Hisztek benne?

“Sorsodat a döntés pillanataiban alakítod.” (Anthony Robbins)

Mindig hittem a sorsban illetve annak erejében. A közelmúltban és a napokban beigazolódott az, amit mindig is kijelentettem ezzel kapcsolatban. Az elmúlt egy év során jó pár ember tett nekem keresztbe, illetve alázott meg vagy nevetett ki. Legyen az illető virtuális, vagy közvetlen barát/ismerős. Akik számomra csalódást okoztak, vagy fájdalmat ok nélkül, mind megfizettek maguk módján. Olyan sorrendben ahogy a nagykönyvben meg van írva. Még csak közbe sem kellett avatkoznom. És a legijesztőbb, hogy mindegyik illetővel közöltem, hogy tettükért felelni fognak illetve szenvedni. Türelmes voltam. Megérte. A "sorrendnek megfelelőlen" mindenki megkapta a magáét a sorstól. És én csak karba tett kézzel nézem, hallgatom vagy olvasom ahogy szenvednek, majd egy gúnyos és méreggel teli mosolyt hintek el arcomon.
Ami talán különleges, az az, hogy aki még oly mélyen a tudatomban van és a szívemben is egyaránt, - ő is szenved. Nagyon is a jelek szerint. Mégis nála, rajta megláttam azt amit a többieken nem. A bűntudatot, a felismerést, a hibát saját magába. Tisztában van azzal, hogy oka vannak a bizonyos "dominó effektusnak". - és ahogy most sorait olvasom, az írottakat, - magam is elborzadok. Mintha nekem is fájna... és talán tennék ellene. Segítenék rajta. Ráírnák, hagynék üzenetet, mondván: "Itt vagyok! Minden rendben lesz!!!" - de nem teszem. Nem tudom megtenni. Saját maga kell rádöbbennie arra, hogy miket tett, illetve azok következményeire.
"Elbasztam az egészet, és a legszörnyűbb, hogy mindvégig tudtam, de nem érdekelt."... "..elbasztam az életem, és most már lesz, ami lesz.." - hiába is tagadom, rossz ilyennek tudni őt, holott egy ideig ez volt minden vágyam. Őt is szenvedni látni...
Visszatérve a többiekre, nos náluk ilyen nem állt fenn.
Hálát adok a Jó Istennek. És boldog vagyok. Élvezem, hogy látom őket szenvedni, és a tudat hogy a poklot élik át csak még jobban megnyugtat. Ezt érdemelték!! Tudom nem helyes és talán én is vissza kapom az élettől, de nem tehetek róla és így látom, ezt érzem. Így nyugszik lelkem...

Vihar utáni csend

A mai nap. Nemsokára éjfélt üt az óra. Nem gondoltam, hogy gép elé ülök, nagy vihar volt nemrég...
Elment az áram, még a közvilágítás is, dörgött és villámlott. Ilyenkor azt szokták mondani: Isten dühös, haragszik ránk. A halandókra.

Csütörtökön voltam a házi orvsomnál, bár ami azt illeti a doki ott sem volt a rendelőbe, így hát az asszisztens hölgy állított még nem teljesen "részletes" eredmények elé. Így vissza gondolva, akkor nagyon nem dühös voltam, de most úgy vagyok vele, hogy ez semmi. Valószínűleg szívritmuszavarban szenvedek, ezenkívül a vérképem sem a legjobb, valamint olyan eredményeim vannak, amelyek szívinfarktushoz vezethetnek, ha nem vagyok óvatos. Szóval pihennem kell és természetesen ennem. Anya nagyon mérges rám. Hát mi lesz ha Nii-sama hazajön. Fejmosás: 5. fejezet... ^^""
Hétfőn mehetek vissza újra az orvoshoz, és akkor már remélhetőleg többet tudok meg majd. :)

Tegnap sajnos Fogadott Apummal igencsak nem szép módon váltunk meg egymástól msn-en. Nézeteltérésünk volt, ami ezalatt a pár hónap alatt mindössze a második eset. Mégis féltem, nagy bajt csináltam.
Ma hála Istennek sikerült rendezni a vitánkat. Bár érdekes mód, egy-két dolog megmaradt bennem. Ő akárcsak én is, igencsak makacs emberek vagyunk. Nagyon nem éreztem jól magam a kialakult helyzettől, de mint kiderült, Ő konkrétan nehezen aludt el aznap éjjel. (Állítólag) :) Ma, mikor újra tudtam vele beszélni először, viselkedése eltérőbb volt a megszokottnál, talán nem volt olyan közvetlen, és az alkalommal egyetlen témánk volt: A televízió. Fel sem tűnt az elején még ez, de fél órával később már bennem is felment a pumpa és leesett... Akkor én a dacot bevágva, belementem ebbe a "játékba", mondván: ha Ő nem lép, én sem. Dühös voltam, tudni illik az az ember vagyok, aki nem kerüli a forró kását és nyíltan kimondja ha valami baja van. Mivel egyikünk sem akarta a dolgok átbeszélését kezdeményezni, tovább beszélgettünk a semmiről. Mikor másodszorra írt rám, az elején még tűrtem ezt az előzőleg folytatott; "nem hallok, nem látok, nem beszélek" - viselkedést. Na de aztán nem sokkal később elpattant az a bizonyos húr... Mindent átbeszéltünk, és természetesen kibékültünk. Nem mintha haragban lettünk volna, csupán fújtunk egymásra. Visszatekintve mint egy házaspár, olyanok voltunk. De egy barátságba, úgy érzem természetes ha néha vita is van. Most már minden rendben, sokkal jobb így. ^^

Holnap hazajön a bátyám Erdélyből. Ezáltal nem leszek gépnél (bizonytalan ideig), ha leszek is, majd délutánonként, és akkor is fél- egy órát max. Most rá szeretnék több figyelmet szánni és persze jól érezni magunkat, kikapcsolódni - ez sem az utolsó szempont. Remélem én kicsit majd meg tudom nyugtatni zilált lelki világát. Majd egymás támaszai leszünk (megint).
Szóval holnap irány Pest!!! Jó lesz a kis kiruccanás! Nem bánom kicsit sem! Jó lesz látni őt 2 hónap után!! ^^

Ennyit szerettem volna csupán közölni, köszönöm a figyelmet!!

A szerelem nevében

Nem szokásom szappanopera címdalokért rajongani, de ez a dal már jó ideje nem megy ki a fejemből. Nagyon szép, szóval szeretettel ajánlom mindenkinek!!

Laura Pausini - En Cambio No - (Ma már inkább nem(?))

Talán elég volna lélegezni

Csak lassan lélegezni

Összeszedni minden szívverésemet

De mit sem ér, ha nem vagy itt.

Merre vagy most?

Mert én még mindig nem szoktam hozzá

Hogy eljött a december

Te nem vagy itt, de én örökké várni foglak

De nem, ma nincs idő elmagyarázni

Se megkérdezni, eléggé szerettelek-e

És most itt vagyok és beszélni szeretnék veled

Azonnal… azonnal.

Mert megbicsaklanak a nyelvemen

A fontos dolgok szavak, melyeket sosem hallasz majd

Panaszok közé süllyesztem őket

Hogy aztán elengedjem mindet neked

Egyenként egymás után

Érezd őket, csókolnak és megpihennek

Kettőnk között

De ha hiányzol, nem tudom őket elismételni

Nem tudom őket kiejteni

De nem, záporoznak rám az emlékek

Azokról a napokról mikor a széllel szemben futottunk

Szeretném azt álmodni,

hogy tudok veled beszélni, azonnal

Azonnal

De nem, ma nincs idő elmagyarázni

Már így is ezernyi dolgot kell elmesélnem

És ellenem van ezernyi dolog

Talán csak elég volna lélegezni

Lassan lélegezni

De ma már késő, ma már inkább nem

Késői bejegyzések....

Üdvözlet Minden Kedves Olvasónak!!

Elnézést e, késői írásomért és bejegyzésemért, mentségemre váljon; összejöttek a dolgok. De mindent az elejéről...
Yuu barátnőmnél töltött egy hetes nyaralásom nagyon kellemes volt, és emlékezetes! Bár az idő nem kecsegtetett mindig nekünk, ennek ellenére valahogy el tudtuk foglalni magunkat, avagy egymást. Igazi kockák vagyunk! Sok időt töltöttünk a gép előtt (sajnos), így vissza gondolva. Yuu az Rpc munkáin dolgozott, én pedig általában pedig csak beszélgettem msn-en, vagy Yuu ügyes munkáit figyeltem meg. Nagyon ügyes! ^^


Persze azért sétálgattunk és lementünk a kis patak féleségre is, a bizonyos "Kék Hídhoz".
Az időjárás által szürkére változott napok ellen Yuu és Én néha különös, és bizarr módszerrel próbáltuk elütni az időnket. Hol fényképezkedtünk, olykor pedig szellemet idéztünk. Ez utóbbi akkor még eredménytelennek tűnt, estére azonban igencsak különös dolgot tapasztaltunk, melyre azóta sem találtam ésszerű választ. Röviden:
Yuu ágya mellé került a matrac is melyen én feküdtem. Szorosan összetolva a kettő egymás mellett helyezkedett el. Fejünk felett barátnőm hosszú és aránylag keskeny, nyitott polca helyezkedett/helyezkedik el, melyen ruháit tárolta és egyéb tárgyait. Éjjel, talán fél kettő fele, egyszer csak 2 éles kopogást hallottam meg a polcról. Kopp. Először, majd nem sokra rá újra...kopp. Nagyon megijedtem, és óvatosan Yuu barátnőmre néztem, gondolván Ő szórakozik csak velem. Ahelyett kezeit a takaró alatt láttam, olyan volt mintha már nagyban aludt volna. Próbáltam vissza aludni, nem gondolni arra, hogy amit hallottam mi is lehetett, vagy ki.
Másnap reggel természetesen lerohantam Yuu-t, és szinte kérdőre vontam, miért kopogott a fejem felett. Megdöbbenésemre, barátnőm közölte velem, hogy Ő is hallotta a két kopogást, és hogy azt hitte én csináltam a hangokat. Ezek után, nem kell mondanom, kissé megijedtem és szerintem Ő is. Választ azóta sem találtunk, mondjuk én a magam részéről nem is kerestem. Mindenki hülyének nézett minket, szerintem senki sem hitt nekünk. De akkor is hallottam a kopogásokat, és Yuu is. Nem én voltam, mert ilyennel nem szórakoznék. Nem is Ő volt... Akkor mi? Már nem is számít.
Nagyon jól éreztem magamat, sokat nevettem, sok emlékezetes pillanat volt, szóval innen is örök hála Yuukinak!! :D Imádlak!!!! ^^
....
Nyári Animecon: Pécs. A szombaton sorra került rendezvényen jómagam is megjelentem barátaim, ismerőseim hívása által. Szerény véleményem szerint, ég és föld volt a Pesti Sakura Conhoz képest, mindenesetre itt is remekül éreztem magam barátaim társaságában, kik remek cosplay-esek voltak, én meg a sajátos kis pózommal beálltam...tök gáz de mindegy... :D

Szüszike, Nika (Deidara, Itachi Uchiha)

Katt a képekre az élesebbért! ^^

(Szüszike, L, Naoya -.-)

Mikor Avival, kedves barátnőmmel oda értünk, aránylag még nem is voltak sokan. Gyorsan jegyet váltottunk, majd vártuk a többieket. Nem sokára, meg is érkezett Szüszike és Nika, még nem teljesen rajtra kész. Pillanatok alatt bemaszkírozták magukat, néhány javítás, ruha váltás és pikk-pakk, kész is voltak!! ^^
Ahogy a hőmérséklet, úgy az emberek száma is nőtt időről időre. Sok Naruto fan volt, Byakuya egy-kettő, sok Lolita, néhány L és még mi egyebek...
Vártam már kedves Kaze barátom jövetelét is, ki autóval érkezett le, de sajnos több órányit késett. Végül, szinte végszóra ő is beesett!! Sétáltunk sokat, kézen fogva is (mint jó barátok), bár ez talán néhány embernek zavaró tényező lehetett! x'D
Sajnos egy nem várt személy is megjelent ott ... kivel még most sem felhőtlen a viszonyom. (Már ha lehet egyáltalán annak hívni ezt...) Megint csak egymásra pillantottunk nem egyszer, de köszönés, vagy mosoly, ez alkalommal sem volt.
Ditt barátom. Con-on Ő is ott volt természetesen, tehát az Ő érkezését is izgatottan vártam. Eleinte az oldódás igencsak nehézkes volt (hála nekem nagyrészt), de a végére egészen jó lett kettőnk helyzete. Azaz remélem!! Még fagyit is kaptam tőle!!! *.* Finom volt!! ^^ Innen is köszönöm neki!!
Összetetten elmondhatom, jól éreztem magam, bár néha nem tetszésem erősen érezhető volt. Olykor kedvetlen voltam, és nem is beszéltem sokat barátaimmal, ami talán az egészségi állapotomra és fáradtságomra volt vissza vezethető. Innen is elnézéseteket kérem! :)
A legközelebbi anime-con ősszel lesz, tudtommal Pesten. Már most hívtak, hogy menjek el arra a rendezvényre is, de igencsak átgondolandó, hogy érdemes-e, ha még mindig ilyen zilált vagyok lelkileg. Arról nem is beszélve, hogy ez, nem lenne olcsó mulatság megint csak és szüleimet nem akarom lehúzni még többször. Ezen kívül lennének, azaz volnának fontosabb feladataim és dolgaim is, többek közt fogadott apukámhoz ellátogatni, kinek már rég megígértem menetelemet. Szeretném látni én is viszont Őt, és sajnos nem a szomszéd faluban él..
Ayumi-ciccámat is látni akarom, nagyon-nagyon, de sajnos még nem nagyon látok esélyt arra, hogy vele lehessek. Pedig jelenleg Ők a fontosabbak. Majd elválik, hogy lesz a továbbiakban.

Most szombaton, azaz 14.-én szeretett Nii-samam, azaz bátyóm is hazaérkezik Erdélyből pár nap erejéig. Jó lesz nagyon, már várom. Szeretnék vele sokat beszélgetni és persze sokat hülyülni, bár kicsit attól tartok, megváltozott. Elég kemény hónapokat tudhat maga mögött érzelmi és munka téren egyaránt. Ha itthon lesz végre, majd többet tudok megállapítani. Addig is csak a legjobbakat remélem.

Tegnap voltam vérvételen, és EKG-n. A vérvételen még eddig soha nem voltam, ezért előzőleg kissé izgultam, de végülis nem olyan vészes. EKG-n sem volt semmi eget-rengető dolog, gyorsan megcsinálták és fájdalommentes volt, ahogy azt tudtam is. Bár a tappancsok letépése rólam, nem volt a legkellemesebb. :D
Konkrét eredményt, holnap kapok. Vissza kell mennem a házi orvoshoz, és majd ő közli velem a diagnózist. Őszintén megmondom, sok jót nem várok. Az egészségemmel az utóbbi pár évben... abszolút nem foglalkoztam, szinte semmilyen szinten. Mondjuk ami azt illeti, 3 éve voltam orvosnál, mivel panaszom nem volt azalatt. Vagy kicsattanó volt az egészségem és azért, vagy azért, mert valami lappang bennem! Felkészülök mindenre! Sajnos az emberi szervezet nagyon "rejtélyes", ha fogalmazhatok így. Sosem lehet tudni, mi zajlik benne(d). De nem is harangozok be semmit, majd kiderül. Nem is félek, akkor reggel lesz időm eleget izgulni. Addig minek?

Köszönöm a Figyelmet, szorítsatok!! ;) ^^

"Hé Mr. Beteges Sztár, meg akarok betegedni tőled" (by:Marilyn Manson)

A szervezet megbosszulja önmagát. Hajtogatta megállás nélkül édesanyám még mielőtt egészségileg kezdtem összezuhanni. Nem kis ideje (kb fél éve) , alig veszek/vettem magamhoz rendes ételt. Amit elém raktam, eltoltam, ha ettem is, csak keveset. Pár falat után a hányinger keringetett. "Tönkreteszed magad lányom!" - ismételgették fennhangon. Szerelmes és mély lelki gyötrelmeim időszakában mit sem érdekelt mi van velem, vagy a szervezetemmel. Az sem érdekelt volna ha meghalok...
Ahogy jöttem ki a gödörből, mindenre és szerintem mindenkire figyelni próbáltam, magamon kívül.
A rendszertelen evés, és többek közt a "rekordok megdöntése" (három napig semmi evés) ...teljesen ráment a szervezetemre. A központra. A szívemre. Ráadásképpen a torkom is begyulladt. Egy napon keresztül nem is tudtam aludni, fájt a torkom és a fejem. 129-es pulzusszám mellett pedig, csak szívverésem törte meg a csendet mely csak még egy okkal több volt a nem alvásra. Hajnali öt órakor kénytelen voltam átvonszolni magamat szüleim szobába fájdalomcsillapítóért. Nagyon aggódtak, de próbáltam nem nagy feltűnést kelteni. Kevés sikerrel. Már fent voltak, megvártam hogy felébredjenek, amúgy is korán kelő típusúak. Megvártam, hogy hasson a rózsaszín pirula, majd visszamentem a szobámba. Nagy nehezen elnyomott a fáradtság vagy talán inkább a láz. Kora reggelre, egészen pontosan 7.45-re indultunk az orvoshoz, igencsak nyúzottan néztem ki. Mint egy félhalott szó szerint.
Az orvosnál tett látogatásom alkalmával, az orvos alaposan kivizsgált, elküldött EKG-ra, vérvételre, valamint szigorú pihenésre fogott a szívem által. Nem erőltethetem meg magam fizikailag. Hála Istennek sikerült annyira legyengítenem a szervezetemet.
Lényegében pedig "csak" antibiotikumot írt fel a torkomra.
Miután édesapám hazahozott engem és anyukámat, elmentünk az ő gyógyszereit és az enyémet kiváltani. Hazának menet, beugrottunk a boltba mely, 5 méter távolságnyira van tőlünk. A csemegepultnál állva valami hihetetlen érzés tört rám. Édesanyám azonnal észrevette, hogy baj van... ráadásképpen a kiszolgáló ott szöszmötölt nekem. A pénztárhoz rohanva, anya kiküldött a levegőre, azt hittem ott esek össze a boltba. Ki is rohantam és mély levegő után kapkodtam. Alig vártam, hogy hazaérjünk. Utána itthon anyu egy kis ételt tukmált belém, melyet nagy nehezen lenyomtam magamba, majd lepihentem azonnal. Délutános műszakban dolgozott/dolgozik, így mielőtt elindult munkába, szólt nekem. A telefont itthon hagyta, hogy hívni tudjam aput, ha nagy a baj. Mikor már csak én voltam egyedül a lakásban, újra lepihentem, de nem tudtam aludni. Fájt mindenem, hol fáztam, hogy melegem volt. A torkom is rettenetesen fájt, a szívem pedig ugyanolyan lendülettel lüktetett mint azelőtt. Csak 10 perceket aludtam. Vártam, hogy apa megérkezzen végre. Az óra 17.10-et mutatott, majd a kaputelefont jellegzetes hangja szólalt meg: Végre hazajött. Nagy nehezen felkeltem, alig találtam el az ajtóig, de próbáltam összekapni magam addigra, nehogy még nagyobb aggódást keltsek. A közérzetem rettenetes volt, a testem pedig gyenge. Apu lement nekem citrompótlóért a boltba, majd főzött nekem teát. Szokásos fürdő vizemet eresztettem meg, de előre gondoltam, hogy baj lesz. Kiszállni alig tudtam a kádból, szó szerint vissza huppantam, majd újabb próbálkozás után, nagy nehézségek árán, kapaszkodva mint a denevér, kiszálltam. Forgott velem a világ, nem sok kellett, hogy összeessek. Kénytelen voltam leülni, megpihenni. A karomat sem volt erőm kinyújtani. Azon gondolkodtam, hogy jövök ki onnan állva, és hogy szólok apunak, jöjjön be értem. Nem szóltam. Pár perc után, lassított felvétellel felöltöztem, majd újra felálltam. Nem tudom hogy sikerült, de kivánszorogtam végre onnan. A szobába érve mint akit fejbe lőttek a fotelba ültem mozdulatlanul. Megint csak a szívdobogásom tűnt egyedül igen intenzívnek. Csak folytak a könnyeim, nem értettem miért történik mindez velem. Apu szerencsére nem vette észre, nem mutattam. Nem is volt célom. Így is elég gondot okoztam nekik.
Miután apukám elment anyu elé a munkahelyére, én lepihentem újra és alig vártam, hogy megjöjjenek.
Hazajövetelük után ettem egy kicsit, és szinte azonnal jobban lettem. Még gép elé is volt kedvem ülni. Tudtam beszélni fogadott apummal (Lászlóval), Fekete Hercegnővel, (ki nekem általában csak Fehér színben pompázik), valamint Ditt barátommal is! Nekik innen is Köszönöm a támogatást!! ^^
Jelenleg "éledezek". Szigorú étkezésre vagyok fogva és pihenésre. A tünetek enyhültek. A szívverésem csillapodott a közérzetem is sokkal jobb, valamint van bennem erő, de még nem 100%-os. Ettől függetlenül a vizsgálatokra természetesen elmegyek. Jobb a dolgok mélyére nézni. ^^
Lényegében ennyi. Azt hiszem tanultam az esetből... Hogy mit azt nem tudom konkrétan, csak azt, hogy soha többé nem akarom ezeket átélni!
Ui: Nem kell félteni Naoyát!! ;) És bocsi az idétlen címért, de nem jutott más eszembe.
Ezt pedig mindenkinek küldöm! Igazán megható klipp és dal!! ^^ (a fiatal srác igazán édes jah és engem a klipp a D.N-ra emlékeztet x'DD *.*)

Nickelback - Savin' Me - http://www.youtube.com/watch?v=-s5xsn4G_1Y&feature=player_embedded

Köszönöm A Figyelmet!!