Tegnap is beszéltem Vele. És bár az elején minden olyan "jónak" tűnt, valami oknál fogva ez zavart pontosan benne. Emlékezetkiesés vagy ... ez talán tudatos lehetett? Miért csinálja? Kérdeztem magamban többek közt ezt is. Majd megemlítettem neki, hogy volna számtalan kérdésem felé, melyeket nem merek feltenni. Rövid idő után... "-Mik lennének azok a kérdések?" - érdeklődött. Jó pár percig nem tudtam eldönteni, hogy soroljam-e neki vagy inkább tartsam meg magamnak azokat, a botrány elkerülése végett. Így azt válaszoltam: "- Volt időm a kérdésekkel együtt a válaszokat is megalkotni. Nem is olyan fontosak már." - tértem ki rafináltan.
A lényegesebb kérdéseket 99%-át kihagytam az "ostromból". Bár nehézkes volt, elértem hogy kicsit komolyabbra vegyük a témát. Azaz, hogy tényleg beszélgessünk a dolgokról, legalább egy picit. Megemlítettem pár apróbb dolgot eleinte, melyre olyan cinikusan válaszolt. Úgy jött le hirtelen. Nem egy percig azt éreztem, semmi komoly mondat nem tud kisugározni belőle, amire én enyhén céloztam is; "-Úgy látom ez csak nekem fontos..." - címszavakkal. A kis tiltakozást sugárzó: "- Nem, de..." és a további reagálás után végül is előjött az, amire vártam. A semmi egyértelműségre és a szokásos védjegyévé vált, és köztes válaszra: "Lehet" - ettől a falnak tudnék menni. Semmilyen válasz egy kijelentésre vagy kérdésre. Összegezve, igazán sokra nem jutottam. De nem is volt igazán szándékom. Igazából ez a "tudatlanság" zavart. Mintha egy jó haver lettem volna addig a pillanatig. Egy éve nem beszéltünk. Milyen hozzáállás volt ez? Nem értettem, és ami azt illeti most sem megy valahogy. Ha én valakitől rossz viszonyban, vitával a hátunk mögött válok el, -nos a magam részéről - elég nehéz nem "emlékezni", akármilyen téma is legyen az.
Sok őszinte pillanatot nem sikerült észlelnem a részéről, de kedves volt és figyelmes. Abból a szempontból, hogy saját magához képest mindenre válaszolt vagy volt reagálása. Talán, olykor megbombáztam a hirtelen kijelentéseimmel, amelyre bizonytalan ideig nem tudott mit szólni, de úgy érzem ezek kellettek. Legalább amíg eljut a tudatáig, addig legyen az eszébe, hogy mi volt akkor és kik miatt. De persze ezzel célozni sem akarok itt senkire. Nincs jogom. Majd személyesen intézem el, ha Isten is úgy akarja.
Levonatkoztatásképpen pedig még annyit fűznék hozzá ehhez az egészhez, hogy akármi volt, vagy nem volt... Mindhárman hibásak vagyunk. Az érintett fél azért, mert még egy "kifejletlen" és befolyásolható ember, aki még saját magáért sem tud felelősséget vállalni, nemhogy mások érzelmeiért. A "titkos" illető, (a harmadik) a férfi pedig azért mert beleavatkozott olyan dologba, amihez semmi köze és joga nem volt!! Nyugodt lelkiismerettel és rombolással elérte célját. Na de nyugtával dicsérjük a napot! - tartja a közmondás.
Végezetül én is hibás voltam és vagyok is úgy gondolom! Mert nagyon szerettem azt a fiút! És ez lett a vesztem talán...
Ő és Én.
Halott ügy.
A lényegesebb kérdéseket 99%-át kihagytam az "ostromból". Bár nehézkes volt, elértem hogy kicsit komolyabbra vegyük a témát. Azaz, hogy tényleg beszélgessünk a dolgokról, legalább egy picit. Megemlítettem pár apróbb dolgot eleinte, melyre olyan cinikusan válaszolt. Úgy jött le hirtelen. Nem egy percig azt éreztem, semmi komoly mondat nem tud kisugározni belőle, amire én enyhén céloztam is; "-Úgy látom ez csak nekem fontos..." - címszavakkal. A kis tiltakozást sugárzó: "- Nem, de..." és a további reagálás után végül is előjött az, amire vártam. A semmi egyértelműségre és a szokásos védjegyévé vált, és köztes válaszra: "Lehet" - ettől a falnak tudnék menni. Semmilyen válasz egy kijelentésre vagy kérdésre. Összegezve, igazán sokra nem jutottam. De nem is volt igazán szándékom. Igazából ez a "tudatlanság" zavart. Mintha egy jó haver lettem volna addig a pillanatig. Egy éve nem beszéltünk. Milyen hozzáállás volt ez? Nem értettem, és ami azt illeti most sem megy valahogy. Ha én valakitől rossz viszonyban, vitával a hátunk mögött válok el, -nos a magam részéről - elég nehéz nem "emlékezni", akármilyen téma is legyen az.
Sok őszinte pillanatot nem sikerült észlelnem a részéről, de kedves volt és figyelmes. Abból a szempontból, hogy saját magához képest mindenre válaszolt vagy volt reagálása. Talán, olykor megbombáztam a hirtelen kijelentéseimmel, amelyre bizonytalan ideig nem tudott mit szólni, de úgy érzem ezek kellettek. Legalább amíg eljut a tudatáig, addig legyen az eszébe, hogy mi volt akkor és kik miatt. De persze ezzel célozni sem akarok itt senkire. Nincs jogom. Majd személyesen intézem el, ha Isten is úgy akarja.
Levonatkoztatásképpen pedig még annyit fűznék hozzá ehhez az egészhez, hogy akármi volt, vagy nem volt... Mindhárman hibásak vagyunk. Az érintett fél azért, mert még egy "kifejletlen" és befolyásolható ember, aki még saját magáért sem tud felelősséget vállalni, nemhogy mások érzelmeiért. A "titkos" illető, (a harmadik) a férfi pedig azért mert beleavatkozott olyan dologba, amihez semmi köze és joga nem volt!! Nyugodt lelkiismerettel és rombolással elérte célját. Na de nyugtával dicsérjük a napot! - tartja a közmondás.
Végezetül én is hibás voltam és vagyok is úgy gondolom! Mert nagyon szerettem azt a fiút! És ez lett a vesztem talán...
Ő és Én.
Halott ügy.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése