Üdvözlet Kedves Olvasóimnak!! ^^
Azt hiszem elmondhatom és leírhatom végre: Jól vagyok. Igazán. Ez olyan ritka pillanatok egyike és sokasága (most már), amiben nem is oly rég egyáltalán nem hittem. Sok minden változott körülöttem. Talán, én is.
Boldog vagyok! Olyan hihetetlen néha elhinni ezt is. Mintha minden csak egy álom volna. Nem áll szándékomban itt fröcsögni a lamour-tól, és semmi ilyesmi, - hisz így nem a stílusom - de ez elismerem a szerelemnek köszönhető. Megdöbbentő, hogy mennyit tud lendíteni az ember közérzetén, látásmódján, viselkedésén, hozzáállásán. Belőlem csak jókat hoz ki, legalábbis remélni tudom.
Előző "kapcsolatom" Grimmjow-al, ilyen érzéseket nem keltett bennem. Persze, valahol büszke voltam, hisz csodálatomnak tárgya... illetve személye, nem más volt, mint Ő maga.
Fekete Hercegnővel abban az időben rengeteget kommunikáltam erről, Ő tudta igazán, hogy mikor mi nyomja a lelkem. Kiéhezve ittam szavait, hiszen Ő mindig is különleges lány volt számomra és az is marad. Kellettek a tanácsai, a szavai, a véleménye. Csak Ő általa tudtam azt mondani; "Igen, ez így van... ". Másoknak nem hittem igazán. Annyira elöntött az a tömérdek akarat, vágy Grimmjow iránt. Minél jobban távolodott tőlem, annál nehezebben tudtam elfogadni, hogy réges-rég mindennek vége szakadt. Még az a töredéknyi érzelmi szál is, amit kiváltottam belőle, az is szét oszlott nagyon rövid időn belül. Nehezen tudatosult bennem. A kérdések pedig ugyanazok voltak és ugyan csak, megválaszolatlanok maradtak. Valamiért ez az eset nyomot hagyott bennem. Talán, ha egyszer majd újra hall rólam, - esetleg évek múltán - Naoyáról, akkor hiszem, hogy igaz csak mélyen, tudat alatt, de pár szóval fog jellemezni: "Ő volt az a lány..."
Az a lánc amit igazából csak én cipeltem, azt hittem összeköt még vele. Holott erről szó sem volt. Nagyon is láttam, nagyon is tudtam, hogy elszakadt már idő előtt, csupán nem tudtam elismerni magamnak. Egy látszatképet alkottam. Úgy könnyebbnek tűnt valamelyest és persze nem annyira fájó. Nehéz volt tartanom a lánccal együtt magamat is és lassan összerogytam. Azóta sincs fogalmam arról, hogy mire vártam Vele kapcsolatban. Egy reményt vesztett lány voltam, mégis olyan akarat erő és kitartás volt bennem mások szerint. Én, - így visszagondolva - inkább nevetségesnek mondhatnám akkori énemet. Nyilván Ő is nem egyszer gúnyt űzött belőlem, de tudom, hogy olykor egy fajta tekintélyt váltottam ki belőle. Egy olyan embernek mint Ő, hihetetlen volt talán, hogy ...
Elég nagy sötétségben tapogatóztam akkoriban újra. Ez volt a második "dózis" amit általa kaptam. Nem volt ugyan olyan rossz mint az első, mert tudat alatt mindennel tisztában voltam. Így hát inkább nekem már lassacskán csupán homály volt az, ami másoknak maga a vakság lett volna.
Aztán idővel nem egy "jelet" kaptam a sorsnak nevezett valamitől. xD Nem adtam sok jelentőséget nekik igazán, hisz mindenkit távol akartam magamtól tudni, valamint nem volt szükségem senkire sem. Azt hiszem.
Aztán megismertem Őt, a mostani páromat, Szabit. Édesapám által hallottam már róla korábban is, hiszen egy helyen dolgoztak. Szabi nagy büszkeségemre, a KVG-nél dolgozik, és azon belül is természetvédelmi mérnök. ^^ Helyes!
Mint olvashattátok is, eleinte nem igazán örvendtem a találkozásoknak. Aztán idővel... bumm! Egyszer csak azon kaptam magam, hogy szeretném Őt magam mellett tudni mindenestől. A többit pedig előzőleg vissza olvashattátok talán már. =)
Zárnám soraimat azt hiszem. Amit ki akartam az egészből hozni az az, hogy úgy gondolom, végleg lezártam Grimmjowos korszakomat amire oly sokan vártak már. Tudom, sok időbe telt, de sikerült és nem akarok többet vissza nézni... lehetőleg soha többet.
Biztos vagyok benne, hogy még sokat fogok rá gondolni, talán feledni sem fogom, de el kell engednem... : Mindörökké viszlát Grimmjow Jaggerjack!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése