Fordulópont 1. felvonás

Az elmúlt napjaim, igencsak eseménydúsnak mondhatóak. Ezt nyugodt szívvel kijelenthetem... De erről kicsit később.

Csütörtökön, nem egy régi és új ismerőssel összefutottam. Legalább négy ember gratulált a kapcsolatomnak, és hozzátették azt is, hogy örülnek, hogy boldog vagyok! Ezek a szavak, dicséretek nagyon jól estek. Kár, hogy a boldogságomnak, nem mindenki tud örülni...

Egy-két emberrel az utóbbi időben tele van a hócipőm. Egyszerűen nem tudok 120 felé szakadni, nem tudok mindenkire 100%-osan koncentrálni, akármennyire is szeretnék, nem megy. Ez miatt egyesek fel vannak háborodva rám. Oh, hát igen, nekem nem lehet magánéletem, meg semmim amit saját erőmből, magamnak köszönhetően értem el. Nem mondok neveket, - mivel van gerincem - de nagyon közeli illetők tesznek nekem szemrehányást és cinikus megjegyzéseket, akiknek aztán egy rossz szavuk nem lehet rám. Ahányszor kellettem, ott voltam, bármi, egy csettintés és már ugrottam is. Sokszor szó nélkül. Ez ha tudom teljesíteni, a mai napig fennáll. Hiszen a barátság erről (is) szól. Rossz, mikor a pofámba vágnak dolgokat azzal az indokkal, hogy: " - Hát nem azért Dorina, de xY-t megértem kicsit, nekem is furcsa vagy néha, mármint nem változtál, meg semmi, de..." - basszák meg! -.-" Semmit nem változtam, mindenkihez ugyanúgy állok, senkitől nem fordultam el, nem lett nagyobb a szám, nem lettem nagyképű és lenéző úgy gondolom. Mégis én vagyok az, akit egy személy, konkrétan barát levegőnek néz a konkrét semmiért. Rohadtul tudom sajnálni, hogy ilyen "sz*r" vagyok!
De akkor csináljuk ezt. Én nem könyörgök senkinek, nem fogok rákérdezni, hogy mi a baja az illetőnek Velem? Szépen majd köszönök neki és ennyi.

Mindig is szerettem a pénteket. Maga a szó olyan szép és titokzatos nekem. Általában a konkrét, vagy fontos dátumokat pénteki vagy szerdai napokra szeretem rakni, ha a lehetőség úgy adja. Ez nem történt ezen a pénteken sem máshogy. Életem legmeghatározóbb és egyben legcsodálatosabb napja volt! Ahogy, mondjuk a szombat is! ... ^^"
Párom által én is megszerettem a Californation című sorozatot. Kegyetlen jó!! Ez a dal, amit beraktam linkben, természetesen benne hallható... Imádom! Szép emlékek fűznek hozzá! :) Ezzel búcsúznék mindenkitől mára! ^^

Valentin - nap, avagy hogy legyünk szemetek? xDD

Február 14.-e. Minden vörösbe és pirosba borul pillanatok alatt, ha az utcákon körülnézünk, pedig annyira átlagos nap ez is...
Én személy szerint nem ragaszkodom sem ajándékhoz, sem ennek az "eseménynek" ünnepléséhez...
Szerintem ha valaki szerelmes, annak minden nap, ünnep... aztán lehet tévedek! :)
De nem akarok kedv és ünneprontó lenni, viszont annyit még hozzáfűznék, hogy ez a nap eredetileg nem a szerelmesen napja, hanem a szeretet napja, de mindegy. Én is ma hallottam erről az információról, meg is lepett, szóval ennek örömére, és hogy az egyedülállóak se szomorkodjanak;

BOLDOG VALENTIN NAPOT MINDENKINEK!! :)

Ui: Elég nehéz napjaim vannak, és ilyenkor szeretek szemét lenni és ma is az voltam...
Barátnőmnek szerelmi bánata van, nem tiszta a kép, hogy a fiú mit érez iránta. Már jó ideje nincsenek együtt, és nehéz megérteni dolgokat... Nem is az a lényeg. Egy vonattal járnak haza, mivel egy faluban is laknak. Ma a lánynak vettem egy szál rózsát, mikor láttam rajta milyen szomorú, amiért nem kapott semmit. A kezébe adtam átöleltem és ráparancsoltam, hogy igenis lemegyünk a végállomásra és villogni fog a fiú előtt a rózsával!! Így is lett. Látható volt, mennyire rosszul érinti a fiút a dolog a rózsa látványa... És mi csak nevettünk barátnőmmel. Büszke voltam Rá és magamra is! Minden pasi ezt érdemli! Piszkosul szemét voltam és nem bánom, mert élveztem!!! :)

Szerelem vagy szeretet?

Bevallom engem is ez a kérdés nyugtalanít már jó ideje. Hosszú ideje.
Talán én látok rosszul és hiba, hogy fontosnak tartom, hogy egy kapcsolatban mindkét részről éljen a szerelem. (!) De előbb tisztázzuk magunkba, hogy mi is az a szerelem? Talán az, amit az egyik fél általában hiányol a párjából. Hiszen oly könnyen észre lehet venni hiányát. Nincs az az aggódás, az a fény az illető szemében, nincs az bizsergés, az a lélekremegtető és, - a legjobb esetben - kellemes érzés.
Ilyenkor mit gondoljon az a fél, aki ezeket tapasztalja? Ő a hibás! Mi hiányozhat saját magából, hogy nincs meg szíve választottjának ugyanez az érzés?

Tanulmányozgatni próbáltam interneten ezt a kérdést, valamint ismerősöktől/barátoktól is kértem véleményt. Ki mit gondol? A legtöbb esetben sajnos kellemetlen eredményt kaptam. Összességében az emberek 80%-a szakítana az illetővel, aki mondjuk ki: Nem szerelmes.
Talán én is ezt tenném, ha lenne elég erőm, bátorságom, ha önző módon csak magamat nézném. De ez nem olyan könnyű...

Bennem egy kérdés lappang. Milyen kapcsolat az, ahol nincs szerelem? Az mi akkor? Mi értelme van az egésznek?

Aztán, mivel ilyenkor önző vagyok és nem akarom, hogy veszteség érjen valakit is, inkább kapaszkodom az utolsó madzagba is és elemzem a másik oldalt is...
Szerelmet erőltetni más emberre, nem illik, nem szabad!! Hiba és elronthat mindent. Aláírom. Tételezzük fel, hogy az adott személy (aki nem szerelmes), nagyon boldog, fontos számára Kedvese, teljesen megbízik Benne, úgy beszél Róla másoknak mint a világ legnagyobb csodája... - Nem elég?
Tényleg betegesen ragaszkodnunk kell ahhoz az érzéshez? Szereti az Illetőt, csak nem szerelemmel... Csupán, ennyi...

"Kinek a vesztesége vagy "hibája", ha nincs Szerelem?"
(by: Naoya)

A mindennapok

Üdvözletem Mindenkinek!

Elég régen írtam blogomra, igazából most sem tudom mivel is kezdhetném, még ha páran, esetleg kíváncsiak is... :P
Sokan, - bár olykor én is - azt gondolják tapasztalataim szerint, hogy mióta nem vagyok "egyedülálló", sokat változtam. Magamon olyan eget-rengetően nagy változást én nem tapasztaltam. Vannak, akik szerint jó irányba de változtam, és persze akadnak olyanok is, akik talán valami mást látnak bennem már. Ezt a valamit sajnos nem tudják kategóriába sorolni, hogy jó-e avagy nem, csupán megjegyzik. Pár emberen a ledöbbentséget vélem észrevenni, avagy az enyhe irigységet - de ez a legkevesebb.
Nem akartam és nem is akarok változni. Igencsak ellenzem az ilyesmit. Bár van, hogy tudtunk kívül játszódik le az egész. Sodródunk az árral... azaz inkább az érzésekkel.

Lassan egy hónapja vagyok kapcsolatban. Pontosabban most, ezen a héten pénteken lesz egy hónapja... Ő 11.-ét tartja tekinti annak a bizonyos napnak, én bennem mégis a 13.-a van. Ezen nem veszek össze, legyen akkor 11. - elnézést a kitérőért! ^^"
Persze ez az idő még szinte semmitmondó, én mégis becsben tartom - ha lehet.

Igazából féltem is, hogy ezek után, majd máshogy tekintenek rám a barátaim, ismerőseim, de nem panaszkodhatom. Igaz barátaim, rokonaim örülnek boldogságomnak és ezt meg is mondják a szemembe. Azt mondták sokan, hogy megérdemlem, hogy boldog legyek. Én általában olyankor, persze először egy köszönéssel reagáltam, mosolyom mellett, de közben... " - Nem tudom... " - érzés futott át rajtam...
Még nekem is kissé furcsa a helyzet, talán még szokatlan. Vagyis nem. Hazudok. Nagyon jó úgy, ahogy most van. Minden. Igaz, sokszor én is meglepődöm magamon, mármint... a szerelem az emberből érdekes dolgokat tud kihozni. ^^"
És persze van, ami sosem változik talán. Akadály, gát, egy fal. Sok, talán a legtöbb esetben az a bizonyos "zöld szemű szörnyeteg" egy hatalmas rög a kapcsolatban. Nálam ilyen szóba sem jön. Velem egy gond van: Bizalmatlanság. Nem Ő benne nem bízom! Erről szó sincs. Hajtogatom magamban, és persze Neki is, ha szóba jön a téma, hiszen nem akarom, hogy félreértse. Nem tudom mitől, de van bennem egy érzés, ami által magamról nem tudok sok jót elhinni, vagy akár gondolni, főleg mikor Ő mondja. Ha udvarol, ha bókol, ha olyan szavakat mondd, ha úgy érint meg és közben tekintete rám mered, - sajnos nehezen reagálok. Van, hogy sokszor semmit sem, holott annyira nagyon vágyom azokra a szavakra. Talán ez a bizalmatlanság visszavezethető arra, hogy milyen nehezen kezdődött el ez az egész, és hát - valljuk be - sosem voltam egy egós, önbizalomtól túlcsorduló ember. Minden szóra, tettre, mozdulatra hatalmas hangsúlyt fektetek és mindamellett megfigyelek dolgokat.
Sok tapasztalatom nincs a szerelemben, ezt nem tagadom és nem is titkolom. Néhány esetben engem löktek el, és volt hogy én taszítottam el bizonyos személyeket magamtól. Mivel most élem meg igazán, hogy ez milyen is... így sok újjal találkozom, ami nekem szokatlan. Már most érzem, és tudom, hogy nem csak magamért kell vállalnom felelősséget, hanem Ő érte is. Most már nem lehetek önző, és önérdekű, most már Ő rá is kell figyelnem, gondolnom, vigyáznom ami egy ilyen kapcsolatban elvileg "alap" dolog. Nekem meg persze egyértelműen az. Fontos. Pont ma mondta nekem, hogy bízik bennem. 120%-ig. Mivel tudja, hogy nagyon hitetlenke vagyok, ezek a szavak tőle, rám, szinte áldásként hatnak. Így is nagyon türelmes és elnéző velem, amiért hálás vagyok Neki. Ha így folytatom, ezzel a "nem hiszem el..." - hozzáállással, könnyen ingataggá teszem a még most sem teljesen szilárd kapcsolatot.
Bizalom. Nem csak Ő benne, magamban is bíznom kell(ene).
Képes vagyok rá remélem! Megküzdöttem azért, ahol most tartok! Nem léphetek hátra, csak előre! :)

Mindegy is. Igazából nem tudom miért írtam le ezeket a sorokat. Talán ha majd valaki olvassa, egy nap segítségként tudja felhasználni, bennem pedig emlékeket hagy meg majd.
Amit még ehhez az egészhez fűznék az az, hogy ettől nem vagyok sem jobb, sem több hogy van Valakim. Ha egyszer, ne adja Isten vége lesz, igaz fájni fog, jobban mint valaha, de tudomásul veszem. Azonban jelenleg Ő fontos igazán Nekem. Nehezen bízom meg az emberekben ilyen téren. Ő benne kezdek igazán. Nagyon, teljes odaadással. Nem áll szándékomban a karjaim közül elejteni, lehetőleg soha... :)