KÖLTÖZÉS INNEN!! :)

Kedves Olvasóim!

Új hellyel és külsővel új blogot indítok, a jelenlegit valószínűleg véglegesen lezárom!! Ugyanúgy itt marad, de bejegyzéseket a továbbiakban, itt nem fogok közzé tenni magányügyi okok miatt!! :)

Megértéseteket előre is köszönöm!!!

Az új blogom címe: http://naoya89.blogger.hu/

Átok... avagy egy nem éppen csodás nap!

Már lassan lesz jó egy hete, hogy piszkálódni kezdett a fogam. Vártam a csodát, hogy "majd elmúlik", de ez napok után sem következett be, amikor is már addig tele voltam fájdalommal, és persze gyógyszerrel, hogy azt mondtam, ennek doki lesz a vége. Úgy is lett.

Nagy nehezen a mai napom, - apummal az oldalamon támogatásként - elmentem a fogorvosi rendelőbe, ahol a volt, most már ex fogdokinőm rendel. Természetesen... Nyári szünet, majdnem több mint egy hónapot kellett volna arra várnom, hogy megszűnjön a szenvedésem a fogammal. Ezt lehetetlen kivitelezni, mivel nemhogy maga a fogfájdalom az, amit el kell viselni, még a mellé rendelő kellemes tünetek is társulnak idővel.. (fejfájás, szemkönnyezés, torokfájás, hajhullás..stb.), szóval rendesen rátud menni az ember szervezetére, egyetlen egy darab, de hibás fog. Szerencsére nekem nem voltak ilyen tüneteim, a fejfájást levéve, de a kettő is épp elég volt ahhoz, hogy végre bátorságot vegyek és elmenjek helyrehozni.

Szóval ma kora reggel miután kiderült, hogy nincs dokinő, ott ahol kellett volna lennie (arról nem is beszélve, hogy helyettes sem volt, mert minek is az?? Dögöljön bele az ember nyugodtan a kínba.. -.-") , akkor fogtuk magunkat apummal és elmentünk a körzeti dokihoz. Ott egy nagyon kedves és fiatal nő várt minket. Mikor beszólított, azt hittem hamar túl leszek az egészen. Egyszer az életemben, akkor tényleg úgy voltam vele, hogy nem félek annyira, mint azelőtt. Erre beülök a székbe, megnézi a fogam, majd elküld szájsebészetre! Hurrá!! -.-" Legalább a hely ismerős lesz! Gondoltam magamban, és végülis nem féltem még akkor sem, hiszen biztatóan azt mondta, hogy a foghúzás még jól is jön majd nekem, mivel mögötte már látszik a bölcsesség fog. Remek!! :) Nem gond, legalább lesz ami majd helyettesíti idővel a hiányzó fogamat. Még akkor sem gondoltam, hogy ez korántsem úgy van, ahogy én azt elgondoltam! ^^"

Időponttal a kezemben tovább vonaglottunk ezen a keserves megpróbáltatáson, mely minden erőmet elvette a végére. Odaértünk a szájsebészetre! Nem is olyan sokára rá, szólítottak. Megkaptam a kellemes három az egyben adagos injekciót, majd vártam, hogy hasson. Jó 20 perc elteltével beszólítottak újra. A végső menet és egyben a fogam utolsó percei. Az egész nem tartott tovább 10 percnél. Szépen csinált helyet a fogónak és ki is húzta a fogam sec-perc alatt, de a továbbiak megleptek roppantul. A mögötte lévő bölcsességfogamat is ki kellett húzni! A profi doktor-úr megkérdezte, hogy kihúzhatja-e? Mivelhogy előbb-utóbb kiesne, nem érdemes megtartani. Mit tudtam volna mondani? Hogy ne?! Persze, akkor csinálja csak! Bólintottam, majd megnyugvóan biztatott és megdicsért amiért szépen és ügyesen tűrtem a beavatkozást. Nem is volt egy könnyű dolog, és sajnáltam is, hogy egyszerre 2 fogamat veszítem el...

Jelenleg fájdalomcsillapítóval próbálom elviselni a hiányt és az enyhe fájdalmat ami a veszteség által még rám vár...

Szóval ez egy ilyen nap volt. Meglepő és fáradalmasan fájdalmas egyben.. De túl vagyok rajta és ez tök jó!! ^^"

Első szerelem

Elég zavaros még mindig ez a kifejezés számomra, valljuk be, köztudottan ez már az..

Mi is az első szerelem? Az esetek nagy részében ezek az "Első szerelmek" nem mindent elsöprőek, sajnos. De talán, nem is olyan nagy baj ez...

Megmondom őszintén, én sem tudom megmondani, hogy mi is ez. Kit tartunk első szerelmünknek? Azt akibe szerelmesek voltunk gyermekkorunkban? Aki esetleg a távolból tartotta bennünk a lelket, érintkezés és találkozás nélkül? Vagy talán az, aki közvetlenül a gondunkat viseli, hozzánk ér, csókokkal halmoz el, vigyáz álmunkra, a közösen eltöltött percek emlékére...?

Ha reálisan vizsgálom a témát, akkor egyértelmű, hogy az, az a bizonyos "első", akivel minden szerelemben eltöltött élmény.. tényleg a legeslegelső. (Ez legyen; kézben járás, csók, együttlét, egymás karjában elalvás, szerelmi vallomás, párunk hiánya, féltékenység, féltés, türelem, vágy, aggódás, féltés, gondoskodás, stb... ) - szóval minden, amit csak átélhetünk egy egészben, ebben a földöntúli érzésben.

Ha irreálisan közelítem meg a dolgot, akkor természetesen az internetes, gyerekkori, vagy táv "szerelmek" is elsőnek mondhatók. Igazából attól függ, hogy mennyire hagyott bennünk az illető nyomot. Legalábbis én így vélem. És persze, nem utolsó sorban fontos, hogy igazi, kétoldalú érzésről legyen szó.

A látott és hallott információk alapján elmondhatom, hogy igazi, első szerelem, az, ahol testi érintkezés is kialakul. Hiszen, ott teljesedik be a kapcsolat, ha "költői" akarok lenni és szentimentális. Tényleg komoly dolog ez, az első... Az érintett felek, akikkel először történik nemi érintkezés, azok párjukhoz ragaszkodásuk fokozottan megnövekszik. Mondhatni, egy Istenként tekintenek párjukra. Ez szerintem oda-vissza érvényes, férfiakra-nőkre egyaránt. Annyi különbséggel, hogy a nőkön általában mindig jobban látszik a romantika, az érzékenység, a gyengédséggel járó gondoskodás.

Visszatérve az elsőre, végülis azt, hogy kinek miért és ki az első, véleményem szerint mi magunk tudjuk csak igazán eldönteni. Miért? Mert más nem lát belénk, nem érzi azt ami mi. Nem nehéz megjegyezni, hogy kit mikor és mennyire szerettünk hajdanán.. :) Az esetek nagy részében az első szerelem ... mindenkinél örök nyomot hagy. De ez érthető is. Viszont sokszor hajdani, első szerelmünktől nem azt kapjuk vissza, nem azt a hozzáállást, azt a viszonyt, amire azt lehetne mondani, hogy "jó". Általában ezeknek a kapcsolatoknak az érintett felei, az életbe nem keresik egymást, vagy ha kedvesen is váltak el egymástól, idővel "elfelejtik" a másikukat. Azt, akivel mindenüket megosztották egy időben.

Nem igazán tudom, hogy miért álltam neki ennek a cikknek. Talán mert, minden nő és férfi ismeri azt az érzést, hogy ... "Bárcsak én lehettem volna számára az első!" - akkor nyilván megóvtuk volna párunkat az akkor átélt fájdalmaktól. "Én jobban megbecsültem volna! Én kitartottam volna mellette!!" - hasít az emberbe a gondolat, és aztán el is mérgesedünk, hiszen nem jó az embert látni, olykor rossz emlékekben tömkelegében. "Az elsőnek kell a legszebbnek lennie.. " - mondják a tinifilmek, a szülök, a barátok.. de az a baj, hogy az élet nem alakul ilyen könnyen mindig.

Én, hála Kedvesemnek, nem panaszkodhatok... :) De azt tudom, hogy mindegyikünkben vannak olyan emlékek, amelyek egy időben keserű és kilátástalan helyzetet teremtettek.

Már nem is számít talán, hiszen ahogy a blog alcíme is jelzi:

" A múltba tekintésnek csak akkor van értelme, ha a jövőt szolgálja ,,

Egy cseppnyi szerelem

Előző nap beszéltem Szabival gépen, és ahogy ott megbeszéltük is, majd értekezünk ma is ugyanúgy. Furcsálltam kissé, hogy a találkozást nem erőlteti, így rákérdeztem, hogy nem lesz-e valamelyik nap? Azt válaszolta, hogy lesz, majd valamikor beugrik még úgy is a városba. Ezeknek tudatában így ma, nem is számítottam arra, hogy esetleg felbukkanjon, csak egy pillanatra futott át rajtam, hogy "mivan, ha esetleg..." - de gyorsan kivertem a gondolatokat a fejemből!

- Így nem láthat! - gondoltam magamban. Tudatos és megbeszélt talik alkalmával, egyértelmű, hogy az ember próbálja mindig a "legszebb" formáját előhozni szerelme előtt. Nem volt semmi megbeszélve, főleg nem találkozás, így nem is fektettem nagy hangsúlyt a külsőmre.. Itthon minek öltözzek ki?? Szóval elég slampos voltam, mondhatni olyan mint aki előző éjjel alig aludt valamit.. ami igaz is. De smink, meg parfüm, meg miegyebek nem tolongtak rajtam mint az olyan alkalmakkor, mikor Vele vagyok.

Anyum, miután hazajött, pont meg is kérdezte Tőlem, hogy nem jön-e fel hozzám a Szabi? Nem. Válaszoltam egyértelműen, majd folytattam. "- Nem mondta, hogy jönne... és nem is úgy beszéltük meg..". Anyum természetesen vélte rajtam felfedni a "sajnos" hangulatállapotot és viccelődött is, hogy milyen szerelmes vagyok, stb...

Rövid idő elteltével, azaz pontosan háromnegyed kettőkor egyszer csak a kaputelefon ad jelzést, hogy valaki megérkezett. Kizárásos alapon más nem lehetett mint Ő, mivel Apum dolgozott. Olyan szempontból nem örültem a találkozásnak, hogy úgy fogadtam, ahogy. Olyan slamposan, vagy nem is tudom. Nem az igazi és csinos énemmel! De persze nagyon jólesett a látogatása. Bejövetele után máris a nyakamba ugrott és sok sok puszi és csók mellett, átölelve és két finom csokoládét átadva, kívánt boldog 7.hónapot! :) Nagyon tündéri volt és figyelmes! Az sem érdekelte, hogy milyen idiótán és igénytelenül nézek ki.. :S Ugyanúgy az ölébe ültetett és kedvesen kérdezgetett és puszilgatott.. Azt hittem menten elolvadok és egyben felsülök a kellemetlen és ronda kinézetem miatt...

Nem maradt sokáig, volt még elintéznivalója, konkrétan egy megbeszélése. :) Én sem tartottam fel, szóval az egész olyan 15 perc alatt lejátszódott, de tényleg nagyon örültem Neki! Végre hozzá

érhettem, átölelhettem picit!! Legszívesebben el sem engedtem volna egy percre sem! :$ Annyira édes volt és figyelmes!! *-*

Alig várom, hogy végre megint láthassam és átölelhessem..!! ^^

♥ Pont úgy, ahogy vagy.. ♥

Múlt péntektől egészen vasárnapig kint voltam a Desin, Szabinál. Nagyon jól éreztem magam, mint mindig, és nem tudok Vele betelni! ^^ Sokszor azon kapom magam, hogy nem tudok meglenni nélküle egy percre sem, holott egy helyen vagyunk.

Sokszor viszont hibákat követünk el, de legfőképp én követek el számtalan hibát és tényleg csodálom, hogy nem emeli fel a hangját rám akkor sem, mikor megérdemelném.

Tényleg mindent megkapok Tőle, és a sok fiatallal ellentétben én nem elsősorban a pénzre és a testiségre gondolok..(!) Rengeteg törődést, figyelmet és aggódást kapok, és azt hiszem minden "normális" nőnek ez az elsőrangú egy kapcsolatban. Na és persze a bizalom. Amit állandóan szajkózok.. Ez nem azt jelenti, hogy nem bízunk a másikban! Mert kijelenthetem, az egymás iránti bizalom az feltétlen és erős, hanem ez a fajta bizalmatlanság inkább saját magunkra verődik vissza. Hogy nem vagyunk elég "jó" a másiknak. Legalábbis az én irányomból ez van. Magamban egyáltalán nem bízom, de Ő, Szabi, folyton próbálja elhitetni Velem, hogy jó vagyok pont úgy, ahogy vagyok... :) Próbálom elhinni, de ez elég nehéz nálam, viszont ez nem az Ő hibája.. :)

Ma vagyunk 7 hónaposak Szabival. El sem hiszem, hogy eljutottam idáig. Ahhoz képest, hogy milyen meredek volt a lejtő, amin megindultam! Viszont panaszra nincs okom, és eszem ágába nincs visszafordulni! Szabi annyira jó ember és tényleg, kimondhatatlanul gondoskodó és érzékeny, még ha tagadni is próbálja mások, avagy olykor még én előttem is.. ;)

Jó most minden úgy ahogy van. És bár a viták alkalmával sokszor megkérdőjelezem a létem, idővel rá kell jönnöm, hogy talán egyikünk a másik nélkül, már nem lenne teljes egész. Sokat kaptunk a másiktól, sok tapasztalatot és boldogságot... - legalábbis én biztos, a többi pedig már csak remélni tudom!

Nem hiszem, hogy eltudnám nélküle képzelni az életem... ♥

(Ui: A Videó Klippet, Szabitól kaptam és nagyon szeretem! ^^)

Visszatekintés a múltba - azaz családi emlékek nyomában

Mostanában mások által is, újra előkaptam a család "fiatal" fényképalbumait, és elemezgettem a képeket, az embereket az eseményeket.

10-20 évekkel korábban történt események és tragédiák sorozata villan fel minden képre tekintve. Halott hozzátartozók, rokonok, az Ő szörnyű életük...

Magamba, vagy elmondások alapján próbálom elképzelni a történteket. Sokszor összeszorul a gyomrom és a sírás keringet, ahogy visszahallom az akkori családi események részleteit. Elképzelni is szörnyű, hogy sok szerettem, rokonom a mai napig is élhetne.

Igazából a Bátyám és jómagam is éltünk át dolgokat, borzalmasakat, de amit szüleink éltek át, azokhoz nincs fogható. Mintha az egész család el lenne átkozva jó ideje.

Valahol titkon, ahogy én is, szerintem más is félne, hogy esetleg olyanokat kell majd megélnie, mint amik előzőleg is történtek másokkal. Iszonyatos, és ahogy az ember hallja vissza egy közvetlen szemtanútól a múltbéli eseményeket, így az egész még ijesztőbb és elrettentőbb.

Édesapám általi nagymamám például álmában halt meg. Nem ismertem. "Szép halál". Mondhatnánk is, és ha úgy nézzük, hogy a szüleim nem egyszer megmentették már a túlvilágtól, akkor ahhoz képest tényleg az. De ha jobban belemélyedek és próbálom megfejteni, hogy miért kellett ennek így történnie, akkor minden olyan igazságtalannak tűnik. Nem is akarok itt belemenni a dolgokba, elég ha annyit mondok, hogy a kórházban dolgozott annak idején, a szülész-nőgyógyász részlegen a mamám. Nem volt nehéz hozzáférnie gyógyszerekhez. Felháborít és megijeszt egyszerre az, hogy mennyire másképp kellett volna mindennek történnie. Ilyen múlttal és történetekkel - amelyekről nem is tudok és nem is szeretnék mesélni - rossz lapozgatni a családi fényképalbumot, amely eredetileg a szép és jó emlékek felidézésére szolgál. Sötét és szomorú múlttal, nekem lehetetlen a jót meglátni, egy-egy, köztünk már nem lévő személyben. Ezek a tragédiák arra figyelmeztetnek, azaz intő jelet adnak legalábbis nekem, arra, hogy ... az élet így is nagyon nagyon rövid. Mindenki fél a haláltól, de vannak akiknek már annyira nincs kedvük az élethez, hogy ahhoz képest, hogy ott voltak a halál torkában, mondhatni "újra" születtek, az aggódó, vigyázó szeretteik ellenére is, tovább és tovább folytatják ezt az önmegsemmisítő állapotot. Pokoli időszak lehetett az akkori, és ez csak egy eset talán a sok közül. A legrosszabb az az, hogy hiába is vannak "megmentőim" ide lent a Földön, vagy hiába van csupán nagy szerencsém, és hiába van őrző angyalom! Ha a sors vagy én úgy akarom... akkor meg fogok halni! És ez ellen senki sem tud mit tenni..

Norvégia és szerelem

Álom-álom, édes Álom. Talán annyira nem is...

Vasárnap, Szabi jó barátja, Zsolti hazajött Norvégiából picit "pihenni" és egyúttal beköszönni a nagy napra a szülinapjára. Ott, azon a napon szóba jött sok minden a beszélgetésünk alkalmával, itt gondolok a jövőre és a munkára. Szabi munkahelye igen csak bizonytalan, mondhatni haldokló. A részleg, amelyen dolgozik, elsejével megszűnik. Valószínűleg áthelyezik Őt és embereit más céghez, de még az sem biztos...

Szóval azalatt a vasárnapi beszélgetés alatt, természetesen ez is szóba jött. Zsolti azt mondta, el tudná Szabit helyezni kint Norvégiába. Adódna munka bőven. Szabi rám nézett és azt mondta, mennék én is Vele! Kivinne magával... Nagyon jól esett, hogy gondolt rám, holott nem is számítottam rá. Nem akartam, hogy úgy érezze hogy attól, hogy én vagyok, még nem mehetne. Sőt, felajánlottam, hogy megvárom itthon, de Ő ragaszkodik hozzám! ^^ :$

Zsolti szerint, az én elhelyezésemmel sem lenne gond.

Ma is szóba jött ez a külföldi út. Szabival gondolkodás nélkül kimennénk, de Ő még megvárja, hogy mit is mondanak bent a cégnél majd. Kb 18.-án megy vissza Zsolti is dolgozni, Ő vele együtt akkor, mi is megindulnánk Szabival. Minden ezen héten dől el a cégen belül, legkésőbb jövőhéten. Én, a magam részéről tettem már egy kis áldozatot ezért. Lemondtam egy 2 hónapos nyári melót a Balatonon, azt is kockáztatva, hogy barátnőm megsértődött Rám. Bár bevallom, 2 hónapot sehogy sem bírtam volna ki a párom nélkül, ahogy ismerem magam... Talán hibát követtem el ezzel, de egy pillanat erejéig hittem, hogy talán kijuthatunk. Aztán, ahogy belemerülnék a gondolatba, az érzésbe, máris jön a hideg zuhany. Igazából, semmi-de semmi nem kötne minket ide Szabival (max a rokonok)... Ő meg most mégis hezitál és vár. Fogalmam nincs mire. Nem akarok hizstisnek tűnni, de jó lenne ezt eldönteni minél előbb, hogy ki mit akar. Tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, de Magyarországon mire várjak ilyen körülmények közt?? :(

Nem lenne sok időnk ott a munka miatt igazán egymásra Szabival, de mégis úgy gondolom, hogy ez a kapcsolatunkat is megerősítené...

Annyira jó, hogy van nekem Ő és annyi mindennel tartozom még Neki! Szeretném megalapozni a jövőmet kint Norvégiába, lehetőleg az Ő oldalán majd... :)

Bárcsak sikerülne... :((

Szabi és a szülinapja!! ^^

(Kacsintós, éneklős Titaaa *-*)

Nos, el kell mondjam mikor megláttam ezt a videót, hát először.. : "Ez meg mi??xD" - de aztán megtetszett, és nem hagyhatom ki, hogy ne tegyem fel a hangulat és a téma által a blogra. :D

Pénteken Szabival bent leszünk a városba, várhatóan újra elsétálunk Panni barátunkhoz, mondhatni minden ugyanazzal a történéssel folyik mint ezelőtt héten, azzal a kivételes alkalommal, hogy vasárnap, azaz 26.-án Szabi a születésnapját ünnepli majd! 24. életévét tölti be, bár azt mondta nem csap e-miatt nagy felhajtást...

Ma megvettem az ajándékát is! Anyummal mi már reggel 8.00-kor az üzlethez értünk, bár az 9.00-kor volt kegyes kinyitni! -.-" De már ott kinéztem a próbabán a pólót és alig vártam, hogy beeshessek érte! Szerintem gyönyörű szép és jól fog állni majd neki! ^^ Remélem örül majd kicsit! ^^

A szombatot és a vasárnapot már kint töltjük a Desin, náluk. Elvileg lesz halászlé is csinálva.. de mi az, vagy ki az nekem? ._." Azt sem tudom, hogy isszák-e vagy eszik! xD Mindenesetre nem lehetek illetlen, egy kanállal majd belekóstolok... Na jó, tudom mi az, de valahogy sosem haltam meg a tudatért, hogy olyat ehetek. Ez a helyzet. Majd legfeljebb koplalok!

Ha jó idő lenne, - ami nem várható sajnos - akkor lemennék vele a strandra ott. Az első hivatalos csókunk színhelyére! ^^ :$ Lehet menni fog :P

Vasárnap pedig kijönnek Panniék személyesen is megköszönteni Szabit, de én lehet, hogy előzőleg oda adom ajándékát! :)

Kíváncsi leszek erre a hétvégére... Elvileg Navi .. nos.. beszéltem vele nemrég. Azt mondta, nem haragszik Ő senkire, és hogy nem akar velem rosszban lenni. Hát helyes is! Mindamellett kijelentette, hogy Ő még majd beszélni akar a Szabival. Ez a beszélgetés hét elején volt, azóta nem igazán kereste meg Szabit. Szóval ennyit róla! De ne is jöjjön ki a Desire.. valahogy nagyon nem lenne jó ötlet összefutnia olyan emberekkel, akikkel egy időben, azaz a mai napig haragban volt/van...

Meglátjuk mi lesz!! ^^ Csak lenne már holnap! :P

Teljes napok *-*

Hosszú volt ez a hétvége, de annál színesebb. Rég éreztem magam ilyen jól mint ez alkalommal, hiszen ritka volt az olyan nap vagy hét előzőleg, mikor ne vesztem volna össze Szabival.

Péntek: Délután ugyan kis késéssel, de fél 4 körül feljött hozzám Szabi a megbeszéltek szerint. Lepakolt, elhelyezkedett, kényelembe hozta magát, majd rövidesen egy hatalmas spagetti adaggal a pocakunkba és pezsgővel a kezünkbe, időt csúszva, de beestünk Panni barátunkhoz is a lakására.

Ott jó pár órát elbeszélgettünk, régi fényképeket nézegettünk, és az emlékek felidézése során sokszor az volt bennem, hogy ugyan velem oszt meg Szabi mindent és testben-lélekben közelebb állok hozzá mint bárki más, olyan mintha le lennék maradva Pannitól..

Egy ideig csak mosolyogtam és próbáltam "beleolvadni" mindenbe, de aztán csak azon kaptam magam, hogy kedvesen néz rám Szabi és simogat. Mintha tudta volna, hogy mi nyomja a lelkem. Szeretném én is úgy megismerni Őt, mint Panni. :( Furcsa érzés volt. Nem hiába volt most előző éjjel is rémálmom... De erre még visszatérek később.

Szóval aznap este elég későn estünk haza is, de egy kis meglepivel hamar feldobtam az esténket is. :))

Szombat: Kora reggel irány ki Toponárra a Muskátli vendéglőbe a Csocsó-versenyre! Nagyon vártam az eseményt, Szabi is izgatottabbnak tűnt egyre csak jobban. Elég korán érkeztünk, azaz pont időre, de mégis alig voltak akkor még ott. Aztán lassacskán minden más résztvevő megérkezett párosan-külön egyaránt. Nekikezdődött kis bemelegítés és pár sör legurítása után a verseny. Lényeg a lényeg.. Sajnos nagyon erős volt a mezőny, Szabiék pontatlanok voltak és mivel előzőleg kimerítették magukat, hamar erejüket vesztve hagyták el a színhelyet. Azaz jómagammal léptünk le, elmentünk fagyizni egy jót! :) Mindezek ellenére, nagyon jól éreztem magam és büszke vagyok Rá! Nem kispályásokkal küzdött, úgy gondolom a maga részéről amit tudott, megtett. Talán, legközelebb jobban sikerül! :)

Jelenleg vasárnapot írunk. Az egész hétvégém szépségét egy ronda álom, mondjuk ki, a félelmem akarta kettétörni, szerencsére sikertelenül. :) Szabi is nemrég ment haza tőlünk, de egy kis sütit még sikeresen megízleltettem vele!! ^^ Furcsa mód, még nem is hiányzik mellőlem annyira, mint általában. Félő, hogy ez nem tart sokáig.. ^^"

Az álmom:

Szabival egy közös lakásban éltünk együtt mely békés volt, hangulatos, olyan mint amilyet képzelni sem tudnék szebbnek talán..

A történések egyik pillanatról a másikra jönnek. Egyszercsak látom, hogy Szabi pakolja a ruháit, mire én:

- Hova mész??!! Miért pakolsz?

- Elmegyek Pannival kikapcsolódni és kicsit romantikázni!

- Tessék?

- A Pannussal leszek egy egész hetet!!

- Takarodj innen!! Most azonnal!! - reagáltam összetörve, de indulása előtt még pár szóval megfenyegetett.. ami csak hab volt a tortán.

- Viselkedj, ha nem akarod, hogy véget vessek végleg ennek a kapcsolatnak! - vágta a fejemhez végszóként, én pedig a vita után órákig sírva kóboroltam az utcákon.

Lényegében ennyi. Nem tartom riválisomnak Pannit, de tisztában vagyok dolgokkal. Most már lényegtelen is ez az álom, de akkor azon az éjjelen minden valósabbnak tűnt, mint hinnétek! Jó volt felébredni igazán!

Egy csomót tudnék még mesélni és részletekbe bonyolódni, viszont most lépek, iszonyatosan fáradt vagyok ,,ésés'' nagyon boldog!! ^^ :P

Vázlatok... - kicsit másképp xD

Nos, úgy döntöttem, hogy döntöttem.

Sosem voltam a külsőmmel megelégedve és bár fogytam sikeresen pár kilót, a testalkatom kicsit megváltozott, de nem úgy ahogy nekem az jó lenne. A hátsóm pl. eltűnt szó szerint, lapos lett.. xD Szóval ez így nem igazán jó. Rendszeresen és időben étkezem - annyit amennyit kell és elegendő - viszont nem sportolok és ez baj. Lényegtelen is, változtatni akarok, mondjuk amint lesz végre munkám, szerintem nem fogok ragaszkodni mellette a sporthoz. De addig is van mit alakítani.

Szabit jelenleg a hajam kinézete érdekli, - mintha nem lenne mindegy, hogy mi van útban sokszor xD - szerinte ha hosszabb lenne a hajam, akkor az jobban állna nekem. Fogalmam nincs milyen lennék. Vagy nagyon hosszú hajam volt csak, vagy pedig a mostani ez a félhosszú. Nekem a következő alkalommal a kettő közti megoldást kell majd beújítanom, a Kedves örömére. Mondjuk szerintem is jobban állna, na meg nem árt egy kis változtatás sosem. Ezzel is színesítve a dolgokat. Viszont maradok szőke! :D Ahhoz ragaszkodom, legalább had támasszam alá, hogy nem hiába vagyok idióta... xD

Lényegében a külsőmről ennyit.

Várom a hétvégét nagyon! Szabival bemegyünk majd Toponárra, ahol csocsó-versenyen vesz majd részt. Nagyon ügyes és tehetséges, biztos vagyok benne, hogy ellenfeleinek nem lesz könnyű dolga. Engem is elhívott melynek külön örültem. Igazság szerint nem akartam ott téblábolni és zavarni mikor éppen versenyen van, de Ő ragaszkodik ott létemhez. Szívesen megyek, mellette leszek és szorítok Neki. :) Amúgy első randink helyszínére megyünk, a Muskátli vendéglőbe! :D Szóval ezer örömmel fogok nosztalgiázni is majd! :)

Egyenlőre ennyi. Később jelentkezem! ;D

Viharfelhők, majd napsütés...

2011.06.12. (Vasárnap)

Alig vártam a péntek délutánt, majd pedig azt követően a többi napot, bár nagyon nehezen és rosszul kezdődött minden. Mégsem lepődtem meg. Valahogy vitákból és gondokból az utóbbi időben minden egyes találkozásunk során .. bőven kijut. De mindent az elejéről...

Csütörtökön estefele természetesen Navi húzta fel az agyvizemet. Abszurd kijelentéssel megszúrva boldogságomat, sikerült teljesen kiborítania. A továbbiakban pedig fb-on folytattam vele egy rövid, de annál tartalmasabb vitát, melyben az alkalommal is Szabit próbálta előttem lehúzni, befeketíteni - sikertelenül. Utólag szégyellem, de akkor sikerült kissé elbizonytalanítania. Nem tudtam mit gondoljak, alig vártam, hogy személyesen is megmutathassam bizonyítékkal a tulajdonomban Szabinak, hogy milyen az Ő "barátja". Nem esett jól, mert nem szokásom ilyen undok dolgokhoz folyamodni, de ez volt az a határ amelyen túl már nem bírtam tartani magam. Mikor megmutattam a beszélgetést Szabinak, kétkedve figyeltem az Ő reagálásait is. Van-e igazságalapja a vádaknak? Kiáll önmagáért? Felvállal egy hármas beszélgetést, mely pontosan ezekre a problémákra vetít fényt? Először nem is igazán reagált az olvasmányra, - pedig mindent elmondó volt - de aztán idővel láttam rajta, hogy dühös lett igazán. Megbeszéltük a dolgot nem egyszer és én, ahogy tudtam a legnagyobb őszinteséggel megkértem Szabit is, hogy hogyha van valami, amit el szeretne mondani nekem, de nem tudok róla, akkor nyugodtan megteheti. Ő tiszta lelkiismerettel azt válaszolta, hogy soha nem bántott sem szóval, sem semmilyen más módon. Hittem Neki, de legfőképp akkor amikor bevállalta a hármas találkozót is, ahol - ha van/volna félnivalója - félő minden kiderül...

Navi egy roppant rosszindulatú és ilyen téren mondjuk ki: sz*rkeverő ember aki miután rendesen összekavarta másoknak a dolgait, képes pofátlanul mások szemébe mosolyogni és olyan képet mutatni önmagáról, mint egy igaz barát. De Ő a szememben soha nem volt az. Ez december óta így megy. Próbáltam eltekinteni attól a decemberi beszélgetéstől, és kicsit félretolni azt, Szabi miatt... de mivel újra megmutatta a foga fehérjét, onnantól kezdve nekem nem volt több kérdeznivalóm felé. Nem érdekelt, hogy ki kinek a barátja. Fogtam magam és eldöntöttem, hogy velem, egy ilyen por alak, nem fog szórakozni! Azt gondolja sajnos, hogy attól hogy nő vagyok, még hülye is és befolyásolható. Más alakokat Navi tökéletesen a keblére tud ölelni és be tudnak neki hódolni, - magyarul közkedvelt személy - de ott rontotta el, hogy engem lenézett. Nem tudja kivel áll szemben, és ezt nem azért mondom, mert fellengzőnek akarok tűnni, csupán ha Ő így áll Szabihoz és én hozzám is, akkor ne várja el, hogy én jópofát vágjak az Ő gusztustalan dolgaihoz és ezt, személyesen is bármikor megmondom Neki. Nem volt célom minden esetben Szabit ellene haragítanom és nem is kell így lennie. Elértem, hogy ne bízzon meg Szabi Naviba, mert egyáltalán nem méltó arra. Innentől kezdve pedig lezárom a dolgot, látni sem akarom!

Szóval így kezdődött a csütörtök-péntek.

Péntek délután itthon nagyban kuplerájban állt a lakás nekem köszönhetően. Valahogy nem jutott időm precízen mindenre. Az utolsó pillanatra hagytam Szabi ajándékát is, mely elsöprő sikert aratott. Kirakta a számítógép asztalára!! ^^ *-* Valamint megmutatta másoknak is. :)

Szombaton voltunk lent a strandon is, valamint előzőleg elmentünk csónakázni is! ^^ Jól éreztem magam nagyon!! :)

Tegnap 6.hónapunk ünneplését azzal zártuk, hogy eljött hozzám aludni, de előzőleg voltunk egy közös jó barátunknál is! Elpezsgőztük és elbolondoztuk az időt, de véletlenül búcsú alkalmával ott, Szabi egy roppantul fájó mondatot ejtett ki a száján, ami hallatán azt hittem ott helyben sírom el magam. Jobb is volt abban a pillanatban távozni, szinte futottam hazafele. Legalábbis a lépteim gyors tempót ütemeztek. Ez egy olyan mondat volt, ami.. Igazából a barátunkkal kapcsolatos, aki mellesleg Nő, és kicsit érdekesen jött ki a dolog. Ők mindig is olyan barátok voltak akik (legalábbis szerintem..) mindig is jó és szép párt alkothatnának együtt. Ezeknek tudatában elvesztettem a fejem, Szabi is alig bírta tartani a tempómat, megfogta ugyan a kezem, de pár vitaszó után némán vonultunk egymás mellett. Hazának a boltnál meg kellett állni, természetesen pulti kiszolgálás volt a késői órákban. Ott sem igazán szóltam hozzá.

Gyorsan hazaestem, megfürödtem, és elpihentem az ágyra. Kellemetlen csend vett minket körül, az elejtett mondata járt végig a fejemben, nameg az, hogy én mit keresek mellette? Azaz, hogy Ő mit keres egy ilyen lánynál mint én...??! Ezekkel a gondolatokkal a fejemben próbáltam erősnek tűnni, holott semmi rosszat nem tett. Kis idő múltán miután már alváshoz készültem volna, Ő puszilgatni kezdett, simogatott, fölém emelkedett, de én nekem egy mosoly nem kunkorodott rá az arcomra, csak fapofával hagytam "küszködni". Idővel észrevette, hogy nem vagyok vevő dolgokra. Majd megkérdezte: "Aludni szeretnél?". A válasz "Nem" volt, hiszen tele ideggel nem tudtam nyugton maradni. Visszafeküdt mellém, egy darabig simogatott majd, próbált elaludni. Egy "ne haragudj" mondat kiejtésére vártam, de nem kaptam. Így nem kértem belőle továbbra sem. Felé fordultam és elkezdtem bámulni. Hirtelen kinyitotta a szemét, és Ő is ugyanezt kezdte el. "- Mi a baj?" - kérdezte suttogva. Mire én azt válaszoltam, semmi. Sajnos nem bírtam sokáig tartani magam és elnézést kértem a kirohanásomért, a jelenetért amit rendeztem. Jó szorosan átölelt és arra kért, hogy én bocsássak meg Neki. Szerinte sem volt szép az, amit akkor tett, igaz nem akart megbántani, mégis sikerült rendesen letörnie egy darabot a büszkeségemből. Nem tudtam Rá haragudni, tudta, hogy bűnös Ő is, láttam hogy megbánta a dolgot. Hála égnek kibékültünk újra. Viszont akkor is zavar, hogy újabban ennyi a vita. Fogalmam nincs mi az oka, de általában az Ő ... hát hibának nem is, de tévedésnek már inkább mondható dolgai miatt kereked vita. Meggondolatlanul, figyelmetlenül tud olykor dolgokat kimondani úgy, hogy ott vagyok én, vagy épp érintett vagyok a dologban. Lényegtelen is, elnézést kért, és nem tudok Rá haragudni.

Erről jut eszembe... Akkor éjjel mondta Ő is ezt nekem. Nem tudok olyat tenni és mondani amivel Őt megtudnám bántani. Gúnyosan felnevettem, majd azt mondtam: "-Nem szeretlek.. Nem szeretlek! .. " erre Ő: "- Hazudsz!" - vágta rá vissza azonnal, széles mosollyal. Majd én újra: "- Nem szeretlek és bármikor elhagynálak...!" - mire Ő újra: "- Nem hagynál el, mert szeretsz engem, tudom...!" - THE END! :)

Francos szerelem, Ki vagy Te?

"Egy láthatatlan csoda." - ha költőien vagy ha a szeremhez mint fogalomhoz, méltóan akarom azt kifejezni. Nekem ez a három szó mégsem sokat mondó. Mondhatni kissé tömör és ráadásképpen hiányos is.
Szerintem a szerelmet nem lehet fogalomba, vagy idézetbe rakni. Az összes szerelmi mondás, az a több száz idézet is, csak néhány cikkely magáról a szerelemről. Ha mind azt a pár száz mondatot összeraknánk, hát közelítenénk a több ezer szavas, és minden elmondó, soha véget nem érő, egész idézethez.
De ez elég irreális, valljuk be. :)
Én a szerelmet tettekben mérem. Ha magamból indulok ki, lássuk csak.. kezdjük az elején:
Régen minden szerelmes embert idiótának, vaknak, egy hipnotizált, sokszor szerencsétlen és befolyásolható bábúnak véltem. Láttam rajtuk a gyengeséget, hogy egy másik, idegen ember miatt, egy ugyanolyan lélek miatt - akik nem voltak több senkinél sem - mégis elvesztették régi mivoltjukat.
Veszélyes dolog a szerelem. A legjobb esetben butít, naivvá és érzékennyé tesz minket. Első és legutolsó sorban pedig mérhetetlenül boldoggá! A legrosszabbik eset, mikor már a túlvilágban látjuk és véljük felfedezni szerelmi csalódásunk mentsvárát. Ennyire erős hatalommal bírna a szerelem?
Nem. Nem gondolom így. Azt gondolom, hogy ezt az ember válogatja meg. Van egy érzékenyebb ember, van egy erősebb masszívabb lelkű ember esete. Nem biztos, de szerintem a legtöbb esetekben az érzékeny ember többször és mélyebben van padlón, ha valamiféle csalódás éri a szerelemben. Hogy miért? Mert a szerelem erősségét, melyet saját maga az ember "alkot", a lelke a szíve mélyén, az ugyanúgy tükrözi gazdáját. Tehát ha én nagyon érzékeny vagyok, szerintem logikus: annál jobban szerelmes tudok is lenni. Nem tudok parancsolni az érzelmeknek, nem látok reálisan dolgokat, és ami nekem apróságként jöhet le, az a külső szemmel látó embereknek talán botrányos lehet.
Ezek azok a tettek többek közt, melyekben én is "méréseket" végzek. Újabban saját magamon tapasztalom azt, hogy semmitmondó, nevetséges és abszurd dolgokon húzom fel magam! Mondhatni én kreálok problémákat én provokálok vitákat. Azokban a percekben annyira dühös vagyok, hogy törni-zúzni tudnék. Igen, a megfelelni akarás újra fellobban ilyenkor az emberben. Ha meg persze, nem jön össze minden a saját kis szívünk diktálása folyamán, az bizony elég nagy port kavarhat. Pedig ezek hétköznapi dolgok, mégis mind arra vezet végül, hogy többek közt, nemhogy párunknak, de magunknak is meg akarunk felelni teljesen.
Nem akartam sosem az a jellegzetes, rózsaszínfelhős szerelmes ember lenni. De idővel rájöttem, engednem kell ahhoz, hogy magam mellett páromat is boldognak tudhassam. Viszont nem könnyű kettő fele szakadni ilyen téren sem. Ilyenkor mikor már idők telnek el a kapcsolatban és egyre jobban kiveséztük, felboncolgattuk párunk tulajadonságát egytől-egyig, szembesülünk az ellentétekkel is. Hiszen kettő, egyforma ember nem létezik szerelemben. Így hát lassan, idomulunk, igazodunk a másik jelleméhez, olykor annyira, hogy felvesszük annak szokásait, viselkedését, jellemzőjét. Átalakulunk, változunk picit. Nem rossz ez a változás minden esetben, csak akkor ha az rossz hatással van másokra. Ijesztőnek hangzik ez a változás, nemde? Egy büszke ember nehezen veti le gátlásait, érveit, erkölcseit más valakiért. Ha viszont igazán szerelmes, akkor ez a változás akaratán kívül lejátszódik. Ugyanis az érzelmek azok, amelyeknek csak igen nehezen tudunk nemet, megálljt parancsolni. Ahol ez sikeres mégis, ott már régen probléma merül fel.
Szóval ez az átalakulás, nem is olyan rossz dolog. Én is mindig ettől tartottam. Talán másoknak kudarcot vallok, vagy csalódnak bennem, rossz irányba változom... ? Nem szabad, hogy egy kapcsolat miatt akármi is megváltozzon bennünk olyan irányba, amely már visszafordíthatatlan. Sok embert egy kapcsolat olykor úgy látom, erősebbé tesz, de ez inkább ott mutatkozik meg, hogy fellengzősebb, kicsit maga mutogatóbb, olykor súrolja a "Ki, ha nem én??" - érzetet. Változnak a barátai, a szüleihez való hozzáállása, önzőbb, és durvább is a viselkedése.. Aztán ha esetleg elválnak a szerelmes pár útjai, hát az roppant kellemetlen. Azért érezzük utána magunkat üresnek, mert azok a felvett szokások és jellemzők, az összefonódás lelkileg és testileg is megszakad egyaránt.
Mintha elmennénk vásárolni egy válltáskát. Hazafele menet, büszkén és magabiztosan hordva, egyszer csak letámadnak és elveszik tőlünk, az össze értékkel ami benne volt. Ha belegondolunk, talán nem is az a táska volt a lényeg.. Ugye? A tartalom, melyet magában hordozott. Lehet, hogy nem kapjuk vissza többé a táskát. Ha vissza is kapjuk, ritka eset, hogy azt ne hiányosan. - talán rossz példa, de megközelíti a valóságot szerintem.

Lényegében szerintem a szerelem az egy olyan dolog, amelyet minden ember saját maga által alkot olyanra mint amilyen önmaga, mindenkinél más és más a szerelem mértéke, fontossága, annak meglátása. Hogy mennyi erőt fektethet bele? Hogy mennyire éri meg küzdeni egy számunkra fontos emberért? Sok mindenen múlik. Csodálatos dolog, de amilyen szép olyan veszélyes is egyben...

Enyhe kitörésemért, elnézéseteket kérem. Talán még órákig tudnék az én ostoba szemléletemmel véleményt alkotni, de felesleges. A szerelem, megmagyarázhatatlan tettek sokasága!!!! :D Mégis megmagyaráztam???? ._."

Még pár nap...

Ha jó kedvem van..: Guns N' Roses - Sweet Child O' Mine :) <-- örök kedvenc! :P Axl... >.< (L)(L)(L) - fan mode: ON!!!! - xD


De most kicsit komolyabban... :

Még pár nap és elérkezik a várva várt szombati nap! Nem is tudom, addig több bejegyzést nem is tartogatok talán beiktatni. Lesz dolgom bőven még a héten... Valamint pénteken már itt alszik nálam Szabi, nem hiszem hogy lesz időm írni.. és hát készülnöm is kell még sokat.

Meglettek a képek alkotva! Örömmel kijelenthetem! Nekem tetszenek, szerintem helyesek vagyunk rajta :$ Kettőnk alkot egy egészet! ^^ Igazából két kép közt vacillálok.. Talán van az három is... És nem tudom mi szerint döntök! Azt hiszem, kikérem Kriszti barátnőm véleményét!! *-* Ő nagyon jól ért az ilyesmihez szerintem... ^^
Aztán holnap, vagy holnapután beugrom a városba, ütközöm is barátnőmmel, de talán még előtte elmegyek megvásárolni a képkeretet is. Ott is egy csomó szép van, ahol néztem... Nehéz lesz picit a döntés, de ott már könnyebb lesz a választás mégiscsak mint a képnél.. :)

Aztán szombaton kora reggel kimegyünk innen tőlünk Toponárra a Desire. Pezsgőt viszek, az ajándékot pedig el kell rejtenem addigra.. és nem elfelejteni!! >.< Aztán valószínűleg egy szerény, kétszemélyes kis "ünneplésnek" nézünk elébe Szabival :) Kicsit izgulok.. szerintem Ő is készül picit! ^^ Mondjuk megkértem, hogy ne vegyen nekem semmit! Mert tényleg nincs szükségem ajándékra, így is elhalmoz a figyelmességével mindig, és ez bőven elég nekem! :) De mintha sejtené, hogy én sem megyek üres kézzel, így mindig csak vigyorog ha az ajándék téma jön szóba.. :D Tényleg nem várok én semmit, egy kellemes csónakozásnak is örülnél Vele, kicsit belemerülve az esti órákba..
Remélem én megfogom tudni lepni Őt! Bár nevetséges indokkal mentem ki tegnap is hozzá, kicsit sem volt feltűnő, hogy a "célom", a fánk recept majdnem ott maradt. Amiért elvileg mentem... xDD Tudtam, hogy így járok.. :D De valljuk be, kit érdekelt akkor a recept?? ;D Képet akartam, jót és szépet, amin együtt vagyunk és végre egy harmadik ember a fotós... :)

Legutóbb nagyon bírtam Szabit, aranyos volt. Fent voltunk a szobájában.. (mely a padlástéren van és nagyon kellemes... *-*) Ez a kora reggeli időben történt, épp öltözködtünk. Egyszer csak azt mondja, hogy az éjjel milyen jót "beszélgettünk"! Nézek értetlenül Rá, nem emlékeztem ilyesmire.. Így hát kíváncsian kérdeztem vissza, hogy mégis mikor és mit? Mire azt válaszolta;
" - Nem emlékszel Cica? Azt mondtad éjjel nekem, hogy -Imádlak, és azt válaszoltam - Én is Téged!" - hirtelen még a kezem is leállt a nagy ruha szedésben, komolyan nem igazán rémlett ilyesmi nálam! Ijesztő volt ezzel szembesülni, pont általa, és abban a pillanatban nagyon zavarba jöttem, talán jobban mint eddig bármikor! Azt sem tudtam hova lépjek, vagy bújjak! :) Kerültem a szemkontaktust, érdekes pillanat volt! Ez mondjuk pont az aznapi nagy vitánkkor történt. Talán kicsit elgyengültem.. ^^" Viszont azt is mondta, hogy nagyon megnyugtató volt mellettem aludnia! Hogy előtte, annyira megnyugtatót még nem érzett.. Az volt az első alkalom, hogy végre a karjában aludhattam el én is, ugyanis amúgy folyton/csak a hasán alszik.. ^^"
Legközelebb mindenesetre nem kívánkozom ilyen szentimentális lenni Ő előtte!! -.-"" Olyan ciki, hogy én ilyet csak úgy kijelentettem.. Francba velem meg a szerelemmel!! -.-" Megleptem magamat is rendesen! Most viszont távozom lassan! :D Ha esetleg mégis tennék addig bejegyzést... Akkor, ne lepődjetek meg! :)

A következő fejezet a sors tintájával lesz megírva...

Nehéz volt ez a hét. Egyre jobban belebonyolódom az eseményekbe, sokszor minden kimondott szó és tett, sőt az időrend is keveredik... Csak egy valami nem változik. Szabi és én..
Talán már unalmassá kezdhet válni, hogy folyton "mi" vagyunk a téma, de talán így összegezve a dolgokat, magamon kívül más is tanulhat a történtekből, amelyekbe szinte hajszálpontos részletességgel próbálok bepillantást adni..

Mint előző bejegyzésemben is észrevehető volt, első és talán legkomolyabb mélypontján vagyunk túl a kapcsolatunkat illetően. Talán megint csak én értettem félre dolgokat, talán tényleg igazam volt sok dologban, nem tudom, de tény hogy volt miről pénteken, késő délután elbeszélgetnünk kettőnknek Szabival.
Emlékszem, a hangulat mindkét félről elég feszült és nyomott volt. Kétségbeesést véltem magamon felfedezni, közben pedig hatalmas dühvel bombáztam Kedvesemet, a számomra még akkor kételyes dolgokkal kapcsolatban... Ronda szavakkal és kérdésekkel rontottam csak még jobban, az amúgy is "haldoklónak" tűnő kapcsolat esélyeit. Holott nem akartam a véghez folyamodni, de a büszkeségem mégis erősebb volt. Reakciók alig voltak akkor még Szabi részéről, csak pár szó erejéig védte meg magát és érzéseit, ami még több félelmet keltett bennem.
"Ennyire nem érdeklem már?? Tényleg vége lesz, csak így?" - fogalmazódott bennem a kérdések sorozata, nem tudtam már mit szólni, mígnem végre felszólalt pár perc csend után Ő is.:

" - Nagyon félek, hogy elveszítelek..." - nézett rám bús tekintetével. Azelőtt, még talán soha nem láttam akkora félelmet a szemében, mint aznap. Nem igazán értettem a reakcióját, de utólag már minden képkocka összerakódott bennem. Mindent próbáltam Vele megbeszélni, úgy ahogy kellett. Higgadtan, figyelmesen, és persze az Ő nézetét is megértően!!

Mára azt hiszem minden rendeződött. Sokáig, és néha még most is úgy gondolom, hogy talán nem kellene egyes dolgokat feszegetni, bolygatni. De ugyanakkor ott az ellenérv is mellettem, hogy egy kapcsolat nem olyan dolog, amiben a félelmeinket és a gondolatainkat a kétségeket titkolni kellene! Sajnos, ha van félelmünk, arról beszélnünk kell, hogy megnyugtassuk elsősorban magunkat, vagy - a rosszabbik eset - hogy kiderüljenek fájó, de igaz dolgok.
Rossz lett volna így lassan 11.-e előtt szakítani.
Erről jut eszembe, hogy meg lesz elvileg az ajándékom számára!! Bár, kissé nehéz lesz a kivitelezése.. Egy bekeretezett képre gondoltam ajándékként, melyen mi ketten vagyunk. Ugyan van kép rólunk és minden mellékes apró dolgot el tudok intézni (a fotó előhívását Kriszi barátnőm által, a képkeretet pedig olcsón be tudom szerezni..), de kellene egyetlen egy kép amelyen igazán jól mutatunk. Ha ez az ajándék összejönne.. Nagyon boldog lennék. Ha pedig nem lesz számomra "megfelelő" kép, akkor majd kiválasztom valamelyiket a sok közül és lényegében ennyi.

Hogy hogyan lesz a továbbiakban kettőnkkel? Megmondom őszintén, fogalmam nincs, de nem is tervezgetek. Jön a második félévünk...

Szívtelenül...

Nagyon heves vitán vagyok túl, nem is olyan régóta Szabival. Csak ámulok és nézek magam elé, próbálom összerakni a kósza gondolatokat, érzéseket, próbálom a jót meglátni az eredményhez méltóan, de nem megy. Milyen eredmény ez egyáltalán?? Belül fáj nagyon valami még mindig, és az eszem sem tud ilyenkor békét hagyni gazdájának. Tudtam, hogy vannak és lesznek problémák.. mégsem gondoltam volna, hogy kerülhetünk olyan helyzetbe, amely veszélyeztetheti kapcsolatunk jövőjét, annak folytatását..
Most, a vita végével úgy érzem esélyem megint csökkent bizonyos szempontból. Talán nem kellene kimutatnom az érzelmeim, a fájdalmam, de egyszerűen letagadni is képtelen vagyok azokat.
Sokszor az ember olyan dolgokat kap, olyan dolgokat vágnak a szemünkbe, amit talán jobb lenne nem kimondani, még ha az igaz is. Sosem voltam ennek híve, mégis folyton ebbe a helyzetbe kerülök, magamnak nagyon szenvedést okozva! Az igazi nagy problémám az az, hogy nehéz megtartani büszkeségem amellett, hogy se magamnak, sem másnak ne okozzak fájdalmat. A kettő együtt, lehetetlen. Vagy erőre kapsz és kiszállsz a játékból, vagy gyenge maradsz és megalkuvó leszel, ezáltal fejet hajtasz, "minden rendben!"- címszóval.
Én, az utóbbi mellett döntöttem most, de ez nem is meglepő. Mindig is gyenge voltam érzelmek terén, arról nem is beszélve, hogy milyen szerelmes vagyok.. talán, ezek után még mindig. Azzal együtt, hogy megalkudtam, úgy érzem csalódtam is valamilyen szinten a "másik felem"-ben. De ezzel együtt feltehetem a kérdést, hogy megint mit vártam? Sosem lesz olyan párkapcsolat, ahol mindkét fél egyenlően szeretné a másikat... Sem ebben, sem pedig a szerelem nélküli párkapcsolatban nem hittem soha, de soha! Ehhez tartom magam. Igazán nem kellett volna sok, hogy kimondjam; Vége. Ami a legrosszabb az, hogy most is elönt a kétség, hibát követtem el azzal, hogy mégsem tettem meg. Olyan sértést kapott a büszkeségem a szívem.. Ez elég nagy és mély sebet ütött rajtam, és úgy érzem, semmi sem lesz már ugyanolyan...

Tele a pohár!!

Komolyan mondom ilyen nincs! Sikeresen megint összevesztem Szabival, és ki volt a vita forrása? Természetesen Navi. Hihetetlen, hogy mennyire nem vesz észre a Szabi dolgokat, de engem már nem érdekel!! Azt csinál amit akar, de ha belemer szólni a dolgunkba, a kapcsolatunkba Navi csak egyszer is, én két kezemmel pofozom fel úgy, hogy kettőt pördül meg egy helyben!! Az tuti!
De ami a legjobban bánt, hogy Szabi sem veszi észre magát, hogy mennyire meg tud bántani a nemtörődömségével! ...

Inkább lépek! Ennek nincs értelme így! Ha Ő egy ilyen alakra igényt tart, ad a szavára, ráadásképp "barátként" tekint rá, az ellen én nem tudok tenni, de nem is fogok, mert nincs beleszólásom!! Ennyi. Ezek szerint amúgy sem fontos, hogy én mit gondolok, hogy mennyire óvni akarom Őt, hogy csak az Ő javát nézem...

Érdekes "viszony"

Nem gondoltam volna, hogy valaha is pont Róla teszek közzé bejegyzést, de úgy gondolom van mit leírnom a történések és a furcsa esetek által...
Navi, Szabi egyik "legjobb" barátja, - amit bevallom mindennek, csak őszintének nem látok Navi oldaláról...
Ráadásképpen akik olvasták blogomat, tudják jól, talán ismerik gondolatmenetemet, melyet alá is tudok támasztani...
Mikor még csak ismerkedtem a nagy tél közepette Szabival, akkor bukkant fel Ő, Navi. Elkezdtünk beszélgetni gépen, és mivel tudatában volt annak, hogy egy kibontakozó kapcsolat kezd kialakulni köztem és Szabi közt... Ő a "jó barát" képében, rendesen hátráltatni akart abban, hogy összejöjjek Szabival. Olyanokat mondott róla, hogy tiszteletlen a nőkkel, hogy egyikben sem bízik, - és a kedvencem - , hogy engem csak "arra" használna... Navi akkor azt állította Szabiról, hogy simán kihasználna egyetlen egy éjszaka erejéig. Teljesen sokkot kaptam akkor, nem igazán tudtam mit gondoljak, kinek higgyek.. Igazából Szabit sem ismertem annyira. Könnyen el lehetett bizonytalanítani engem. Majdnem sikerült. Csak majdnem... :) Szerencsére, addigra már rendesen szerelmes voltam, az Isten sem tudott volna lebeszélni arról, hogy ne akarjak Szabival komolyabb, közelebbi kapcsolatot, akármi is történjen. Nehezen, de félresöpörve a vádakat, céltudatosan, teljes bizalommal néztem Szabira fel ugyanúgy.
Lassan, fél év elteltével elmondhatom, hogy minden amit mondott Navi, hazugság volt, rosszindulatú, irigy csel. Azóta, ennek tudata bennem megnehezíti a találkozásokat Navival. Valami iszonyat harag kap el, ha csak arról van szó, hogy közös találkozás jöhet létre xy napokon Vele... Látni sem akarom, és nem is az én világom. De el kell viselnem és mivel nem vagyok haragtartó, magamat adom ahogy tudom, nem vagyok bunkó, sem flegma vele, holott megérdemelné nagyon is.
Bevallom azt is, hogy vonzó egyéniség. Egy olyan fiú, aki minden tinilány vágyálma...
Ahhoz képest, hogy milyen vitáim voltak vele... vannak akik szerint vonzódik hozzám, de szerintem nagyon tévednek. Ha jellemeznem kellene a vele való "kapcsolatomat".. nos, hogy Őt idézzem: "- Nem vagyunk egyszerű esetek... " - mondta, mikor egy kérdésként feljött, hogy mit gondol rólunk.
Érdekes ember. Az Ő irányából inkább látok rejtett "jeleket" felém, mintsem felőlem..
Persze van barátnője,- nem is arról van szó -, de nem egy ember vette észre, hogy furcsán néz rám, valamint Szabi is hárítja mellőlem, ahogy csak tudja. Szabi Rémálmában én, összejöttem Navival. Az én rémálmomban, Szabi talált rá újra, régi "szerelmére"...

"- Nem vagyunk egyszerű esetek". Ez a mondat vajon mit takarhat az Ő szempontjából? Nemrég beszélgetésünk közben, voltam olyan bátor és megkérdeztem. Válasz, azóta sem érkezett... , de türelmes leszek. Talán arra értette, hogy viszonyom Vele azért olyan, amilyen mert tudja, hogy vétkes? Mert kifejeztem "szeretetemet" az irányába? Azt hiszi, engem a jó pofizásával majd megnyer? :) Téved. És ezt Ő is tudja...
Mindenesetre engem nem érdekel ez a fiú. Szabival igazán boldog vagyok, és senki kedvéért nem lennék hajlandó tönkretenni a kapcsolatunkat. Végre elértem, hogy tényleg bízzon bennem, hogy megnyíljon előttem teljesen... :) Nekem csak ez számít.

Na!!

Három napos desedai kint létem Szabinál, maga volt a mennyország, minden szempontból! *-*
Igaz, hogy elfáradtam, de elmondhatom, hogy megérte!! Rengeteget napoztam, horgásztam pihentem, beszélgettem a haverjaival akik mind gratuláltak a sikeres vizsgámhoz... és persze Vele voltam állandóan és mindig volt valami közös program...! Mondjuk most keverednek a napok, és lehet, hogy már csütörtöktől együtt voltunk folyamatban, de a lényeg az, hogy még ha munkanap is volt, mindig sietett "haza", hozzám... :)
A pénteki nap elég érdekesen kezdődött... Ugyanis mikor eljöttek értem az édes anyjával, előzőleg beugrottak az itteni kis bevásárló üzletbe.. Én naivan nem gondoltam volna, hogy pont az én ajándékötleteimtől foszt meg az a személy, akit nem is olyan sokára megköszöntök 24. életéve alkalmából.. Nagyon dühös voltam a helyzetre, ezt igazából megint csak Szabin töltöttem le a kedvetlenségemmel. Komolyan ki lehet ezzel zavarni engem a világból... De nem probléma már, valamit akkor is veszek neki.. Végülis, még van időm... ^^"
Idővel megbékéltem természetesen. Aztán az órák, a napok tényleg nagyon gyorsan mentek, mondhatni, soha nem akartuk, hogy véget érjen a kellemes időeltöltés. Mintha folyton önmagamat látnám Ő benne... Annyira hasonlóak vagyunk olykor és szinte mindig tudjuk, hogy a másik mit gondol, vagy mit szeretne...
Szóval nem elégedtünk be a csütörtökkel, és a péntekkel. Péntek délután Szabi igéző tekintetével arra kérlelt engem, hogy vegyem rá a szüleimet még egy nap maradásra náluk. Igencsak húztam eleinte a számat, nem akartam, hogy anyumék rám szóljanak a folytonos ottlétem által. Kettőnk érdeke volt igazából, így ahogy hazajöttünk hozzám, nem tellett el sok idő és Szabi elkért anyuéktól engem. Nem is volt gond, elengedtek, szóval ezáltal estem haza ma pontban 13:00 óra környékén...
Fáradt is vagyok... Az éjjel nem találtam a helyem igazán... valamint furcsa mód én nem is tudok a bal oldalamon feküdni soha. Egy idő után sajnos tompa fájdalmat érzek belül, mintha az egyik szervem nyomná a másikat... (Apumtól örököltem...) Szóval forgolódtam, feszelegtem rendesen, de mindezt úgy, hogy azért a Szabiba is tudja kapaszkodni xDD Mániám a kis édest folyton tapiznom! Olyan vagyok akár egy pióca *-*
Nagy nehezen valamikor késő éjjelre el tudtam aludni.. De "hála" Szabinak, Ő már 08:00-kor nekem "riadót" fújt... Természetesen addig nem hagyott nyugton, míg fel nem keltem teljesen! Mint egy gyerek.. ha kell valami, már rögtön visít... :D Pont a legszebb álmomat tudtam volna megálmodni... erre ez a kis rosszcsont csak nem hagyott nyugton! -.-" Egyszer megeszem, szó szerint!!
Nem tudom mi ok folytán, de az ottlétem alkalmával, nem egyszer bevillantak emlékképek arról, hogy milyen is volt minden még az elején... Szabival. Változott-e valami? .. Milyen volt akkor? Miben volt más minden, így fél év elteltével lassan?? :))

Lépek.. mindjárt bealszom! Bocsi az igénytelen/elkapkodott bejegyzésemért! ^^"

Ui: Avival tervezett Új és közös blogunknak is neki kell állnom újra, mivel az eddigi rendszerbe porszem került. Magyarul, MINDENT KEZDHETEK ELÖLRŐL! -.-"" Nagyon boldog vagyok!!
Na, de mostmár megyek is...
Pápá Mindenkinek!! :P

Egy "Új" fejezet

Kedden, - azt hiszem büszkén - kijelenthetem, hogy sikeres vizsgát tettem...
Hivatalos végzettségem: Települési Környezetvédelmi Technikus.
Megmondom őszintén, nagyon féltem, hogy kudarcot vallok majd. Nem éreztem magam képesnek arra, - főleg az utolsó napokban - hogy helyt álljak majd a vizsga alkalmával. Hiába éreztem azt, hogy készültem, legbelül az ideg széthasított, ahogy a bizonytalanság is, és ezeket még súlyozta a mérhetetlen megfelelni akarásom mások, és valahol önmagam irányába is. Nem egyszer nyugtatókhoz kellett nyúlnom. Persze a józan ész határáig, és csak akkor, ha hivatalos megnyilvánulásom volt, nagy emberek előtt, a nagy napokon.
Sok feszültséget keltettem magamba, szeretteimbe egyaránt. Mondhatni, olyan voltam mint egy vulkán. Egyszer törtem ki, de akkor igazán súlyos vétekkel. Megütöttem egy szerettemet, holott nem az illetőre haragudtam... mégis elég volt egy hajszálhúzás és megtörtént a "baleset". Azóta is nagyon röstellem a dolgot.
Talán csak a szeretet képes eltűrni ilyen hibákat... Tanultam belőle, soha többet nem emelek Rá kezet...

A vizsga utáni napokban nem kell mondanom, első dolgom volt a töménytelen pihenés. Egyszerűen élni is alig volt erőm azokban a napokban, rengeteg erőt leszívott belőlem a felkészülés és a megmérettetés egyaránt.
Szerdán egyből ki is mentem Szabihoz a Desedára. Csak ma késő délután estem haza, de holnap megint megyek ki és csak szombaton esek majd haza.. xDD Mint egy körforgás, de valljuk be, tényleg keveset találkoztunk csak, úgy gondolom Ő is és én is megérdemlünk egy kis időt magunknak, egymásra.. :)
Ma például horgászni is volt szerencsém! *-* Életem legkomolyabb horgász-élményével lettem gazdagabb, Kedvesem oldalán. A kíváncsi kapások mellett persze, volt időm kicsit napozni is bikiniben! IGEN! Bikiniben... Nem volt egy nagy forgalom, és hát valljuk is be, kényelmesebb öltözet ilyen forró napokon, mint egy póló... ^^
Másik büszkeségemre váljon, hogy fogtam nem is egy halat, nem is kicsit... *-* Bár meg lett a következménye, az esti pHancsizás ellenére a bőrömben érzem ezt az "aromát" még most is... :D
Persze, kellett ehhez a sikerhez egy Tanító, Szabi személyében. Ő igazán profi ebben is, akárcsak a csocsóban! De tényleg! Minden elvakultság nélkül kijelenthetem! :P És bár jól elügyetlenkedtem olykor a horgászos témát, néha azért sikerült meglepem Őt! :))
Ez a két nap... (Hát nem is volt két nap, mert ugye munkába is ment... és mi egyéb...) elmondhatom, hogy ritka olyan volt, amikor nem zajlott félreértés, vagy duzzogás egy irányból sem. Szóval szép kerek volt minden, talán olyan amilyennek lennie kell.
Nem panaszkodom. Minden figyelmet megkapok Tőle amit csak lehet, valamint a szüleivel is remek kapcsolatot ápolok. Az én szüleim is ismerik Őt, ilyen téren sincs gond.
Viszont még néha azt érzem, hogy csiszolódnunk, igazodnunk kell a másikhoz, amit legkönnyebben közös programokkal érünk el... :) Ez, nem azt jelenti, hogy nem szeretjük egymást, csupán még vannak hiányosságok a kapcsolat "frissességét" illetően. Nem is olyan sokára, végre fél évesek leszünk. El sem hiszem, milyen gyorsan megy az idő. A vizsga mellett ennek az időnek a betöltése lesz boldogságom netovábbja. Arról nem is beszélve, hogy pontosan egy hónap múlva, Szabi születésnapját is megünnepelhetjük! *-* Mondjuk, fogalmam nincs mit adhatnék számára!! :( Annyira szeretném meglepni valami igazán átütő sikerű ajándékkal... De ötletem sincs. Egyenlőre egy pólónál, valamint esetleg egy rövid ujjú ingnél leragadtam... xDD
Nem is tudom mit akartam még közzé tenni....

Azt hiszem, mára ennyi. Szép Jóéjt Mindenkinek!! ^^

Játszom a tűzzel...?

Éljen! Hétfőt kezdően, és a keddet bezáróan végzem az átkozott technikummal, ha minden igaz. Nem mondom, hogy nem volt jó az a 2 év a többiekkel, de így a végére kicsit bepöccentem.

Hétfőn csupán 3 szóbeli és egy gyakorlati vizsgám lesz. Kedden pedig 2 gyakorlati vizsgával zárok.
Tanulok ezerrel, azaz készülök. Alig alszok, energiaitalon élek, ráadásképpen pedig nem megyek sehova. Majdnem sehova... ^^"

Holnap is csak olyan engedéllyel mehetek ki Szabihoz Toponárra, hogy majd az Ő felügyelete alatt tanulok, és hogy majd végül kikérdez a tételsorból. De nekem még így is megéri. Végre lesz imponáló erőm! :)
Tudom, bátor dolog egy ilyen találkozást beszervezni a hétvégére, de hát kockázat nélkül nincs győzelem. Bár még így sem biztos a győzelem, de mégiscsak nagyobb lendülettel fogok neki állni, mint itthon. Ismerem magam... Mivel megfelelni akarásom forrása kimeríthetetlen, ezer százalék, hogy ott kint nem okozok majd csalódást. Nem is lenne lelkiismeretem nem tanulni ott kint tisztességgel. Ráadásképpen így legalább párosítom a kellemest a hasznossal...

Nem igazán van most időm érzelmekre. De tényleg. Mégis mindig történik valami olyan, amely által akaratom ellenére sem tudok ennek eleget tenni. Nemhogy az embereket, de sokszor a mellettem lévő szeretteimet sem tudom megérteni.

Lényegében ma is hadilábon állok a kapcsolataim .. hogy is mondjam??...jellemzésével. De tényleg.
Délelőtt rám írt fb-on, chaten egy régi ismerősöm, ki ... még annál is régebben szerelmes volt belém nem is kicsit. Mások szerint, kapcsolata ellenére ma is az, de lényegtelen is. Ennek érdekében én inkább hátrébb húzódtam, semmiféleképpen nem tudtam/tudok havernál többként tekinteni az illetőre. Szóval ma rám írt meglepődésemre és picit beszélgettünk. Említette, hogy találkozhatnánk, kérdezte mi újság a kapcsolatommal, Szabival..? valamint üdvözölte Őt, amit át is adtam. -.-"" Én idióta!!!! Nem sejtettem, hogy lavinát indítok meg vele. Furcsa mód, Szabi teljesen másképp reagálta le a dolgot, - nem mondom, hogy nem esett jól a féltése - de sosem gondoltam volna, hogy ennyire ...
A eset érdekessége, hogy levelet írt az illetőnek. Korrekt, de intő levelet, "kopjon le rólam" címszóval. Elég kényesnek éreztem a helyzetet.. meg aztán nem szoktam meg, hogy Szabi ilyen "semmiségen" felhúzza magát... Persze, kíváncsi voltam a reakciójára, de hogy levelet is írt az illetőnek... ?? Jöhet majd a magyarázkodás ezerrel a saját ostobaságom miatt.
Igencsak dühösnek éreztem a Szabit... Majd megkérdőjeleztem a bizalmát felém. De nem erről van szó, másról. A vallomás amit kaptam tőle, újra sokkolt. Zavaromban azt sem tudtam mit reagáljak rá. És olykor tényleg nem értem sem Őt, sem a viselkedését. Mikor végre le tudtam írni neki pár kedvderítőnek hangzó mondatot, arra nem jött reakció. Nem tudtam a helyzettel mit kezdeni, így elköszöntem tőle.

Azt hiszi, csak Ő fél attól, hogy elveszítheti a szerelmét?? Én nem félek ugyanúgy? :)

Megszívtuk!

Hát, ma írtam a technikumi vizsgáim egy részletét meg. Környezettechnika és Hidrológia/Hidraulika voltak a főszerepben ez alkalommal. Készültem nap-napot, ugyan nem állandóan, de a magam módján, teljes erőmből...
Számolást és elméletet egyaránt tanultam, már túl akartam lenni rajta mihamarabb..

Pontban, 08:00-kor az igazgató helyettes felnyitotta a "6 pecsétes" borítékot, mely a feladatlapokat tartalmazta. Mikor kiosztották, meglepődésemre, 3 oldalnyi feladat nézett velem szemben. ( Ez még Lájkoltam volna.. :P)
Ha részletezni akarom, 6 feladatból állt mindössze. Ami igazán felháborodást váltott ki az osztályban az az volt, mikor láttuk, hogy 5 feladat tömény számolás. És hogy rontsak az esélyeken, meg a lehetőségeken, - elmondom - hogy az 5 számítási feladatból, legalább 3 olyan példa volt, melyet egyetlenegyszer sem vettünk sem a múlt év, sem az idei év során. Nem nehéz kitalálni ilyen "esélyekkel" a hátam mögött, hogy mennyire tökéletesre sikeredhetett az írásbeli.
Persze, üresen nem hagytam felületet, hiszen bárhol találhatnak majd pontot, de akkor is kétségbeejtő volt a helyzet. Az én részemről azért volt az, mert Zsófin, az osztály legjobb tanulóján a "nem tudom!" vonásokat voltam vélni felfedezni. Lehet, hogy lettek jó számítások aláírom, de... ahogy lestem az osztályt azalatt a 2 óra alatt, mindenki csak nézett össze-vissza, mint hal a szatyorban, legalább háromnegyed órán át. Ilyen eséllyel vágtam neki a feladatlaphoz...
Meglátjuk mi lesz..

Több nap után, ( mivel a találkozókat is levettem heti egyre... ) végre ma megint találkoztam Szabival. Nálam volt picit.. Picit? Több órát és elvoltunk mint a jóemberek. Alig vártam, hogy Vele lehessek, annyira vágytam az ölelésére, az érintésére, a biztatására...
A lényeg a lényeg! Megtörtént, ami eddig még soha!! O.o Kiszívta a nyakamat a kis maszatkám! Egyetlen jelentkező volt egy ideig erre a posztra, azóta ...
Szépen megmaradt a helye és szinte büszkén hordom, bár elég gyerekesnek tartottam, de hogy Szabi szavaival éljek: "Még én is gyerek vagyok!!! :D" Egyetértek. Az, de velem együtt és hihetetlen, hogy miket tudunk a másikkal kezdeni! :)

Szóval összegezve, mindenki megszívta a maga módján :D

Boldogan..

Ahogy vészesen fogynak a percek, órák a hétből, - ebből a förtelmes hétből - és ezáltal a hét utolsó napjából, ezzel arányosan az én diagramom is növekszik pozitív irányba. Furcsa. Talán tényleg átkozott egy hét volt ez a mostani, és ahogy eltűnik lassan a vasárnap, úgy jönnek fénypontok felszínre. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy alakulnak így dolgok...

Szabiról tudom sokat írtam/írok és ezáltal talán mások számára a blog ellaposodhatott, de talán saját magam és mások is által is, "tanulásképpen" jó beszámolni, a számomra fontos élményekről, vagy esetekről.. és persze vannak hűséges Olvasóim akikben mindig bízhatok ;)

Nehéz leírni úgy egy tapasztalatot vagy eseményt, hogy a Kedves Olvasó azt valamiféleképpen át is érezze, de én azért mindig próbálkozom, hogy sikerüljön picit. Talán ezért olyan nyitott és őszinte, sokszor mondhatni már bensőséges a blogom :)

Szóval Szabi.. Hogy is jellemezhetném Őt? Ha abból indulok ki, hogy egyke, akkor talán már mindent el is mondtam az által..
Magának való. Hogy kedves Avi barátnőm szavaival élhessek ;) Van egyfajta stílusa az emberemnek, de ennek köszönhetően tudunk mindent megbeszélni.
Sokat siránkoztam még az elején, hogy nem egy romantikus lélek olyan szempontból, hogy míg mások agyba-főbe csöpögnek számtalan szívecskékkel mellékelt üzenetekben, amíg mások telerakják közös fotóval és képpel a nyílt közösségi oldalakat, addig Ő és ezáltal már én is, megmaradunk egy kicsit szűkebb és visszafogottabb világban. A mi kis világunkban. Személyre szabott, és ugyan szerényebb, mint másoké, de a miénk és egyre titkosabb.
Hiányoltam jó ideig, hogy én nem kapok olyan reakciókat amiket más szerelmes pároknál láttam. Bántott, hogy talán nem lehetek olyan fontos számára. Koppra úgy jött le. Azt hiszem tévedtem megint. Bevallom.
Szóval ezeknek tudatában már én is visszafogtam magam igencsak ezzel a "romantika" nevezetű akármivel. Nem láttam értelmét, hogy nyíltan vallottam nap mint nap szerelmet, várt reakció nélkül. Mikor felhánytorgattam, hogy minek köszönhetem "bő beszédűségét", azt válaszolta, hogy az Ő magánélete nem tartozik másra. Köpni-nyelni nem tudtam, a rózsaszín fátyolt kicsit lekaptam magamról és beláttam, igaza van. Azóta még én is jobban érzem magam. És nem is írogatok szerelmetes üzeneteket, és vallomásokat olyan helyre, ahol mások is látják. Meg lett az eredménye; Személyesen, vagy csak akár ha mi beszélgetünk gépen, már sokkal több imponáló erőt és szeretet kapok ... tapasztalatom szerint egyre többet és mélyebben.
A mai nap is volt erre példa és megmondom őszintén, mostanában nem kaptam olyan .. hogy mondjam? Ő tőle nem várhatom el, és nem is várom el, hogy olyan vallomást kapjak, mint amikkel én szoktam Őt bombázni. Ha mondja vagy leírja, hogy "szeretlek!", máris furcsán érzem magam, ahogy akkor is, ha érzem, hogy szenved a hiányom miatt... Olyankor gyengének érzem Őt is, mivel nem szoktam meg, hogy beszámol az érzéseiről nekem. Ma mikor arról ejtett szót, hogy hiányzom neki, akkor hirtelen nem tudtam mit reagálni arra, mert nem egyszerű szóval fejezte ki azt, hanem 3 mondatba foglalva, de olyan gyönyörűséggel és őszinteséggel, amit előtte még nem tapasztaltam. Szinte nem is akartam elhinni.. Ettől függetlenül tudom, csak pillanatnyi állapot volt. Valószínűleg a közeljövőben nem lesznek ilyen alkalmak, és persze nem is várom el.. De tény, hogy meglepett. Jól jött ezekben a nehéz napokban Tőle egy ekkora érzelem kitörés. Azt hiszem Ő is meglepődött saját magán, de még utólag is kaptam kedves, léleknyugtató szavakat, és hozzátette, hogy sosem mond olyat ami nem igaz... - bizonyítva ezzel őszinteségét, felém.
Szóval nem tudom mit mondhatnék... Nehezen térek még most is magamhoz, ha vissza gondolok, azokra a szavakra. Ragaszkodásom hozzá mindig is erős volt. Egyre mélyebben kötődöm hozzá, és ilyen alkalmakkor veszem észre, hogy Ő is kezd hozzám ragaszkodni, még ha talán tiltakozik is ellene. Nem fog tudni. Elárulom. Olyan ember még nem igazán született, aki tudna az érzései felett uralkodni. Talán az miatt, hogy meg szoktam, hogy nem "nyálas" és nem olyan mint a "többi" szerelmes pár, szóval ezáltal van az a mai napig is, hogy zavarba hoz az őszinteségével, vagy hogy mindig elpirulok, mert sűrűn vannak olyan mozzanatai, hogy néz rám és közben megsimogatja az arcom. Akkor arra kérem, ne csinálja, hagyja abba.. - Hülye vagyok, nem tudom miért mondom ezt mindig olyankor...
Ezek mind olyan pillanatok, amik nekem furcsák, szokatlanok Tőle... de egyben iszonyatosan boldoggá tudnak tenni! :)
Ez így összetett ... ?

Fáradtan, de nem megtörve..

El sem hiszem, hogy vasárnapot írunk. Ez a hét ritka rossz volt, igazából nem is tudok hasonlóan rossz hétre visszaemlékezni ehhez képest... Ebben a hét napban aztán tömören volt szinte minden; Viták, vádak, békülések, szidások, sok idegeskedés meg feszültség, balszerencse, majdnem baleset is .. - talán sok is volt.

Nemsokára új hetet kezdünk, sokan és jó magam a keddel együtt vizsgákat is. Nagyon "boldog" vagyok tőle, tele vagyok ideggel, nem tudom mire számítsunk, mivel valami új modulban veszünk részt, ezáltal mi leszünk a "kísérleti nyuszik". A lényeg a lényeg, a szint 51%-tól van meg. Az a minimum. Ha valaki az alatt teljesít, nem valószínű, hogy megkapja a technikusi papírját. Ééés ez "csak" technikum. Ha egyetem lenne avagy főiskola, azt mondanám oké. De így, azért érdekes. Viszont ez ellen nem tehetek, amit tudtam/tudok, azt megtanultam, vagy tudni fogom, vagy nem. De nagyon ajánlom magamnak, hogy sikerüljön, mert engem itthonról kidobnak, mint macskát ****ni - már elnézést. Ilyen remek ösztönző súllyal a hátam mögött, kicsit sem görcsölök a vizsgák miatt. - csupán már alvászavaraim vannak...

Hazudok, ha azt mondom nincs inspiráló erő. Az mindig van. Ahogy céljai is vannak mindenkinek. Én csupán nem akarok szégyenben maradni sem a Szabi, sem a családom előtt. Jó lenne már csak ezáltal azért a francos papírért megküzdenem, ami hozzáteszem, szakmát nem ad.. Mondhatni semmilyen irányt nem mutat. Van, aztán kész. Itt, Somogy-megyében aligha tud elhelyezkedni valaki diplomával, pályakezdőként. Nemhogy egy Települési Környezetvédelmi Technikus eltudna.. :) Szóval ilyen és még hasonló dolgokkal a fejemben gondolkozom sokat azon, hogy mit is kezdhetnék önmagammal és (ha adja Isten meglesz..) a papírral. Nyári melót talán tud intézni barátnőm, de az is csak alkalmi lenne, és az is áldozattal járna. Ez esetben egy kis időre meg kellene válnom majd anyuéktól és Szabitól. A szüleinek is biztos furcsa lenne vagy lesz, ha megyek, de nem tudom, hogy Szabi hogy reagálna majd a dologra. Viszont sok választásom nincs, mivel pénz az kell, hogy az ember megélhessen, és nekem tapasztalatszerzésnek is jó lenne.. De bevallom, biztos nehéz napok várnának rám, talán fognak is.

Így összegezve elég kilátástalan a helyzet, de nem hiszem, hogy lehetetlen! Mostmár úgy vagyok vele, hogy jöjjön aminek jönnie kell, csak már legyek önálló! Tényleg vannak, azaz lennének céljaim, és tudom, hogy dolgozni és meg kell szenvedni értük, de ezeknek tudatában akarok a vizsgákon minél előbb túl lenni és szabadulni! Már régóta erre vágyom..

Összefoglalva...

"Legbensőbb érzéseimet, titkaimat is kigyóntam Neki. Szájzáram varázsos feloldását még csak nem is bántam. Mi több, kifejezetten élveztem. Az ő társaságában éreztem bizonyosan, minden sejtemen átáramlóan, hogy élek, hogy ez csodaszerűen szép."



A tegnap esti órák gyorsan elszálltak, viszont amúgy az egész pénteki nap lassú és üres volt.

Minden az előző bejegyzéseknek megfelelően történt. Majdnem minden. Egészen sokáig bent maradtam a városban, volt elintéznivalóm bőven, de legalább voltak "követőim", azaz barátaim akik velem tartottak. Az én gondjaimmal együtt az övükéit is számba vettük, így mindenki elintézte dolgait egészen hamar. De így is kb. délután háromra estem haza, - elmondhatom dögfáradtan - de még utána jött a java..

Teltek a percek, Szabi munkaideje már rég lejárt, Ő ugyan sehol nem volt. Amúgy meg kell jegyeznem, nagyon "pontos" ember általában... ^^" Ami néha bosszantó is...
Szóval vártam, de már alig állni nem tudtam, úgy sajogtak a lábaim, így gyorsan kidőltem aludni picit. Mire egyszer csak csengetést hallottam az ajtón. Gyorsan kitántorogtam és beengedtem az elveszettet..
Nem kell mondanom, hogy mennyire sokat maradt nálam. 10 percet nagyjából, mert utána máris rácsörögtek telón, hogy indulhat. Azt mondta, hogy nem marad ott a találkozó után, nem ül be sehova senkivel sem. Kedve nincs hozzá, majd este 8 körül jön. Örültem. Addig is tudtam készülni kicsit magunkra és a megbeszéltek szerint, rám is csörgött 8 óra után nem sokkal. Kijelentette, hogy kicsit tovább marad és mégis összeül a jó haverokkal. Megkérdezte, nem baj-e? Hirtelen egy ideg megint majdnem elpattant bennem, - sőt - el is pattant, de kénytelen voltam leplezni. Igazából szólt és rendes volt, hogy megkérdezett engem is róla, és nem is akartam konfliktust, sem hisztit csapni megint általam, így jobbnak láttam helyeselni a dolgot. Bár azért, rosszul esett mert vártam Rá nagyon. Csupán annyit kérdeztem, hogy mikor jön haza, mire azt felelte, hogy 10 óra körül. Ez sem tett jót az idegrendszeremnek, - én kis hisztipalánta, kisajátító Dorina, - soknak véltem még a plusz 2 órányi kitérőt. De azzal is tisztában voltam, hogy alig jár el valahova, főleg nem régi barátokkal és ismerősökkel. Így, nehezen ugyan, de sikerült eltekintenem saját önzőségemtől és a telefonban helyeseltem továbbmaradását, majd jó szórakozást kívántam Neki. Ezt a legőszintébben! Anyum is megdicsért, hogy végre szépen cselekedtem és helyesen. Ilyen dolgok terén kell változtatnom, hogy ne okozzak csalódást. Ha az alkalommal is lett volna egy kirohanásom, úgy érzem annak már lett volna következménye, mégpedig a bizalomvesztés a részéről, felém. Na ez az a dolog, a bizalom, ami kettőnket erősen összetart.
Utána azért még kicsit forrt a fejem, de tényleg sokat számított, hogy szólt és megkérdezett.
Talán már negyed 11 is elmúlt, mikor Ő még sehol nem volt. Legalábbis nálam biztos nem. Hirtelen megcsörrent a telefon újra. Ő volt. Épp hazafele tartott gyalog, gondolta felhív előtte és szól erről is... Jólesett ez is igazán. Elváltunk a telefonba és azok a várva várt percek is hosszú időnek tűntek. Nem szeretem, ha késő este egyedül sétálgat egy ismerősöm/szerettem, ebben a ronda világban. Nem volt nála a kocsi, hiszen ivott alkoholt, valamin azt mondta, hogy hazahozatja magát majd, de gondolom nem akart mást ennyivel "terhelni". Ismerem már annyira,. Mindent maga akar megoldani és önfejű, pedig biztos felajánlották, hogy elhozzák..
Szóval nagyon örültem, hogy végre-végre hazaért hozzám, igazán magaménak akartam tudni, mivel előzőleg már mindenki ellopta Tőlem! >.<
Fáradtnak tűnt picit és jókedvűnek egyben, de persze meginformáltam, hogy mi történt a rendezvényen. Én is fáradt voltam aznap, így szépen fogtam magam és elfeküdtem Vele az ágyra. Jó szorosan hozzá bújtam, átkarolt és Ő folyton csak csókolt. Saját magához képest ragaszkodóbb volt és akaratosabb, ez érdekes is volt számomra. Aludni akartam igazából, de nem hagyott nyugton... :D Hihetetlen egy figura! "CsodaCsokisSzabi" :D - ezt a nevet most ihlettem :D

A lényeg a lényeg, túléltem péntek 13.-át, bár kora délután, ha nem állok meg nehezen a zebránál, akkor velem együtt a barátaim is repülnek át a kocsin, ugyanis a vezető nem látta, hogy ott vagyunk és ahhoz képest nagyon gyorsan hajtott. Én is az utolsó pillanatban valami oknál fogva megtorpantam hála az előérzetnek, vagy 6. érzéknek, nem tudom. Tényleg nem sokon múlt, hogy aznap eltapossanak...

Na, de most mennem kell tanulni és számolni! Mindenkinek további szép napot!! ^^

Péntek 13.

Babonások vagytok? Én nem mondom annak magamat, mégis általában észben tartom mi-mikor van, szóval érdekelnek az ilyen Mende-monda történetek. Némelyiknek még több figyelmet is szentelek, de igazából az álmoknak több jelentőséget adok a magam részéről...
Nem is tudtam a mai napig, hogy pénteken, péntek 13.-a lesz... O.o Ahogy kezdődött a hetem, átvillant bennem, hogy ha már most ennyi balszerencse ér, akkor majd azon a napon mi ér el engem? Elüt egy busz? Elrabolnak? Ne adja Isten... Áhh nem, ilyenkor ilyesmire gondolni sem szabad! Mindenesetre érdekes, hogy a hétbe máris így belekezdtem. De bizonyára VÉLETLEN!! :))

Valahogy általában amit magamban kitervelek, az nem jön össze. Oké, ezt megszoktam, de mikor fontosabb dolgokról lenne szó, elkap az ideg és hiába nem tehetek róluk, változnak dolgok. Az a bizonyos péntek is ilyen lesz.
Avival tervem volt, hogy kigyalogolunk a Desedára aznap a délelőtti órákban. Természetesen nem jön össze, mivel tanáraink kitalálták, hogy pénteken lesz konzultáció. Mondjuk a csütörtök még fennállna, de engem nem engednének el így vizsgák előtt oda is, így fel sem merem vetni a kérdést...
Szóval innen is elnézésedet kérem Avi, ez alkalommal nem jött össze, de ígérem majd a nyáron, valamikor annak az elején, megszervezzük rendesen és elmegyünk ki tényleg! :))

Na de ezzel a pénteki nap, nincs lezárva. Ma volt fent nálam Szabi. Ahhoz képest, hogy tegnap összekaptunk, annak nem hagytunk nyomot a továbbiakban és ennek örülök. Szeretem ha ilyenek vagyunk...
A lényeg, hogy szóba jött a pénteki, Ő általa (is) szervezett osztály találkozó, és megkért, hogy menjek Vele, a rendezvény után mikoris a többiekkel beülnek majd valahova még inni. Nem tudom, hogy ott-e nekem ilyen alkalmakkor... Szóval mennék szívem szerint, de azért ezt még átbeszéljük. Rá bízom! Ha szeretné, hogy az oldalán legyek aznap este, ott leszek. Ha pedig itthon kell megvárnom, hát itthon várom meg!! :)
Na és a mérlegelés! xDD Az a heti pénteket...

(+) ... (-) ...

* Várom, mert együtt lehetek egészen sokat Vele!!! ^^

*Nem várom, mert közeledem a
vizsgákhoz..
*Nem várom, mert péntek 13.-a lesz.. xD

Ezzel zárom soraimat!! Jóccakát Mindenkinek!! ^^

Ohh apropó!! :) Holnap 11.-e! 4. hónap... ;)

Remek hétnek nézhetünk elébe...

Üdvözlet Kedves Olvasóim!!

Mostanában hetem ilyen balszerencsésen nem kezdődött...
Tegnap sikeresen összekaptam Szabival, Szabi haverjával (Navival) konkrétan összevesztem, de az éjszakát is rettegve töltöttem el. De mindent az elejéről...

Hétfőn lett volna konzultációnk az osztállyal, de mint kiderült, feleslegesen mentünk be négyen is... Így fogtam magam és bent maradtam barátnőmmel, Monesszal a városban és Rudival. Igaz Rudi a délelőtti órákban már levált tőlünk, de így is mindig voltak ismerősök akik hozzánk csapódtak. Mivel kora reggel engem bevitt Szabi az iskolától nem messze lévő színházpark utcájáig, arra gondoltam, hogy munka után is esetleg láthatnánk egymást, még ha 10 perc erejéig is...
Nem kell mondanom, a telefonom lemerült... Nem tudtam elérni. De kitartásom által, vagy 4 embernek kértem el telefonját telefont, hogy megtudjam cserélni a sim-kártyákat és meg tudjam csörrenten Szabit. Nem kell mondanom... A sim-kártyán nem volt rajta száma! Én idióta! -.-" De mindegy is, azóta gondoskodtam róla. Teljesen le voltam törve, munkaideje már rég lejárt, hagytam az egészet a francba...
Hazaértem, ráírtam msn-en, kiöntöttem a lelkem... fent volt, de választ nem kaptam, mintha a falnak "beszéltem" és siránkoztam volna. Kissé elöntött az ideg. Fogtam magam, majd leléptem. Egészen késő este írt csak rám. Feszült voltam, de nem rá voltam dühös, csak közben az idióta, egós Navival is nyíltan vitáztam facebook-on... Sajnos mégis minden haragom átterelődött Szabira. A legapróbb dolgokba is belekötöttem...
Szabival nem is értem min kaptunk össze. Azaz ha őszinte leszek, - bevallom - megint én reagáltam túl bizonyos dolgokat. Pénteken lesz Toldis osztálytalálkozója, melyet Ő is szervezett meg többek közt... Fogalmam nincs mikor ér haza, mivel nálam alszik majd. Aztán mondta, hogy a rendezvény után még beülnek egy helyre, és hogy engem is magával visz! Természetesen nemet mondtam, nincs kedvem menni sehova sem, majd kijelentettem, hogy ne égesse magát Velem. Erre aztán rendesen fennakadt, meg szóba jött az exbarátnője is általam, azzal is rendesen felhúztam... Nem tudom mi volt velem. Lényegében békésen váltunk el, de persze elnézést kértem a kirohanásomért...
Eljött az éjjel. Mániám a tej. (Dobozos, abból is iszok..) Így átvittem a szobámba és leraktam az asztalra, ahogy azelőtt is. Nemsokra rá megébredtem, és ittam egy pár kortyot. Folytassam? :) Kicsúszott a kezemből és egynegyede az ágyamon, a másik negyede az elosztóban kötött ki. Felhőtlenül boldog voltam. Feltöröltem, de nagyon sötét volt, csak remélni tudtam, hogy megúsztam... Hát nem. 10 perccel később sörcögésre meg égett szagra riadtam meg. Azonnal rohantam apumhoz át, szóltam majd Ő akadálymentesen mindent megoldott. De nagyon megijedtem. Nehezen aludtam csak vissza.

Iszonyat nehéz volt a tegnapi napom, most is fáradtnak érzem magam kicsit, holott tanulnom sem ártana, itt van a nyakamon a vizsga. Többet nem tudok mesélni... Jaj de! Még valami! Ma délelőtt.. anyumék szobájába bevittem a flakonos üdítőt ... Éppen ki akartam nyitni, de nem ment és kiesett a kezemből az elosztóra. Tiszta ideg voltam! Szerencsére nem jött le előzőleg a kupak, mert ha úgy esik le... Hát nekem megint végem ^^ "
Ez egy nagyon szerencsétlen hétnek indult el eddig, de biztos vizsgák miatti feszültség okozza ezeket a dolgokat, a botlásaimat... Mindenesetre vigyáznom kell jobban, mivel hosszú még a hét... ^^

[ Egyik legkedveltebb klippem, engem mindig felvidít! ;D ]

A jövőm most kezdődik... Veled!!

A jövőnket szerintem nagyrészt mi magunk alakítjuk. Döntéseinken alapszik egy-egy út tényleges kiválasztása.
Nekem hamarosan vizsgáim lesznek, majd belehuppanok a nagybetűs életbe, az önállóságba. Onnantól kezdve csak magamra számíthatok majd és másik felemre; Kedvesemre. De persze semmi sem állandó és biztos. Tudom, tapasztalom nap mint nap...
Ez a következő pár hónap igencsak érdekesnek lesz mondható számomra. Új és első munka, valamint kapcsolataim fenntartása lesz az elsődleges célom.
Félek-e? Sokan kérdezték. Még nem. Nagyjából tisztában vagyok képességeimmel és megmondom őszintén, régóta vártam arra, hogy önállóan érjek el dolgokat az életben. Hogy a kenyerem, a ruháim én vehessem meg, hogy munka díjamat arra költsem akiket szeretek, és akiknek szüksége van segítségre... De ez pár terv csak a sok közül.
Erre régóta vártam. Amitől tartok az az, hogy nem találok olyan munkát amiben "megmutathatom" magam. Igazából nem vagyok nagyravágyó és szívesen dolgoznék kétkezű munkát is, csak fizessék meg lehetőleg rendesen. ^^" - de most nem is ez a lényeg.
Bízom magamban és abban, hogy lesz lehetőségem életem során eleget dolgozni majd... ^^"

A bejegyzésem címe rendkívülinek mondható számomra. Nem kell mondanom, Szabi mondta nekem e szép és számomra ékes szavakat. Meglepett nagyon, és még annál is jobban esett! :)

Nemrég értem haza Toponárról, Szabival voltam egy egész teljes napot!! :) Nagyon jól éreztem magam, és láttam Ő is. Felszabadultabbak voltunk mint valaha tán. Bolondoztunk, nevettünk sokat, nagyon sokat! :)

A dalt is melyet linkeltem a bejegyzésre, Ő mutatta és Imádom!! :$

Jelenleg nem tudok többel rendelkezni! :)

[Viszont Avi barátnőmnek üzenem, hogy közös blogunknak neki álltam de eddig nem jutottam sokáig el... Amint tisztázódnak körülöttem a dolgok és "szabad" leszek, folytatom annak további kidolgozását...! Még lesz munka vele... ;) ]

http://navi.blog.hu/ <---- Még NEM él! :)))

Mulandó dolgok, mulandó emberek...?

Nem is tudom mivel kezdhetném bejegyzésem, Kedves Olvasóim! Igazából most is csak röpke időm maradt arra, hogy bejegyzést tegyek közzé, ezáltal rövidre is fogom mondanivalómat, - már ha az egyáltalán valaki számára is.

Bizonyos emberekkel személyekkel mindig is úgy voltam, hogy semmi esetre sem nem akartam elszakadni tőlük. Rettegtem és egyben betegesen meg akartam felelni számukra, hogy esély se legyen félelmem tényleges beteljesedésére...
Aztán bizonyos idő után egy barát, két barát elveszítése után, - még ha nem is látszott rajtam - tökéletesen elvoltam egymagam, nem tudott meghatni egy-egy személy "elvesztése". Megtanultam, hogy ragaszkodni amilyen jó és szép dolog, olyan veszélyes is egyben. A napokban már csak addig húzok határt magamnak ezzel kapcsolatban, amíg azzal is tisztában vagyok, hogy mekkora a rizikó faktor, ha netán-tán valamilyen sérülést is kaphatok, szenvedhetek, annak mértéke mekkora...
A napokban, elmúlt hónapokban is kaptam negatívumot olyantól, akitől nem vártam volna talán soha, és mégis elutasított vagy már nem úgy közeledett/közeledik hozzám, mint előtte. Éreztem a beszédén, a tekintetén, a lényemhez való hozzáállásán, hogy másként tekint már rám. Talán szeret még valahol, de nem én vagyok számára az a bizonyos "barát". Ami nem is baj. Hiszen semmi közünk nincs a másikhoz, és csupán talán nekem fájna, ha végleg vége lenne ennek az egésznek. Viszont sem az illető, sem magam részéről nem érzek ilyesmit. Így alakult. Ő másban látta meg a barátot, a megbízható személyt, én pedig ezt tudomásul vettem, mondhatni rohadtul nem tudott soha érdekelni.
Talán úgy tűnik haragból írok, de egyáltalán nem. Megszoktam az ilyesmit, valamint elismerem, ha én is hibás vagyok. Ez esetben lehet hogy tényleg valamit rosszul csináltam és annak okán történhetett, hogy távolabbi a viszonyom valakivel, mint valaha. De az alkalmat megragadva, kiemelném, hogy nem siránkozok. Jobb így mindenkinek. Nem fogok sírdogálni meg rettegni (mint egyesek...) sem kérdezni, nem keresem az okokat, nem fogok könyörögni.. szóval nem alázkodom meg! Ez az.. amit egyre jobban mások miatt meg kellett tanulnom!

Torta, fátyol, menyasszonyi ruha és minden, ami örök álom

Kedves Olvasók!

Valljuk be, a nők – legalábbis a legtöbbje – nem is álmodik másról, minthogy férjhez menjen. Persze mindig van fontossági sorrend, de egy idő után előjön a gondolat egy menyasszonyi ruha láttán, vagy akkor, mikor már a kapcsolat megszolgálta idejét ahhoz, hogy azt megpecsételjék. Amit én észrevettem, szerény tapasztalatom által, az az, hogy a Nőknek a gyermekáldással párhuzamban, ez a legféltettebb vágyálmuk. Titkon egy álomesküvőre vágynak, de mikor a szemünkbe kapjuk, hogy: „ Majd, 10 év múlva” or „ Nem veszek feleségül senkit soha…” – hát igencsak össze tud dőlni egy világ, egy álomkép bennünk, Nőkben.

Nem titkolom a napokban én is ilyen, azaz ehhez hasonló reagálással találtam szembe magam, holott csak pedzegettem a témát, igazából eszem ágába nem lenne még papíron megállapodni. Csupán eljátszottam a gondolattal, ami pillanatok alatt köddé vált. Mondhatni tudatosult bennem, de nem mondanám, hogy összetörtem. Ami bántó volt számomra, az az illető magabiztossága volt a témában. Semmi „esetleg”, vagy „talán” szó nem hangzott el. Tisztán, céltudatosan, soha, senkit…

A férfiak ilyenkor ezzel védekeznek: „ Nem kell nekem papír ahhoz, hogy valakivel boldog legyek, semmi jelentősége nincs...” – semmi jelentősége. Persze.

Tényleg nem csináltam botrányt ebből a dologból, de persze meglepett. Nem csak magam miatt, hiszen bárki más is lehetne a helyembe és még lehet is. Aláírom. Csak mégis, úgy gondolom, egy ilyen dolgot nem kellene ilyen vadul is tálalni. Nem szükséges papír, én ezt is aláírom, de valamiért mégis bennem maradt az a biztos, tényleges NEM.

Egy kapcsolat sem biztos a mai világban, talán a miénk sem az. Talán csak a szerelem okozta bódultság miatt érzem olyan biztosnak mégis, de leginkább egymás érzelmeire, bizalmára támaszkodom. Ezekből táplálkozom. Lényegtelen is már. Nem erőltetek semmit, nem is szándékozom. Ha nem, hát nem, nekem ez tényleg nem okoz igazán nagy fájdalmat. Tudomásul veszem, és ha addig kitartunk, majd egy idő után titkon én is várom a pillanatot, mikor felteszik azt a „jelentéktelen” kérdést, miszerint: „ – Hozzám jönnél feleségül?”