誕生日おめでとうGrimmjow!!! ^^

Bárcsak szavakba önthetném mit is érzek ezen a napon, de valami oknál fogva mégsem megy. Talán nem is kellenek szavak. Elég a tett, a szándék. Megköszöntöttem, és hiszem, hogy jólesett neki!! :) Csodás nap a mai... ♥

Megtörés

"♥A fiú 14 szál rózsát adott a lánynak - 13 igazit és 1 műrózsát...& azt mondta: szeretni foglak addig, míg az utolsó el nem hervad.♥ "

Szép idézet. Igaz és örök szerelem. Kár, hogy nem hiszek benne...

Az elmúlt hónapok során, e témakörben mindig próbáltam helyesen, bár olykor túlzott elvakultsággal cselekedni, véleményt alkotni. Talán bizonyítani is, de nem magamnak, hanem annak a személynek, akiről hittem, az utolsó pillanatig is, hogy megváltozhat. Hiba volt hinni.
Semmi számonkérés, sem harag nincs bennem a szeretett személy iránt... talán inkább "csak" csalódottság. De ugyanakkor ott a kérdés; "Mit is vártam megint!!??"
Ha őszinte akarok lenni, talán azt, hogy vegye észre, milyen fontos is nekem. Ami azt illeti 250 km messziségről nehéz is a dolgot kivitelezni, de ennek tudatában is, az utolsó pillanatban sem hátráltam meg, és nem fújtam, nem háborogtam. Egy támaszt akartam nyújtani, egy "mentő övet"... "Itt vagyok... szeretlek." - címszó alatt. Hittem, hogy minden amit mondok, teszek, mutatok, bizonyítok... az idővel kárpótolódni fog. És szerintem nem vártam volna sokat cserébe, mindössze talán egy "köszönöm!"- szót, vagy talán egy jelet tőle, hogy szándékom nem hasztalan, hiábavaló. Semmit sem kaptam.
Nemrég döbbentem rá, mennyire nagy marhaságot követtem el, azzal hogy kapcsolatot teremtettem vele. Első beszélgetésünkkor annyira boldog voltam! Saját és büszke sikernek véltem azt, hogy tudtunk egy kellemeset beszélgetni a történtek után. Nem éreztem magamat egy hasztalan és jelentéktelen nőnek.

Aztán valami mégis megismétlődött tegnap. Persze nem volt vita, és még csak ronda szavak kereszttűzébe sem kerültem. (Nem is fogok talán. "Előttem" sosem káromkodott/káromkodik, amit mindig is egyfajta odafigyelésnek véltem a részéről, irántam.)
Visszatérve az előzményekre, a lényeg az, hogy múlt este mindössze 5 percet beszéltünk, de igenis ugyanaz az ember szólt hozzám, aki által teljesen megkeseredtem múlt évben.
Nem sírtam, nem keseregtem. Szidtam Őt, magamat is, de igazából semmi rosszat nem tett. Magát adta. És itt a hangsúly. Semmit sem változott. Ugyanolyan mint volt. "Nem vesz, de nem is ad" szindróma. - már elnézést. Ha nem ad magából semmit és nem kíváncsi a társaságomra, akkor legalább vegyen el tőlem bármit, vagy kérjen. Megadnám, ha tudnám! Őrültség, de addig is RÁM lenne szüksége! Viszont, ha egyik eset sem áll fenn, nos ez azt hiszem, mindent elmondó.
Mostmár tényleg nem tudom, mivel adhatnék, bizonyíthatnák még neki! Úgy gondolom, így is megint túlléptem a józan ész határait, de ez sem volt elég. Fáradt vagyok.

Akkor itt kell megálljt mondani, de azonnal! Én pedig a vesztesek(?) nyugodalmával visszavonulást fújok, és ha már nem tudom tartani magam, leteszem a fegyvert... végleg.

"Bármilyen furcsán hangzik, te sem tudsz csalódni valaki másban, csakis saját magadban! A másik iránt érzett haragod kivetített érzelem. Mindaz, amit magadról gondolsz. Az ember ilyenkor magában csalódik, mert úgy gondolja, nem volt elég, amit adott."

Yuu and Nao ♥___♥

Néha, egy ölelés többet ér minden szónál...

(A kép csak illusztráció!!... xDD)

Nem kérik számon miért és kinek, nem kell indok, sem magyarázat, csupán olykor szükségesnek érezzük. Jöhet jókedvből, vidámságból, szeretetből, magányból, és sajnos fájdalomból is.
Én nagyon szeretek ölelgetni embereket, bármilyen körülmények között is legyek.

Nem is olyan rég, egy kedves osztálytársamat hagyta akkori kedvese faképnél. A fiú azóta is romokban hever, bár olykor próbál helyes arcára mosolyt csalni, de aztán pillanatok alatt újra azzal a fagyos arccal, és könnybe lábadt tekintettel találkozom. Az első napokban nagyon nehéz volt. Bár teljesen nem tudtam átérezni azt amit akkor ő, de mégis mintha olykor magamat láttam volna. Egyik órai szünetben nagyon kiborultnak láttam. Nem tudtam mi lenne jobb. Mégis erőt vettem magamon, oda sétáltam hozzá. Halkan nevén szólítottam, átöleltem, ő megsimogatott, majd elengedett. Két másodpercre rá, hirtelen szorosan átkarolt és hallottam, éreztem ahogy egész teste remegett a zokogástól. Én is erősen átkaroltam, és folyton azt mondogattam: "Nem lesz semmi baj!! Semmi baj!" - talán ez is egy jó példa arra, hogy ennek mekkora jelentősége van a mai világban.

A mai alkalommal én is kitettem magamért, a jobbik értelemben. A vonat állomásra kísértem Moneszomat, majd ő keltette fel figyelmemet is!! "Ott van Dóri is!!!" - mondta kedvesen, én pedig már mentem is hozzá. Akkor még nem, de pár perc után megint mintha megszűnt volna a világ arra a kis időre. Egymás karjaiban voltunk, hülyültünk, puszilgattuk egymást megállás nélkül!!! Persze kicsit leszbikusnak tűnhettünk talán mások szemében, pedig még mindig nem vagyunk azok!! >.<" Csupán örültünk a másik társaságának, lényének! ^^ El sem engedtük egymást!!! *-* Olyan cuksi volt Yuu!!! *-* Nagyon jólesett, ahogy ott foglalatoskodott velem!! Sajnálatos módon viszont az idő rövid volt, és mivel a leányzó nem akart szó szerint elengedni, ezáltal majdnem lekéstem a buszom! >.<" Mintha össze lettünk volna ragasztva!! Jó volt!!! xDDD Ahh és csinált is pár képet!!! ^^ Bár sajnos karakterétől, Yuuki Ai-tól megválni kíván, nekem MINDIG IS Ő LESZ AZ ELSŐ!!!!! Yuuki és Nao!!! ^^ Ami azt illeti sokszor én is elgondolkodtam azon, hogy nevemet (Naoya) "eltemessem", hiszen annyi minden fűzhető hozzá. Mégis szeretem és hiába is akartam, nem tudok és már nem is szándékozom megválni tőle. Nem menekülök... együtt élek bizonyos kialakult helyzetekkel. Ez nem jelenti azt, hogy Yuuki-t le szeretném beszélni!! :) Ő ha így látja jobbnak, akkor egyetértek vele!!!Ez az ő választása: (http://hayat-bir-gemi-gibidir.blogspot.com/2010/10/yuuki-az-en-valasztasom.html) De számomra akkor is ő lesz az én kis Yuu-m!! ^^ (L)

Visszatérve pedig az ölelésre.... engedjétek, hogy ehhez szóljak még pár szót. Mint írtam is, szeretek ölelkezni!! ^^" Szerintem igazán kifejező tud lenni!! :) Sokat mondó, mégsem kellenek hozzá szavak, nem kerül semmibe és bizonyított tény, hogy a "léleksimogató" hatása van!!! Szóval ne szégyelljünk ölelgetni rokonokat, barátokat, ha úgy érezzük szükséges!! Hisz mindkét félnek jól esik, legyen az bármilyen okból is!!! Még nekem is van adósságom, sok barátnőmet, kik távolban élnek tőlem, szeretném megölelgetni rendesen!! >.< Első sorban Ayumi-ciccámat !!! *-* Hogy egyem a húsát!!! Neki sokkal tartozom!! :)
És egy személy, kinek ölelésére talán mindennél jobban vágyom, bár azt hiszem, már tudom, ez csak egy álom...

Köszönöm!!!!

Csak egy bejegyzés

Üdvözlet Tisztelt Olvasóim!!

Elnézéseteket kérem, amiért az előző irományomat nem tudtam befejezni és csapot-papot módján abbahagytam. Mentségemre váljon, hogy nem volt időm!! ^^'' De mindent az elejéről...

2010.október.15.-e, péntek. Ahogy írtam is előzőleg, könnyű napom volt azon a pénteken, 3 órával a hátam mögött. Így Tomival, Monesszal és Nikivel az oldalamon elmentünk a Szarvasba. A délelőtti órákban tátongott az ürességtől, csak néha akadt be pár idősebb és züllöttebb alak, de ők sem maradtak hosszas ideig. Mi addig a srácokkal kellemesen eltöltöttük időnket; beszélgettünk, ittunk, csocsóztunk, valamint olykor a zenegépet is beindítottuk a hangulat fokozásának érdekében. Olykor-olykor Monesz és Niki leléptek ügyeik elintézése miatt, ezáltal volt, hogy mások is csatlakoztak. Egyik ilyen alkalommal jelent meg Emőke is. Nagyon kedves és közvetlen leányzó. Nem sokára rá Tomi haverja is csatlakozott... (szégyenszemre most nem tudom mi is a neve ^^'') Így már hat tagúra bővült a kis banda. A percek csak úgy pörögtek, és remek lett a hangulat.
Mikor negyed hármat ütött az óra, mi a csajokkal indulásra kényszerültünk busz/vonat járataink elérésének érdekében. Megbeszéltük, hogy lesznek még ilyen kiruccanások!! Nehezen váltunk el egymástól, de jó emlékekkel is egyben. Új barátságok szövődtek. Akkor azt hittem, ennél már nem is lehet jobb a napom...

Lassan negyedik napja volt annak, hogy egy régi ismerősömet felvettem msn-re. Azalatt a pár nap alatt sem az illető, sem én nem írtunk a másikra. Pénteken úgy éreztem, eljött az idő. Ha akkor nem lépek, úgy érzem veszítek minden téren. Így hát reszketve, intenzív szívdobogás mellett megtettem én az első lépést. Meglepődésemre az illető kedvesen fogadott, és közvetlenül. Mintha ezer éve ismernénk egymást, és mintha nem történt volna semmi azalatt az egy év alatt amíg nem beszéltünk egymással...

Hihetetlen volt. Jó pár órán át beszélgettünk, bár még enyhén érezni véltem a feszültséget, de azt talán még jobban, hogy örült nekem. Még dalokat is kaptam tőle. *-* Mintha álmodtam volna az egészet. Olyan boldog voltam/vagyok mint még talán soha mostanában. Hiszem, hogy ennek így kellett történnie, és semmit nem bántam meg...

Kedves kis barátom, Csabi kérésére papírra "alkottam" tisztelt Lady Gaga-ját a múlt hétvégén. Mindkét napom nagyrészt ő rá ment el. Mégis összességében, elmondhatom, egész gyorsan végeztem. Hozzá kell tennem, nagyon lustán kezdtem neki. Nem lett a legjobb munkám úgy érzem, mégis büszkeséggel töltött el, hogy végeztem. Vannak hibák rajta, nem is kevés - ezt általában az alkotó látja legjobban meg - de sok munka van benne! ^^ Remélem nektek is elnyeri tetszéseteket!! :)

Az én csodám....

Üdvözlet Kedves Olvasóim!!

Engedjétek meg, hogy elmeséljem az utóbbi pár napom eseményeit!
2010.október 15.-e, péntek.
Azon a napon mindössze 3 órám volt megtartva, ezáltal a Tomival és Monesszal az oldalamon, - kisebb elintéznivalók után - felvettük Nikit, Monesz unokauhugát, kivel együtt indultunk el törzshelyünkre, az Arany Szarvasba.
A délelőtti órákban csak alig-alig voltak látogatók ezáltal .... áhh nem megy ez nekem!! Bocsika!! ^^"

Emberek!!! Nagyon boldog vagyok!!!!!! :D

Nao and Ritsuo ^^

Nem tudok betelni vele...

Köszönöm Yuu!!!!! *-*

Találkoztam egy angyallal...

Pénteki nap volt. Monesszal és Tomival, közös megegyezés szerint elmentünk a város egy közkedvelt presszójába, hol sok korombéli fiatal szokta ráérős idejét tölteni. Az Arany szarvas. Először ódzkodtam az ötlettől, hiszen nem szokásom ilyen helyekre járni, főleg nem ember sokaság közé... olyan körülmények közt. Mégis a péntek hangulata és talán a kíváncsiságom által, mégis bólintottam egyet. "Miért is ne?!" - gondoltam magamba. Ezáltal utunk a szarvasba vezetett. Tomi barátom féltve tekintgetett rám mikor helyet foglaltunk, közérzetemre ügyelve. Én, aki olyannak érezte magát akár egy újszülött, halkan, csendes üzemmódban figyeltem az embereket, a mozdulatokat, az asztalon elhelyezkedő italokat.
Akkor pillantottam meg Őt. Épp érkező haverjaival fogott kezet. Egy kedves és bájos arc nézett olykor-olykor rám, melyet néhány hosszú fekete hajtincs takart el. Teljesen magával ragadott. Barátaival ült az asztalnál, szeme csillogása még a cigifüstön át is tökéletesen kivehető volt. Mintha egy teljesen más burok vette volna körül, mely forróságot öntött magából. Mosolya gyönyörű volt és zavarba ejtően kellemes már. Tekintetem másra sem tudott koncentrálni, csak rá. Bár elvileg kapcsolatban vagyok, akkor mégis azt éreztem; meg kell ismernem Őt. Néhány fontos és kritikus információval a tarsolyomba, figyelmemet semmi sem tudta levenni róla.
Egy hét elteltével, azaz ma, újra láttam Őt. Újra ott volt. És mint múlt héten, - így - ez alkalommal is örültem a társaságának, még ha csak méterekről is figyelhettem. "Ennek így kell lennie, tovább nem mehetek úgy sem..." - gondoltam folyamatosan, és közben minden mozdulatát az én tekintetem követte. Ma sajnos rövid csak röpke fél órát lehettem ott a haverokkal. Elkérve a pultból a mosdó kulcsát, Moneszt bekísértem. Rá egy percre jött Ő és a barátnője. Szintén kísérő volt. Egy térségben voltam azzal a lánnyal, kit első alkalommal egy álom pasinak hittem. Tudatomban volt és van is, hogy Ő lány. Mégis akkor, hogy olyan közel volt hozzám, nem mertem rá nézni. Azaz mégis... Ami már neki is feltűnést keltett. A kulcsot a kezembe szorongatva, hirtelen hozzám szolt. " Majd oda adhatod ám a kulcsot, úgy is mi megyünk ki később!!!" - nézett rám hatalmas, őzgida szemeivel, és helyes mosolyával. Én pedig bátran átnyújtottam a kulcsot a kezébe. Mikor Monesszal kiléptünk volna a mosdó ajtón, én az utolsó pillanatban Anna felé fordultam, majd leszólítottam. Lesz ami lesz. Ez volt bennem. Így hát mikor megtudtam a nevét, iszonyatos tempóval kifordultam a helyiségből. Rohantam vissza az asztalunkhoz majd gyorsan helyet foglaltam. A többiek kikerekedett szemmel néztek rám. Zavarodott voltam és vörös. Akár a hőmérő szála, úgy nőtt bennem is a hőmérséklet. Ez elég erősen érezhető is volt. Pár perccel később távoztunk az Arany Szarvasból. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, mégis boldog voltam, hiszen megtudtam a teljes nevét és egyfajta kapcsolatot teremtettem vele. Semmi rossz szándékom nincs. És leszbikus sem vagyok!!! Ezt bizton állíthatom!! :) A lány kisugárzása, közvetlensége mégis magával ragadott teljes mértékben. Szeretném megismerni jobban. Jövőhéten újra megyek a haverokkal egy pohár kolára... Ő is ott lesz, biztos. ^^ Ha rám mosolyog és köszön esetleg ezek után, azt örömmel veszem majd és jó jelként. Addig viszont megtartom a három lépés távolságot, hiszen nem erőltethetek semmit és nem is szeretnék! Mára ennyi, remélem nem keltettem félreértést senkibe sem!! ^^

Nemsokára jelentkezem!!