hentai, Ecchi shoujo
Korhatár: +16
Szerző: Naoya
Szereplők: Naoya Gomoto, Grimmjow Jaggerjack, Ayumi


- Te mit tennél Ayumi? - kérdezte barátnőjét Naoya kétségbeesetten.
- Végeznék Aizennel. - vágta rá a választ.
- Aizen nagyon erős! Nekem esélyem sem lenne, hozzá képest én egy porszem vagyok!! - mondta aggodalommal.
- Nézd Nao... Őszinte leszek veled. Úgy gondolom, minden két "emberen" múlik. Grimmjow...
- Tudom! - tört ki Naoya, majd folytatta - Tudom, hidd el, hogy ha szeretne akkor nem tenné ezt velem, de... - akadt meg.
Ayumi keseredetten nézett vissza barátnőjére.
- Féltelek Nao! Két lehetőséget látok jelenleg! Vagy megszöksz és eltűnsz innen, vagy szembenézel mindkettőjükkel.
- Én?! Ayumi... annyira félek! És nem az van bennem, hogy meghalhatok, hanem Grimmjow. Nem tudom mit tegyek... - hajtotta le fejét a szürke.
- Ha szeret, akkor TE leszel az, aki mellett ki fog állni. Viszont erre nincs válasz jelenleg, ahogy garancia sem. Neked kellene tudnod. Érezned... És nem tetszik, hogy kockáztatod az életedet!!

Kora estére Naoya, Grimmjow irodájában kutakodott. Fiókokat, polcokat, iratokat átnézve próbálta kideríteni, mi is lehet a háttérben. Sietnie kellett, hiszen az espada bármelyik pillanatban beléphetett az ajtón.

- Mit csinálsz itt ilyenkor?? - jött a kérdés a nem várt személytől. Naoya mozgása leállt, meglepte Grimmjow érkezése. "A francba bele!!" - morogta magában, teste ugyanúgy mozdulatlan volt. A férfi oda lépett a háta mögé, majd számonkérést tett.

- Kérdeztem valamit Naoya! - simogatta meg a lány haját.
- Én?? Ööö... semmi-semmi, csak azt hittem itt talállak, és... - akadt meg a szó a lányban, miután arcát a férfi maga felé fordította.
Naoya teljesen megriadt, félt, hogy Grimmjow dühében olyat tesz amit később megbánhat. Az, mégsem tudott ellent mondani a lány ijedt tekintetének, így vad csókolózásba kezdtek. Grimmjow egy mozdulattal leborította íróasztala tartalmát, majd azonnal a lányt helyezte fel rá. Óvatosan leteperte Naoyát, és hamarosan ráhajolt annak apró testére. Hirtelen mozdulattal kifeszítette a lány karjait, melyeket saját szorítása által nem engedett szabadon hagyni. Eközben heves szeretkezésbe kezdtek bele, de Naoya kellemetlenül érezte magát.

- Nnn... - adta ki az ellenkező hangot a lány, de a férfi csak még erőszakosabb lett ezáltal. Csókokkal halmozta el a lány nyakát, mellét, azon pontjait melyek a legérzékenyebbek. Grimmjow már csak egy kezével fogta le a lány két kezét, de az, még így sem tudott szabadulni. Mikor már igencsak forró lett a hangulat, Naoya egy kérdéssel törte meg a szenvedélyt kettőjük közt.

- Grimmjow... Szeretsz még ugye? - kérdezte akadozó hanggal. A férfi elengedte a szorításból a lány kezeit, majd feltámaszkodott.
- Megint mi a bajod? - kérdezte a férfi szigorú tekintete kíséretében.
- Szeretsz még? Válaszolj! - a férfi pár másodperc gondolkodás után megszorította a lány állát, majd hevesen megcsókolta.
- Miért csinálod ezt velem? - tört ki a lány, szemeiben már a sírás jelei gyülekeztek, melyeket nem tudott magába tartani.
- Hogy neked folyton ezt kell csinálnod! - vágott rá az asztalára a férfi, majd felháborodottan folytatta mondókáját - Nem is értem, mit nyűglődök veled! Tényleg nem tudod felfogni, hogy mennyire más vagyok, mint te!? Nem egyszer megmondtam, hogy ha akartam volna, már rég halott lennél!
- Mi akadályoz meg? Mondd, Grimmjow! - gördült le az első könnycsepp Naoya arcán. A férfi rövidesen levált a lányról, majd távozásnak akart indulni, de az, karjánál fogva marasztalni próbálta.

- Ne, kérlek!! Ne menj el! - tört ki zokogásba pillanatok alatt. A férfi odahajolt Naoya arcához, közel. Igencsak közel, majd a fülébe akart egy szót suttogni, de nem tudta kimondani...

- Nem hiszem el, hogy ilyen kegyetlen volt veled! - mondta Ayumi dühösen a másnap délutáni találka alkalmával. - Mégis meddig akarod ezt tűrni, annak tudatában, hogy holtan akar látni Aizen?
- Nem tudom, nem tudom mit tegyek! Folyton a hatalmába kerít és nem tudok ellent mondani és... - jött az elégedetlen sóhaj.
- Ez kegyetlenség Naoya. Ami veled történik és ami történhet még! Próbálj meg valahogyan ráhatni Grimmjowra szerintem. Végülis, abban egyetértek vele, hogy ha akart volna, már rég végzett volna veled. De nem tette! És nem hiszem el, hogy nem érez irántad semmit! - reagált Ayumi.
- Kellene talán valakit magam mellé keresnem átmenetileg. - motyogta Naoya.
- Mivan? Mit? Kit? Hogyan? - tört ki a kérdésekkel Ayumi.
- Azt hiszem, tudom mit kell tennem. - hajtotta le a fejét a lány, majd kíváncsi tekintettel találta magát szemben. - Nézd Ayumi... Tudom, nem lesz egy életbiztosítás, de kell magam mellé keresnem egy aktuális udvarlót, ráadásul olyat, akit Grimmjow is ismer. Persze, mindezt úgy, hogy az adott illető épségét ne kockáztassam, de mivel én vagyok a célpont, nem hiszem, hogy gond lesz...
- Te megőrültél? - háborodott fel barátnője - Így is pengeélen táncolsz Nao! Ezzel csak még jobban eléred, hogy találkozhass a halál angyalával!
- Nem. Ezzel elérem, hogy kiderüljön a teljes igazság. Elvileg lesz pár nap haladékom, ráadásképpen megtudom, hogy Grimmjow mit is érez igazán irántam.
- Nem érted meg, hogy mennyire kiteszed magad ennek az egésznek? Miért nem húzunk el innen a francba?!
- Nem futamodom meg Ayumi! Ezt ne is kérd légyszíves!! Engem már nem érdekel, hogy mi lesz velem, hogy meghalok.. hogyha Grimmjow nem szeret... - szomorodott el.
- Akkor mit akarsz?
- Megtudni a teljes igazságot. - válaszolt magabiztosan a szürke. - Viszont téged Ayumi, nem szeretnélek ebbe belerángatni, szóval jobb lesz, ha nélkülözöl egy darabig.
- Elment az eszed?! Te vagy a legjobb barátnőm! Nem foglak cserbenhagyni! Szeretnék végig melletted lenni és támogatni!!
- Nem lehet. Kérlek, hadd intézzem el én! - kérte Ayumit.
- Hm. El akarod intézni, azzal hogy elkezded ásni a saját gödrödet egy szörnyeteg kedvéért! Gratulálok Nao! - vágta a szemében a lánynak, majd szó nélkül ott hagyta azt.

Este nyolc órát ütött az vekker, mikor Grimmjow hirtelen "haza" toppant. A látottaktól, először nem tudott megszólalni.

- Megtudhatom, mit művelsz? - jött az érdes, szigor hang.
- El akarok menni innen. - jelentette ki Naoya.
- Igen? Mert? - jöttek az újabb kérdések a férfiból.
- Mert... - próbálta Naoya befejezni, de nem tudta.
- Mert? Válaszolj! - parancsoló hanggal kérlelte a lányt.
- Nem mindegy az neked? - reagált flegmán Naoya.

Grimmjow karjánál fogva, magához rángatta a lányt.

- Legalább nézz a szemembe, ha kérdezlek... "kedvesem"! - mondta cinikusan.
- Elengednél? - rántotta el kezét a szorításból - Szerintem semmi közöd hozzá, hogy mikor, kivel és hova megyek! Tudtommal nem vagyok senkid sem, hogy beszámolóval tartozzam, pont neked! - mondta szemrehányóan a férfinak.
- Ebben egyetértünk, semmi sem vagy számomra Naoya! - nevetett fel a kék hajú. Naoya egy nagyot nyelt a váratlan kijelentéstől, majd folytatta ruháinak pakolását a bőrőndbe.

- Elmennél már végre? - sürgette a lányt dacból.
- Ha zavar a jelenlétem, ki lehet menni innen. - mondta gúnyosan a lány, melyre a férfi egy felnevetéssel tudott reagálni.

Mikor Naoya teljesen bepakolta ruháit, Grimmjow mellett elsétálva az ajtó felé vette lépteit. Az ajtóhoz érve, tárni kezdte azt, de egy hirtelen lökéssel Grimmjow becsapta előtte az ajtót, majd teste a lány fölé emelkedett.

- Ugye, nem gondolod, hogy hagylak csak úgy elmenni?! - hajolt a lányhoz, majd csókolgatni kezdte annak nyakát, kulcscsontját. A lány keze a kilincs felé indult meg újra, de a férfi megfogta, majd hátra szorította. Neki lökte a lányt az ajtónak, miközben másik kezével az ajtóra támaszkodott. Naoyán az újabb elkeseredés jelei voltak láthatók, de Grimmjow ezzel mit sem foglalkozott.

- Nem fogsz elmenni innen...az enyém vagy! - suttogta a lány fülébe halkan, majd megharapta annak fülcimpáját gyengéden.

- Ahh... - jött ki az érzéki hang a lányból, melyet nem tudott leplezni.

A "jelszó" hallatán a férfi elengedte a lányt szorításából. Naoya, Grimmjow felé fordult és azonnal csókolózásba törtek ki, szenvedélyesebben mint valaha...

~ folyt.köv ~

2010. november 22., hétfő

Kerestelek - Te Busque



Magyar dalszöveg: http://translations.blog.hu/2008/11/02/nelly_furtado_feat_juanes_te_busque

Üdvözletem Minden Kedves Olvasónak!! ^^

Az utóbbi napjaim igencsak különlegesnek mondhatóak...
Barátságok törnek össze, barátságok alakulnak, szerelmek, kapcsolatok mennek tönkre pillanatok alatt a szemem láttára. Sosem értettem. Hogy történhet ilyesmi?
Ma például, kellemetlen nézeteltérésbe kerültem egykori barátnőmmel, kivel annak idején három és fél éves barátságunk törhetetlen volt. Azaz annak hittük azt...
Egy közös ismerősünkel jó kapcsolatban vagyok, ami természetesen az illetőnek is szemet szúrt. Kapásból sértegetni kezdte mindkettőnket, és gúnyos szavakat jegyzett meg a hátunk mögött, közösségi oldalon. Mikor a fülembe jutott a hír, kissé kiakadtam. De mint kiderült... féltékeny volt az ismerősre. Elvesztettem a fejemet és egy durva levéllel jutalmaztam meg a "leányzót". Mentegetőzött, magyarázkodott, majd kijelentette, hogy igenis érdekli, hogy mit gondolok és kérte, hogy osszam meg vele. Milyen meglepő... adtam tudtára neki is, de csak ellenkezett. Nem is értem mit akar. Egyáltalán, miért kell a mi közös múltunkba egy harmadik személyt belevenni, aki nem tehet semmiről? Nekem égett a pofám helyette is, hisz végtére is, miattam és a 'kisasszony" féltékenységi drámája miatt tört ki a háború újra. Ennyi idő után...
Talán tudta, hogy nem hagyom szó nélkül majd, és kiprovokálta hogy ráírjak. Milyen furcsa. A napokban láttam őt a városban. A sétálóutcán sétált, velem egy párhuzamba és olyan-nagyon rideg volt. Mintha nem vett volna észre engem, csak tovább sétált. Most mit akarhat mégis? Én annak idején kerestem a társaságát, próbáltam volna egy új esélyt adni kettőnknek, de most én mondhatom és érezhetem úgy, hogy: NEM!
Nem is kívánok erről több szót és felesleges is, csak megdöbbentett a dolog.

Na, de ha már érzelmek...
Ma megint "arattam", és a kelleténél jobban adtam tudtára egy illetőnek azt, hogy mit is "érzek" iránta, enyhe túlzással. Ez, az illetőt kissé meglepte talán. Sőt. Sok volt neki úgy vettem észre. Ez által kicsit lankadt a lelkesedésem, de megértem Őt is teljesen. Mint minden kapcsolatban, itt is vannak már most akadályok. [Táv...] Csak én nem akarom észrevenni őket. Lassan betegesen fejest akarok ugrani a kapcsolatba. Szeretnék szerelmes lenni. Ő belé. Ő az egyetlen személy, aki által úgy érzem, van miért/kiért küzdenem az életemben.
Remélem nem rontottam el teljesen semmit, mert akkor felkötöm magam! :(
Nem gondoltam, hogy ez így hat ki rá, hogy ennyire meglepi majd a dolog. Mindenesetre mostanában nem keresem a társaságát, várok. Ha nem megy, mit is erőltessek? Hiába szeretném Őt, hiába lennék nyitott a dologra, ha ő még nem készült fel lelkileg. ^^ Rosszul fogalmazok. Óvni akar minket és ezáltal még bizonytalan nagyon. Hát rá bízom.
Az idő mindent megold - ezt mondják -, és én, semmi esetre sem akarom veszni hagyni. Ha nem muszáj, még nem! Ahhoz túlságosan nagy kincs... Csiszolatlan gyémánt... Talán... az én gyémántom. ^^

2010. november 19., péntek

Az Első ^^


Ma találkoztam a megbeszéltek szerint, azzal a fiúval, kivel mások segítsége által randiztunk. Ő 20 éves, soproni egyetemista, de mivel Somogy-megyében "lakik", ezért csak 1-2 hetenként tud hazajönni, így ma rám szakított egy kis időt.
Szégyen ide-vagy oda, ez volt az első komolyabb randink mindkettőnk életünkbe, ami talán még különlegessé tette azt az érzést ami kialakult. Az elején igencsak nehézkesen indult minden. Egy kis félreértés által, csak fél óra csúszással találtunk a másikra. Hihetetlen, hogy milyen zavarban voltam, dödögtem jó ideig, ráadásképpen kávézót is alig találtunk, ami normális lett volna, és olcsó. Nagy hátizsákjával a vállán, velem az oldalán, nagy nehezen mégis sikerült egy alkalmasnak mondható helyet találni, általam. Természetesen az Arany Szarvast! ^^" Persze, nem a legmegfelelőbb célra szolgál a helyiség ilyen esetben, de legalább csend volt, tisztaság és le tudtunk ülni. Onnantól kezdve pedig egyikünk jobban pirult mint a másik. Nézegettük, méregettük tekintetünkkel egymást, de persze sokat is beszélgettünk. A zavartság mindkettőnkön látszott erősen, így volt hogy pillanatokra a tekintetünk akadt össze, majd elmosolyodtunk. Nagyon illedelmes és egyenes ember. Helyes, jó kiállású és édes, ahogy zavarban tud lenni. Nem egyszer sikerült erősen "eltalálnom". Sokat nevettünk és rengeteg kellemes perc volt, de végül tisztáztuk a tényeket. Óvatos volt és figyelmes rám nézve, nem győzött a semmiért elnézést kérni.
Mikor lekísértem a végállomásra, kicsit összemelegedtünk. Lefele sétálva is fogtuk egymás kezét, ölelkeztünk, és az érkező közös ismerősök, már úgy tekintettek ránk, mint egy pár. Mondjuk tényleg olyanok voltunk!! ^^"
Hogy mit beszéltünk meg a továbbiakban, az titok marad!! :P A lényeg, hogy nagyon jó napunk volt a cudar idő és egymás elkerülése ellenére is!! Remek ember, és örülök, hogy megismerhettem!! Úgy gondolom minden rendben ment. Legalábbis remélem, ahogy azt is, hogy lesz folytatása, egyszer... ^^

Red Hot Chili Peppers - Around The World : http://www.youtube.com/watch?v=dJ4ukEgdIlY&feature=channel

2010. november 14., vasárnap

4. fejezet… mert miért ne? xD


Előzmények: http://naoyachan20.blogspot.com/2010/07/fanfic-3-az-utolso-resz-es-cim-nelkul.html

Műfaj: Hentai, Ecchi shoujo
Korhatár: +16
Szerző: Naoya, Ayumi
Szereplők: Naoya Gomoto, Grimmjow Jaggerjack, Aizen Sōsuke


Naoya az előző éjszakát Grimmjowal töltötte, azonban kora reggelre már magányosan ébredt. Hirtelen egy szobában találta magát, keze az ágy másik felén kereste szeretője testét. Nem volt ott, helye érintetlennek látszott. A szobát teljes rend uralta, mintha csak Naoya töltötte volna az éjszakát el benne. A lány megpillantotta Grimmjow ingét, melyet gyorsan magára öltött. Háromszor is belefért volna, mégis hatalmas büszkeséggel viselte.

- Az Ő illata… - mosolyodott el.

Pár perc elteltével elindult megkeresni párját, mígnem egy hosszú folyosóra ért ki. Nem akart feltűnést kelteni, ezáltal csak halk léptekkel, óvatosan közlekedett. Minden nagyon csendesnek és üresnek látszott. Az egyik iroda ajtaja résnyire volt kinyitva, belőle halovány fény szűrődött ki jó pár méterről.

- Végre! - gondolta magába a lány, majd lassan oda lopakodott. Ki akarta tárni az ajtót jobban, de a csendet egy párbeszélgetés törte meg.

- Mikor akarod elintézni? – kérdezte Aizen elégedetlenül.
- Két napon belül végzek vele. – jött a magabiztos válasz. – a lány felismerte Grimmjow érdes hangját. A hallottaktól teste remegésbe tört ki, gyorsan távozott és visszarohant a szobába. A falnak támaszkodva, nézett ki meredten az ablakon. Nem akarta felfogni, aminek fültanúja volt.

- Meg akar ölni… - gondolta magában, és szemeit lassan könnyek lepték el. Hirtelen Grimmjow húzta vadul magához a lányt.

- Ahh! Te vagy az? – jött a bizonytalan kérdés a lányból.
- Én hát! – mondta, majd a lány nyakát kezdte csókolgatni. – Igencsak izgató vagy az ingemben Naoya. – mondta az espada, és az ing alá csúsztatta kezét. A lány egy óvatos megrezdüléssel jelezte meglepődöttségét, testét összehúzva próbált kissé ellenkezni.
- Ne Grimmjow! – mondta, de a férfi meg sem hallotta annak szavát.
- Kívánlak! – szorította még jobban magához a lány testét.
- Áuu…ez fáj Grimmjow! Engedj el, kérlek! – a férfi dühében egy morgó hangot adott ki, majd maga felé fordította a lányt, de az erős szorításból továbbra sem engedte el.
- Az enyém vagy! – vágta kíméletlenül a lány szemébe, majd beleharapott annak nyakába.
A férfi meglepetten vélte felfedezni Naoya érzéketlenségét. Egy hang nem jött ki ajkán, a harapás ellenére sem.
- Mi a bajod?! – tette fel a kérdést az espada.
- Semmi. Kérlek, menj el most. – Grimmjow nem értette a lány reakcióját.
- Hehh – jött az elégedetlen hang, majd megfogta a lány arcát, melyre egy csókot lehelt, végül távozásnak eredt.

- Most mit tegyek?? – kérdezte kétségbeesetten magától Naoya, de válasz még nem volt.

~ Folyt. köv. ~

2010. november 13., szombat

Először és mindörökké, Naoya




Több mint két éve lassan annak, hogy megismerkedtem barátnőm által (Yuu) a Bleach Rock Musical-el. Ott pillantottam meg először Őt, a Hisagit alakító, Naoya Gomoto néven ismert férfit. Szinte első látásra szerelmes lettem belé. Megfogott helyes arca, mély hangja, szúrós tekintete. "Tökéletes Ideál". Érettségi időszakom alatt is minden videó részletben őt kerestem, és hamarosan Hisagival együtt az egész csapatba beleszerettem. Szóbeli/Írásbeli alatt is az éjjeleket, nappalokat a tanulás mellett a dalok gyakorlása töltötte ki csupán. Még ilyenkor is kiráz a hideg, mikor az említett videókat nézem. ^^
Emlékszel Yuu, mennyit énekeltünk együtt? *-* (L)
Miután sikeresen leérettségiztem, még csak "Naoya Gomoto Fangirl"-ként voltam "ismert" és regisztrált tag egy bizonyos weboldalon. Emlékek néha bevillannak, sokan élcelődtek hosszú nevemen, de nem foglalkoztam velük. Büszke voltam és a nyár beteljesedésével egy levél megírásán törtem fejem. "Levelet" akartam írni Naoyának, melyben szerelmet vallok és tiszteletemet fejezem ki felé. Nem egy próbalevél készült, melyet el akartam küldeni. Így visszagondolva, igencsak vicces lehettem, de akkor az Isten sem tudott lebeszélni tervemről. Vagy mégis...? Egy számomra, akkor még különös ember került életem központjába, ezáltal kis idővel nagyot fordult a világ bennem, a levél elküldése eltolódott. Örökre. Véletlen lett volna, vagy a sors akarta így? Még sokszor eltöprengek ezen. Szabadabb voltam és naivabb mint valaha - néha még most is így gondolom. A fordulópont akkor következett be igazán, mikor bizonyos dolgoktól, emberektől kezdtem akaratom ellenére is elszakadni. A Naoya nevet akkor is használtam, de teljesen csak az arra következő időszakban váltam vele eggyé. A történtek ellenére is ezt a nevet viseltem, nem tudtam tőle megválni. Lassan egyre több ember, az Ő nevén szólított meg. Rossz dolgokra emlékeztetett, le akartam magamról húzni azt a réteget, melyet saját magam által ragasztottam fel. Naoya - sokan ha ezt a nevet hallották - gúnyt, dühöt, undort - egy kellemetlen tényező jegyeit öltötte magára, akarata ellenére. "Nem szennyezhetem be a nevét..." - annyiszor futott át bennem a gondolat. Minél jobban meg szerettem volna óvni magamat és e nevet, annál inkább azt éreztem; - már hozzám tartozik. Innentől kezdve eszem ágában sem volt letagadni nevem. Az idő múlásával saját karaktert is öltöttem magamra. Milyen lennék vágyaim szerint ha Naoya egy anime karakter lenne? A választás nem véletlenszerűen született meg. Egy fiú... megkérdezte tőlem msn-en keresztül akkor: "Te is olyan bájos vagy, mint a képen látható cicalány?"- hangzott el a meglepő kérdés, melyre csak haloványan emlékszem. Azt válaszoltam, hogy közel sem vagyok olyan szép. Itt a hangsúly a férfin volt, aki feltette a kérdést. Ezáltal tettem nevem mellé a szürke hajú, bájos tekintetű neko-girlt. Védjegyemmé vált, tökéletesen összeforrasztottam őket. Nem volt megállás. Azóta ért egy-két dolog engem is, és talán még büszkébben hordom mint bármikor eddig.

Ezért is tervezem, hogy teljesen eggyé válok karakteremmel egyetlen alkalom erejéig. Várom a megfelelő lehetőséget, hogy legyen egy nagyobb rendezvényű animecon lehetőleg jövő nyáron, melyen én is megjelenek hivatalosan Naoyaként. A ruhát barátnőm már megtervezte, és csodálatosan szép!! Köszönöm Yuu!!! Mikor megláttam, az volt bennem, hogy ez az én ruhám. Magamra akarom ölteni, a cicafülekkel, a szürke és különös hajstílussal együtt. Büszkén, tartással és kellő magabiztossággal végig akarok vonulni benne. Erre megfelelőbb alkalom, mint egy animecon, nincs is. Varrónő ismerősömmel már egyeztettünk, vállalja a ruha megszabását. Édesanyámat is már beiktattam tervemről, és a ruha elnyerte tetszését. Csinos és egyedi darab. Talán azon a napon, én is szép lehetek egyszer az életembe. És ha találkozom bizonyos emberekkel, emelt fővel fogok elsétálni mellettük. Most már, tényleg csak ez az egyik fő célom, melyet megvalósításra szánok, bár tudom nekem is tennem kell dolgokat érte. Még vár rám addig is egy két feladat...

Naoya Gomoto (Hisagi Shuuhei szerepében)

2010. november 12., péntek

Elgondolkodtató...


"Volt egyszer egy lány, aki születésétől fogva vak volt, ezért utálta az
egész világot és mindenkit benne, kivéve a barátját. Ő mindig ott volt
vele, segített neki és biztatta. Míg egy nap végre találtak donort aki
felajánlotta a szemeit. A lány nagyon örült neki, barátja megkérdezte tőle, ha látni fog, hozzá megy-e feleségül. A lány igent mondott.

Az operáció sikerült, mikor a lány először kinyitotta szemeit, a barátját látta, de ő is vak volt. A fiú megkérdezte, hogy most már akkor hozzá megy-e? A lány elutasította. Pár napon belül a lány kapott egy levelet amiben a fiú megköszönte neki az összes gyönyörű átélt pillanatot, és a levél végén állt egy mondat:

Vigyázz kérlek a szemeimre!...."

2010. november 7., vasárnap

És a kapuk végleg becsukódnak



Szép Estét Mindenkinek!!

Azt hiszem kijelenthetem, végeztem a vers megírásával kapcsolatban. Bár nem vagyok tőle elragadtatva, valahol nekem mégis tetszenek. Őszintére sikerültek úgy gondolom. Két verset sikerült "papírra" vetnem, de csak egy fog újságba kerülni. A téma mindegyik esetben egyetlen személy. És ha már van alkalmam, szeretném kijelenteni, hogy a bizonyos illetőt, itt a blogomon, soha, semmilyen körülmények között, többet már nem fogom megemlíteni. Utolsó szavaimat vele kapcsolatban így a legtisztességesebb zárni. Versben. Remélem valamelyik elnyeri tetszéseteket! Szívesen fogadok véleményt. ^^
Ui: A második vershez a klippet szándékosan linkeltem. Az alatta szóló zene hallgatása közben írtam meg! ;)

Megjegyzés: Az "Hozzád" c. versben néhány szó nem látszódik teljesen a minta miatt:
1. vsz. Harmadik sor vége: "kegyetlen"
4. vsz. Harmadik sor vége: "véli"




*katt a képre az élesebbért! :)

Megtisztelő

Néha elég csak beszélgetni kicsit, máris könnyebb. Kinek elmeséled bajod, részben övéé is válik. - szép mondat -.-" Bocs, de jelenleg 02:17 van és fáradok. ^^" Kiírhatnám magamból pár versszakra én is bánatomat. Ajánlotta fel tegnap Oliver. Ő egy kedves barátom és egyben a sulink magazinjának a szerkesztője. Ezáltal belerakna pár verset. Mégis mindössze kemény 3 embert talált aki erre alkalmasnak nevezhető lenne. Köztünk engem. Igazán jólesett, de mit mondhatnék? Elég silány vagyok-e téren. Vacilláltam rendesen, de Ő ragaszkodott hozzám. A versemhez. Bólintottam. Ám legyen. Már csak a témát kell kitalálnom. Ha már "közhelyre" kerül, és olvasni fogják, olyat szeretnék alkotni ami talán mások számára tetszetős lehet. Meglátjuk. Még van pár napom.

Iszonyatosan fáradt vagyok. Hajnali beszélgetésem kitartott jó pár óráig tisztelt Black Princess barátnőmmel. Természetesen tanácsért és lelkifröccsért rohantam hozzá, amiért ég is a pofám rendesen. Innen is köszönöm neki! Sokat segített mint mindig és újra elbűvölt. Ezt viszont már kezdem megszokni tőle. ^^

Irány az ágy... alig élek és már vasárnap van. Hurrá! A következő értelmes dolog amivel szemezni fogok az a füzetem lesz elsősorban. ^^"

Jóéjt Mindenkinek!!
Ui: Bár, ilyenkor a normális ember már rég az igazak álmát aludja.

2010. november 6., szombat

Blá-Blá-Blááá



(Blue - Guilty)

Üdv Emberek!!


Szép napsütéses napra virradtunk ma is, és már szombat van. -.-'' Ami a fiatalok számára nem a legelőnyösebb nap, hiszen közeledünk az őszi szünet végéhez. Ha jellemezni lehetne ezt a hetet... hát nehéz kicsit bármit is mondani. Nekem elég egyhangú volt. Alvás, zene, msn, alvás... és a végére egy kis füzetlapozgatásnak is szorítanom kellett időt. xD De nem panaszkodom!
Mégis, egy két emberrel tudtam beszélgetni komolyan. Olyanokkal akik, vagy hozzám tartoztak egy ideig, vagy akiket mostanság tudtam megismerni. Viszont Ayumi-ciccámmal ezer éve beszéltem és hiányzik is, de fontos dolga akadt így megértem távollétét és remélem jól van(nak)! ^^


Yuu, téged pedig nagyon szeretlek!! :) Ezt gondoltam leírom ide! ^^"
♥ Nemsokára tali! Szétfoglak zabálni!!!! :P

És ha már a találkozás szónál akadtunk meg. Mint említettem nemrég, megismertem egy lányt. Annát. ^^ Bájos egy csajszi. Olyan furcsa a maga módján. Semmi különös nincs rajta, mégis kitűnik a többi fiatal közül. Barátságunk azthiszem, mondhatjuk úgy, hogy alakulóban van. Jövőhét pénteken elvileg találkozom a haverokkal és vele is. Elértem, hogy egy Hubira meghívhassam Őt, és egy közös fotó is elvileg tervben van. Néha beszélgetünk, meg hülyülünk facebook-on. Nagyon közvetlen kis csajszinak tűnik és őszintének. Úgy tűnik ő is komál engem!! ^^" Remélem én sem rontok el azon a napon én sem semmit, de már most pirulok. >.<" Már alig várom!!


Fogadott apummal (Szaszy) mostanság csak telefonon tartjuk a kapcsolatot. Jó pár hete nem volt gép közelében, bár ennek tudom okát. :) Mindenesetre hiányzik!! ^^" Remélem Ő is jól van!!

Hmm... ezek az álmok az őrületbe kergetnek engem. Ma például egy iszonyat ostobaság jutott ki rám. Igazából voltak benne szörnyek, meg menekülés, félelem is, ami mégis legjobban megmaradt bennem, az az volt, hogy anyumnak és nekem egyszerre esett ki a fogunk. o.O OMG...WTF? - már elnézést! Esküszöm kitalálni nem tudtam magamba, hogy mit jelenthetett ez, csak azt, hogy ki kell derítenem. Mikor volt időm géphez ülni, gyorsan meg is lestem az egyik online-álomfejtőn. Mikor elolvastam, nem akartam hinni a szememnek...

FOG:

- Nehezen elszenvedett vereség. Kieső fog: fájdalmas veszteség. - Azt hiszem nincs ehhez mit hozzászólnom, elég a tudat is...
Arról nem is beszélve, hogy az illetőre éjjel, hajnali kettő magasságában ráírtam "Jó éjszakát Kívánni!!" Csak nevetett majd elköszönt Ő is. Hát én is nevettem saját magam oltári hülyeségén, de nem bírtam ki. Veszítenivalóm már abszolút nincs és hát tudja, hogy ez vagyok én! >.<""Szereztem magunknak pár perc jókedvet. (???) ^^"

Nemsokára jön Ő!! A nagy sztár, Gaga. Azaz talán már itt is van Pesten. Kedves Csabi barátom ott lesz a koncerten és ha minden igaz, fb-on fogja közvetíteni a fontosabb eseményeket!! >.<"" Ahh ezazzz!!! Csak ügyesen kis pajtás!! Jó szórakozást és vigyázz magadra!! *-*

Hát mára szerintem ennyi. Ha történik valami eget-rengető dolog velem, úgy is megírom, mert nem birok magammal!! :D

További Szép Napot!

2010. november 5., péntek

Mert hinni akartam

Énekelni volna kedvem. Le tudnám vezetni dühöm és fájdalmam. Viszont az alkalom nem megfelelő és nem vagyok egymagam. Azaz most megint úgy érzem, hogy talán egy kicsit mégis. Nyomasztó volt az éjjelem és keserű, bár nem mertem mutatni gyengeségem. Legszívesebben ki tudtam volna tépni a falat a helyéről. De aztán a hirtelen felindulást újabb könnyek vették át. Ezeknek a könnyeknek a története sokkal mélyebbről fakadó volt. Inkább... ismerősek voltak talán. Rég tört rám ez a fajta fájdalom amit tegnap éreznem kellett.
Csodának köszönhetően, nagy nehezen álomba mélyedtem. Olyan fáradtnak éreztem magam, mint még mostanában soha. Fájt a fejem, a mozdulatok nehézkesek voltak, pedig semmi megerőltetőt nem tettem. Csak Vele beszélgettem.
Ma délután egykor keltem fel újra. Erőtlen voltam kissé, hisz ráadásképpen éhesen feküdtem le éjjel. Felkelni még nem volt szándékom. Csak feküdtem mozdulatlanul, próbáltam vissza aludni. De nem ment. Lüktetett a fejem, az óra kattogása is zavaró volt.
Most olyan sehogy vagyok. Az agyam jár megállás nélkül jár erre-arra, de legtöbbször Ő rajta és a tegnapiakon. Akármennyire is szeretném, sok jót nem tudok kihozni belőle, és ez elég fájó.
Nem tudom mit tegyek. Szeretném vele tartani a kapcsolatot, beszélgetni, hogy tudjam mi van Vele, de elgondolkodtató, hogy nekem megéri-e, ha sosem lehetek teljesen a közelébe... soha.