Sarkalatos, undorító napok...

A folyosóra kiérve, a szobámból kieredő halvány fény mellett, a lakás minden zugát már sötétség veszi át... Én teszek 2 lépést, a fürdőszobába megyek. Megengedem a csapot, két kis kezemet egymáshoz szorítom, majd engedem, hogy a csapvíz megtelítse őket. Amilyen gyorsan csak lehet, a vízmennyiséget az arcomba vágom, érzem, ahogy a hideg víz lenyugtatja, (mely nem is tűnik annyira hidegnek mégsem...) a heves érzelmektől felfűtött arcomat. Belenézek a tükörbe, látom, hogy tekintetemet valami köd fedi el, és még a maradék könnycseppek is ott csillognak szemem sarkában. Jól látható, baj van...
A mai napom, nem is.....elnézést!Helyesbítek! Az utóbbi kettő napom, mely elvileg pihenéssel kellene hogy teljen, zűrzavaros érzelmek és viták idejét tölti be. Mintha valami megint nem lenne rendben. Hibáztam. Bűn volt újra olyan helyre tekintenem, ahol nem vagyok közkedvelt, ahol nem látnak szívesen. Én mégis megtettem. Benéztem a túloldalon lévő sötét és mérgezett területre . Egyértelmű volt, hogy nem örömujjongással fogadnak, engem a kíváncsiság mégis hajtott. Nem érte meg. Megint szitkozódások és viták kereszttüzébe kerültem barátnőmmel együtt. Próbáltam egy ideig felnőtt módján viselkedni, próbáltam köpenyt ölteni, semmibe venni a szúrásokat. De nem bírtam sokáig. Elvesztettem önuralmamat, talán a méltóságomat is, így hát kinyitottam a számat, illetve leírtam a véleményemet, mindennél durvábban mint azelőtt. Próbáltam megmutatni, igenis erős vagyok, de igazából a "függöny" mögött, testem folytonos remegését próbáltam csillapítani. Barátnőim próbáltak erőt adni nekem a nehéz pillanatok alatt. Nehéz volt nagyon hidegvérrel cselekedni. Eredménye természetesen nem volt most sem, ahogy az előtte lévő esetekben sem. Egy úriember (barátom) segítségével véget ért a röpke háború, mely amilyen rövid volt, annyira súlyos sérelmeket hordozott magával...
Nem tudom mit tegyek, eléggé reménytelennek látom a dolgot. Mintha egy sötét alagútba sétálnék, melynek nem látom a végét, melyen szerintem kiút sincs. Igazából ezt felnőtt módjára kellene elintézni úgy érzem, de mivel egyesek képtelenek erre, nincs miről beszélni. Én hajlanék a dologra, de ahogy a mondás tartja: "Okos enged, szamár szenved".
Tulajdonképpen már nagyon elegem van. Kiborultam megint a semmiért. Igenis meg fogom mutatni, hogy nem vagyok sem álszent, sem önsajnálkozó, sem szánalmas. Akkor előveszem Manson énemet, és kegyetlen leszek. Nem érdekel már senki olyannak a véleménye, aki megbántott vagy lenézett, megalázott. A barátaim mellettem állnak, én nekem tiszta a lelkiismeretem, ennél többet nem tudok mondani. Ők akarták. Hát legyen! Ezen ne múljon a dolog...
Mostanra már kicsit jobban lettem, volt időm, így hát megint csak gondolataimnak adtam elsőbbséget. Mérlegeltem, rengeteget filozofáltam magamban a dolgok súlyosságáról. Sokra nem jutottam. Lesz ami lesz... Jelenleg Marilyn Manson régebbi albuma köt le (a Mechanical Animals), melyet nagyon nagy örömmel hallgatok. Rengeteg erőt ad, lenyugtat, ha őt hallgatom, olyan mintha mellettem lenne, és arra ösztökélne; "Ne törj meg, erős vagy!" - hiszem, hogy tényleg ezeket a szavakat suttogná gyengéden nekem, és annál is jobban tudom, igaza lenne. Csak rá kell gondolnom. Ő is ezeket éli meg nap mint nap, már jó pár éve. És erősebb mint bárki más.... Ebből táplálkozik szinte. Teljesen jól kezeli a helyzetet. Nekem is ezt a taktikát kell követnem. Megvédeni magamat, barátaimat ha kell, mindezt úgy, hogy nem süllyedek le az ő szintjükre. Nem lesz könnyű, de egy próbát megér... Ha meg nem bírom és úgy látom vesztésre állok, kalap meg bot és a soha viszontlátásra! Már vagy hússzor megtehettem volna. Más már állítom nem bírta volna ennyi ideig elviselni a bántásokat, a lealázásokat. Főleg azok akadtak volna meg a fogaskerékbe, akik folytonos "szeretetüket" mutatják ki felém, gusztustalan módon. Mindig az üvölt, kinek a háza ég. És ez igaz. Próbálok legközelebb diplomatikus lenni, felnőtt gondolkodású nő. Egy alja népe por engem nem fog lealázni. Ahhoz ötször kell(ene) újraszületniük...
Végig a bátyám, a barátaim, azok akik elismernek, valamint Manson lesz előttem. Ők fognak nekem erőt adni. A bátyám aki mindenkinél jobban ismer szinte, barátaim; kiket hiszem, hogy nem véletlenül tudhatok magaménak, és drága Mansonom; ki minden egyes pillanatban a hangjával, a felfogásával, a gondolkodásmódjával egyre-egyre jobban, még erőteljesebben lenyűgöz.
Rövidre zárnám itt a témát, csupán azért elgondolkodtató, hogy milyen világot élünk meg.
Alapvetően megbotránkoztató.....ahogy Manson mondaná egy dalszövegében! :)