Üdvözlet minden kedves olvasómnak, Visszatértem!! ^^

Kissé idegesen, remegő kézzel, de átvettem az ez évi bizonyítványt osztályfőnököm kezéből, ki kezét nyújtván egy kézfogásra, kedves "Gratulálok!" - szót ejtett felém. Kis megkönnyebbülés lett úrrá rajtam a szó hallatán, én mégsem gratuláltam magamnak. Nem voltam és nem is vagyok megelégedve az eredményekkel. Úgy érzem, többet is kihozhattam volna magamból, mert tartom magam annyira erősnek... de félév után, valami összedőlt bennem, és ezt a lelkem sérülései mellett, az érdemjegyeim sínylették meg legjobban. Nem vagyok büszke, nincs mire annak lennem. Letettem az idei évet, stabilan. - gondolom én, de ez jövőre nem lesz elég. Mondjuk nem volt könnyű, akármilyen szempontból is nézem. Nehéz koncentrálni a tanulásra, ha közben a gondolataid másfele járnak, ha a szívverésed, nem a megszokott ütemet veri, ha könnyes szemmel, nehéz szívvel, gyomorgörccsel, álmatlansággal mész a munkahelyedre, nehezen tudsz helyt állni a követelményeknek megfelelően. Pokoli nehéz. Ember legyen a talpán ki ezeket átélve eleget tud tenni. Én helyt álltam? Talán... Talán nem így kellett volna történnie... talán félévkor nem kellett volna megtörténnie annak, ami megtörtént. Talán....talán. Csupa rejtély és harc az élet. Kezdem tapasztalni, pedig már gyerekkorom óta tudom mit jelent a szó: " pokol".
"Ich komm wieder" - énekli Richard Kruspe Bernstein, a Rammstein együttes szólógitárosa a dalban.
Bátyám, ma kora hajnalban indult a reptérre, visszautazott Erdélybe. Borzalmas érzés volt mikor kilépett az ajtón. "Megint egyedül"- ilyenkor, ezek a szavak villannak át bennem. Lényegében miattam jött haza. Amúgy nem szeret itthon lenni különböző emberek és okok által.
Abban a pár napban amíg vele voltam, nem volt időm, sem akaratom rágódni, gondolkodni, töprengeni, számomra még "fontos"-nak tartott dolgokról. Nagyon gyorsan elment az a pár röpke nap, de persze Ayumi, te nagyon hiányoztál, és még sok kedves barát, ismerős. Most, hogy bátyám visszament, megint minden olyan....? nem is. Inkább ugyanolyan minden.
De jó hír!! Látom a fényt az alagút végén. Mintha visszatérni látszana régi énem. A pesszimista, negatív, kicsit undok, erős énem, kinek számára a szerelem... nem csak szó ként, de az életbe is jelentéktelenné válik. Ez vagyok én, és ez is leszek. Ez lesz az a Naoya, akibe valaha egy fiú, talán láthatott valami érdekeset, magával ragadót, szerelemre méltó embert. - bár ez utóbbit, nagyon-nagyon erősen megkérdőjelezem. Nem is róla van most szó. Sok boldogságot neki, kívánom innen is!! - egy kis gúnnyal és a méreggel a nyelvem hegyén, mely az el nem múló fájdalmamat tükrözi vissza.
A gyakorlatom az iskolába hónap végéig tart, aminek annyira "örülök", hogy ... elmondani nem tudom- kegyetlenül elfáradok minden egyes nap szinte. Minden gyakorlati tétel újra kivitelezése, gyakorlása... napi 8 órák a laborban, erdei túrák, röpke 5-7 km-ekkel oda-vissza, stb. - nekem sok. Másnapra minden porcikám fájt, de nem panaszkodhatom, egy-két órás focizásra a nem messze lévő park beton területén a bátyámmal - nos, erre mindig szabtam erőt és időt!! Jó volt nagyon. Az első napokban, igencsak ügyetlenül passzoltam vissza a labdákat, de a végére, jó páros alkottunk nagyon.
Sokat voltunk együtt bátyóval. Séták, mozizás, sport, ének, hülyülések ezerrel, meghitt és komoly beszélgetések, na meg az erkély. - ezek töltötték ki a napjainkat.
Minden nap, este fele, ki szoktunk állni az erkélyünkre. Szűkös, éppen hogy elférünk rajta ketten. Ez azonban megszokott programként szerepel idő eltöltésünk listáján. Kiállunk, nézzük az embereket, az eget, a csillagokat ahogy előjönnek, és beszélgetünk, nevetgélünk. Ha előjön gonosz énünk, rosszak vagyunk és a járókelőket kritizáljuk. ( ne utáljatok minket xD) Nem szép dolog tudom, de hát jól esik!! ^^ Ettől olyan jó! Szórakoztatjuk egymást, mintsem, hogy kisírnánk egymás vállán a bajainkat. Tudjuk, mi nyomja a másiknak a lelkét, mi fáj neki, de azokon a napokon, nem beszélünk róla olyan mélyen. Büszkék vagyunk, és inkább mosollyal az arcunkon a másikat megnevettetve próbáljuk azokat feledésbe meríteni. Ez felér egy váll veregetéssel. Nekem és szerintem neki is...