Beköszöntött a tél. Az ország fehér köntöst öltött magára...
Olyan gyorsan elment ez az év is. Még most is élesen bennem vannak a tavalyi év emlékezetes, néhol pokoli pillanatai. Szinte minden ugyanolyan. Szinte...
A ma éjjeli álmom, újra a lányról szólt... kihez annyira kötődni tudnék, sok ember, és sokszor magam előtt is csak titkon. Menekültem előle, mintsem hogy lássam valaki olyannal együtt, aki nem én vagyok.
... Mégsem láttam őt napok óta. Pedig kerestem a tekintetemmel. De talán jobb is ez így. ^^"
Minden ember életében, - főleg ha szerelemről van szó - van egy, vagy több pillanat, mikor vár egy bizonyos jelre. Szerintem nem kell kifejtenem, hogy itt mire is gondolok...
Szóval én is vártam erre a bizonyos jelre, vagy két hetet, nagy áhítottsággal, mígnem az utolsó naphoz érve, minden egyértelművé vált szinte. Igazából, akár a süllyedő hajó, éreztem "vesztemet", de nem okozott igazán nagy érvágást a dolog bennem.
Helyette, fiúbarátom karjaiba vigasztalódtam. Itt nem kell rosszra gondolni, csupán össze jöttünk ma a haverokkal, köztük ott volt Monesz barátnőm is és az említett fiú, Dávid. A kanapén ülve mellette foglaltam helyet. Mikor enyhe szeretethiányomat fejeztem ki, Ő minden szó nélkül magához ölelt, és átkarolt. Bár nem tartott sokáig, mégis olyan volt mintha abban a pillanatban az Ő érintése minden előtte lévőnél intenzívebb, erőteljesebb lett volna. Fejem a mellkasán pihent meg és éreztem az illatát, a lélegzet vételét, kellemes hangját, a szívverését. Persze,- miért nem jövök Vele össze? - Kérdezhetnénk joggal, egyetértek.
Ez egyszerű. Egyrészt haverok vagyunk, másrészt pedig a szíve másért dobog. Harmadrészt... nem vagyok rászorulva senkire sem. Ez egy átkozott ördögi kör, és én minél előbb ki akarok szállni a játékból. Az érzelmek sosem volt az én asztalom és nem is lesz. Jelenlegi helyzetemben pedig nem engedhetem meg magamnak, hogy egy ilyen apróság is akár összetörjön, vagy megsebezzen. Előfordul az ilyesmi... csalódunk, de majd elmúlik. Mint minden más...
Utóirat: November 30.án msn-en beszélgettem egy számomra fontos illetővel. Bár megígértem, hogy nem említek róla szót többet, most még úgy érezem le kell ezt írnom. ^^" Elég komoly hangnemben kezdődött a kommunikálás, azaz próbáltam újra a kérdésekre választ találni, több-kevesebb sikerrel. Aznap este csak egymással beszéltünk, aminek nem voltam ellenére. Csak rám koncentrált az alatt is legalább. A kezdeti feszültség után, észre sem vettem, mennyire elment az idő, olyannyira kellemes volt vele társalogni. Mígnem egy mondat ragadt meg csak bennem, tőle: "Oh, december egy van! :D" ... - számomra, csodás decemberi kezdet volt. ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése