Megtört az átok

Üdvözletem Mindenkinek!

Huhh! Hogy is kezdhetném így, késő estére bejegyzésem? :)

Nem akarom, hogy félreértsék Kedves Olvasóim, de valamit had mondjak el.
Sosem voltam és valahol soha nem is leszek megelégedve magammal. De azt hiszem, ez így is van rendjén. Viszont amit becsülök magamban, az a kitartásom. Sokszor meglepődöm, hogy bizonyos dolgokért mennyire tudok kaparni, - igaz, olykor vereséget szenvedek és kénytelen vagyok feladni... - mégis, hogy mennyire nagyon küzdök valakinek a szeretetéért például... néha elrettent valahol.

Mikor elkezdtem ismerkedni Szabival, az egészet, - ha hiszitek ha nem -, de félvállról vettem, hiszen ráadásul Ő kezdeményezte első találkozásunkat...
Grimmjow-al való csúnya és kínkeserves elszakadásom után, mindent és mindenkit figyelem kívül hagytam. Nem tagadom, még olykor most is belém hasít vesztesége, de hát az ember már csak ilyen. És igen, valljuk be... Roppantul élveztem a múltkori beszélgetésünket. Visszagondolva, nem nehéz kitalálni mire ment ki a játék. Most már megkérdőjelezendő, hogy ki az igazi vesztes. Nemde? :)
Aztán idővel, Szabi által a mérleg elbillent. Igaz a másik oldalra, de legalább az ellenkező irányba mozdult el. Ezzel arra akarok célozni, hogy idővel egyre jobban megnőtt érdeklődésem Szabi felé. (Nem csak Grimmjow volt előttem folyton...) Bár olykor voltak pillanatok, mikor megkérdőjeleztem szándékait rám nézve. Volt is okom. Nem láttam rajta olyan jeleket, amelyek inkább az én részemről voltak inkább tapasztalhatók. Sokszor azt gondoltam, játékszer vagyok, egy próba, egy hasznos időeltöltés. Sokszor voltam úgy vele, hogy hagyom az egészet annyiban. Ugyebár, egy nőnek legyen igenis büszkesége! Ne alázkodjon meg más szeretetéért. Ezt folyton magam előtt próbáltam tartani, de nem ment. Egyre jobban beleszerettem. A végére, már annyira mindegy volt minden! Grimmjow után még egy bukás... " - Túlélem ezt is..." - gondoltam magamba. Majd nemsokra rá, a sok bizonytalanság ellenére is, de valami erő csakazért is hajtott...
Teltek a hónapok, és úgy éreztem nem egyszer, hogy minden hiábavaló amit teszek Ő érte! Nem is maradt már annyi erőm, sokszor fel akartam adni a harcot, szinte elkönyveltem az újabb kudarcot...
Kitartásomnak hála, mára elértem célom. Amire vágytam bekövetkezett. Szépen lassan belém szeretett. Igaz, érzem óvatosan utal rá, és csak olykor-olykor mondja/írja le nekem, de én már ezeknek is igazán örülök nagyon! Hiszem, hogy csak nyertünk a másik személyével. Többet is ki tudok hozni belőle, biztos vagyok ebben! :)

Aztán, vannak dolgok amik örök rejtélyek maradnak számunkra. Talán csak a sors tudja, hogy miért nem tudtam így eljutni Grimmjowal ezidáig, úgy mint most a Szabival. Bosszantó, és nem titkolom fáj, hogy így alakult Vele. De ami igazán elrettent, az az, hogy tudom, neki is fáj, valahol, mélyen, titkon. Egy olyan helyen, ahova senkinek sincs belépése...
Viszont, hiba a múltba visszanézni és okokat, hibásakat keresni. Nem lenne helyes, sem szép dolog. Így alakult, ennek így kellett lennie. A magam részéről egyre jobban lezártnak próbálom tekinteni azt az esetet Grimmjowal, Neki bizonyára sikerült...
Mikor rákérdeztem, hogy elfelejtett-e engem, azt válaszolta, hogy nem. Meglepett a válasza. Mindenre számítottam. Mellébeszélésre, kitérő válaszra, poénos élcelődésre is, szóval a szokásosra... de konkrétra egyáltalán nem. Abban a pillanatban is őszintének éreztem Őt. Mintha ... huh. Ezt elmondani nehéz így.
És én sem felejtettem el Őt teljesen. Azt hiszem, ezzel tisztában van. Mégis most úgy érzem, jobb lenne mindkettőnknek felejteni...

Ezzel a remek P!nk dallal köszönnék el Mindenkitől! Remélem tetszeni fog Nektek is! Én, a magam részéről, imádom!!! ^^ <3 További Szép Estét!! :)


-------------------------------------------------------------------------------------------------

A múlt árnyéka

Igen. Megint csak Ő. Grimmjow. Másoknak elsősorban az anime karakter ugrik be, azonban nekem e név, sokkal többet mondó. Nem igazán tulajdonítok jelentőséget a még most is, sűrűn visszatérő álmaimban Számára. De olykor előjön egy dal...: "Tőle kaptam..." ... vagy csupán maga a név...: Grimmjow...
Nemrég, pontosabban ma este, laza mód, ráírtam msn-en az illetőre. Ez két-három havonként fordul elő.
Más lett Ő is, és talán én magam is, olyan téren, hogy el tudtam Tőle szakadni. Már nem írok rá annyiszor, nem hiányzik, nem kutatom utána szüntelen...
Nem mondom, hogy bizonyos szálak, emlékek nem kötnek még hozzá, de már semmi érzelmem igazán nincs iránta.
Szóval ráírtam kedvesen, tényleg minden hátsó szándék nélkül. Nem tudok Rá haragudni, és bevallom, szeretem tudni, mi is van körülötte, az életében. Igazán jó kedvű volt és vicces. Mondhatni nyíltabb is talán, felém. Furcsa volt beszélgetni vele, és érdekes, hogy annak idején sok-sok órát, éjjelt át msn-eztünk, most csupán meg... röpe háromnegyed órát. De még ennek is örültem itt belül, de egy ideig.
Voltak őszinte pillanatai. Megtudtam, hogy nem felejtett el, ahogy azt is ki tudtam szűrni, hogy nem talált rá a szerelem. Mondjuk az utóbbiban, nem lepődtem meg. Az első, hogy nem felejtett el, kifejezetten meglepett és boldog voltam. Aztán miközben elköszöntem, hiszen távozást jelzett felém, hirtelen, minden szó és előzmény nélkül megemlítette, hogy "álmai" nőjét Pécsen találta meg. És hogy az röpke 200-230 km tőle. Mindezt humorosan tálalva, azt éreztetve, hogy mennyire is sajnálja a helyzetet. Az hasított belém egy röpke pillanat erejéig, hogy elköszönés közben, ezt neki miért kellett megosztania pont velem? Azzal a nővel, akivel annak idején a távra hivatkozva nem sikerült komolyabb kapcsolatot kialakítania??? Kicsit fájt, hogy ezzel "vágott fel", pont akkor, előttem! Nem is értettem mire volt ez jó! Ki kérdezte egyáltalán?? :)
Én általában valami oknál fogva, mielőtt szóba elegyedem Vele, leváltom msn-es képemet (melyen Szabival ölelkezem...), hogy még véletlenül se lássa. Akkor se lássa, ha nem bántja, de igazából magam miatt legfőképp. Szóval ez alkalommal is leváltottam, a tiszteletet megadva. Nehogy esetlegesen belül fájdalmat okozzak számára...(Bár ettől sosem féltem!)
Miután szóba hozta, hogy mennie kell, és miközben hozzácsatolta, az "álmai nője" szöveget, gyorsan felpörgettem az eseményeket és rögtön elköszöntem. Nem voltam kíváncsi a részletekre a szerelmi életét illetően. Azt hittem, hogy teljesen elköszöntünk egymástól, így magától adódóan vissza raktam eredeti képemet. Arra rá, kb 5 másodpercre újra elköszönt Tőlem... Magyarul, akarva vagy akaratlanul is, de biztos látta azt s képet amin a párommal vagyok. Talán a sors rendezte ezt így, de nem bánom, ugyanis rosszul esett, hogy ... szóval igazából ez így volt igazságos. Ha már így játszunk, én sem hagyom magam.
Ne csak nekem fájjon, hogy annak idején esélyt sem adott számunkra! - ez a véleményem...

Kártyavár

Távolról erősnek és stabilnak tűnik, de ahogy közeledünk hozzá, megremeg, és egy kisebb szél simán romba dönti pillanatok alatt... - kb így tudom jellemezni magam jelenleg is.
Amit sokszor oly masszívnak, töretlennek érzek, legtöbb esetben felborítom, saját magam hibájából. Kire vagyok dühös ilyenkor? Meg nem tudom mondani, csak érzem...

Hol is kezdjem, hogy Olvasóim picit megértsék mire gondolok, vagy mit érzek ilyenkor?
Ha valakihez tartozol, kötődsz érzelmileg, testileg is egyaránt, akkor ... nagyon nehéz megfelelned egy idő után, legfőképp önmagad számára. Olyan mintha többszörösen kellene eleget tenned. Ha ez nem megy, egyértelmű, hogy úgy látod, érzed (talán tévesen), hogy a párod számára sem vagy megfelelő. - ez normális eset általában, de rendesen kihat mindenre, és ha nem tolerálod, vagy kezeled, abból baj lehet. De azt hiszem elég érthetetlenül és töményen fogalmazok, így kicsit másképp fordítom át, ha sikerül.

A felmérések szerint, szerelmünk/párunk olyan a legtöbb esetben, mint mi magunk. Kivetített ideál, saját magunk képére. Főleg, itt a viselkedésre, a jellemzőkre gondolok. (személyiség, viselkedés, életforma, társadalmi rétegződés, vagy akár az öltözködés mód...)
Mikor ezek nagyjából vagy esetlegesen szinte teljesen megegyeznek, elsőre úgy tűnhet, hogy minden kifejezetten jól is működik. Nem. Ez tévedés, soha ne gondoljátok ezt. Mindig van valami amivel párodban esetleg felháborodottságot keltesz, vagy meglepődést. De ez oda-vissza érvényes!! Ezt, Te benned is kiválthatják, kortól, nemtől függetlenül. Ez lehet egy olyan stílusú megnyilvánulás, kérdés, viselkedés... igazából bármi, ami belőled elkeseredést, dühöt válthat ki. Ha ez az elkeseredés a magaddal szembeni bizonytalansággal és önbizalomhiánnyal is társul, a káosz teljes. Ami a legdurvább ebben az egészben, hogy nem is az a hibás, akire az adott helyzetben haragszunk, hanem valahol mi magunk. Talán, mégsem ismerjük annyira még társunkat, úgy ahogy eddig hittük...? :)

Két "megoldás" lehet véleményem szerint:

1. Vagy tisztázod a dolgot azonnal, hogy belül megnyugodj...
2. Elfojtod magadban a vita elkerülése érdekében... - Ma este az első variációba kezdtem bele, majd a második mellett tartottam ki. Nehéz volt. Mert mégiscsak bántja az embert ha nem tud kiállni magáért, de ahogy ismerem magam, holnap tisztázom is nem tetszésemet. Személyesen jobb is lesz. Így is folyton tele vagyok bizonytalansággal, de akkor még az ilyen megnyilvánulások is rátesznek még egy lapáttal... Aztán őrlődhetsz magadban a további jó pár órában.

Tudom, hogy elég érdekesen fogalmaztam ezt a bejegyzésem... ezért bocsi is. Remélem nagyjából le lehet venni, mit akartam kihozni belőle! Még egyszer elnézést! Fogjuk a késői időre, és arra, hogy ez a hét... nehéz volt. Fáradt vagyok nagyon...

Az elviselhetetlen...

Mariah Carey - Obsessed (Megszállottja)

Iszonyatos érzés ez. Ő Hiányzik. Mintha nem lennék teljesen egész és önmagam.
Szabival sokat vagyok együtt, vagyis úgy fogalmaznék, hogy annyit, amennyi megengedhető Neki és Nekem is. De ha minden jól megy, akkor újabban valaki a másiknál alszik az adott napon.
Azokban az órákban és pillanatokban semmim sem fáj, boldog vagyok akkor is ha vannak problémáim, magyarul kitudom zárni a "gonoszt" egy időre az életemből. Viszont mikor távozni kell valakinek, rám tör az üresség. Nagyon, rettenetesen rossz, hogy nincs mellettem. Megszokom gyorsan, hogy együtt vagyok Vele több mint egy napot, utána meg mintha... mintha csak úgy kiszakítottam volna belőlem egy darabot. Holott erről szó sincs, hiszen boldog vagyok, csak ... Ezt nehéz szavakba foglalni. Nem tapasztaltam azelőtt ilyesmit, de sokszor már a sírásig kihat a dolog.
Úgy örülök, hogy rám talált annak idején, és hogy én sem engedtem Őt csak úgy elszaladni annak idején. Ő igazán fantasztikus ember. Olyan más mint a többi férfi. Érett, vicces, érzéki, intelligens, rendkívül kedves, előzékeny, illedelmes. Csupa jó. Viszont az érzelmeit olykor tökéletesen tudja leplezni. Talán még nem biztos magában, de a tekintete mindent elmondó, ahogy a viselkedése is. Egyre többször látom rajta felfedezni azt a "valamit" amire minden Nő vágyik.
Nagyon, roppant óvatos. Ezt gondolom, és szinte már biztos vagyok ebben. Még mindig az van bennem, hogy bizonyítanom kell előtte. Mondjuk ahogy belemerülök ennek a témának a boncolgatásában, egyre több kérdés jön fel. Ő, az érzelmeimmel tisztában van, hisz nekem, tudja és érzi, hogy szeretem. Maximálisan megbízik bennem. Őt mégsem érzem annyira kibontakozva ilyen téren. Aláírom, sokat változott jó értelemben! Nyitottabb, de csak óvatosan enged meg dolgokat magával kapcsolatban.

Ma, nem is olyan régen, rám nyomult egy fiú, természetesen facebook-on. Nem is ismerjük egymást, egy vitából adódóan jelölt be. Én idióta, vissza igazoltam. Nem tudom, nem is értem a dolgot. Beszéltem vele, vagy 10 percet de Ő már erősen nyomult, meg dicsérte a képeimet, engem, hogy milyen szerencsés a Szabi, hogy vagyok Neki... Aztán enyhe célzásokat tett arra, hogy nekem bejön-e, hogy járnék-e vele, stb... Eléggé megijedtem, bevallom őszintén. Nem a fiú miatt. Nem vonz egyáltalán, nem érdekel. Csak nem értettem a dolgot, és soha nem is fogom tudni érteni... Hogy lehet egy ember ennyire...? Nem akarok senkit sem bántani, hisz a naivságom által kerültem ebbe a helyzetbe. Azt gondoltam, hogy haverkodni akar csupán és meg is örültem, mivel nemrég lett kapcsolata... gondoltam én. Aztán hamar beismerte, hogy az csak álca. Hát mondhatom, nagyon boldog lettem... -.-" Akkor már éreztem, hogy gáz lesz...
Rendes fiúnak tűnik, de azért ez kicsit engem is fejbe vágott. Olyan sajnálatra méltó az ilyen ember az én szememben. Nem nehéz ugyanis levonni a következtetéseket. Szüksége van egy lányra, "mindegy ki az" alapon. Csak, hogy ezt soha nem szerettem. Szomorú, de ennyire ne süllyedjen le senki szerintem! :/ Szinte nekem volt kellemetlen, ahogy vissza utasítottam. Nem sok kellett volna, hogy rendesen leoltsam, mert az amiket írt az kompromittáló volt. Gyorsan fogtam magam és leléptem. Ilyenkor esetek alkalmával, azelőtt is menekültem, mint a szélvihar! Valamiért iszonyatosan elrettentenek az ilyen emberek, még ha nem is tehetnek róla, hisz jó emberek bizonyára, csak magányosak...
Most estére megvártam Szabit, hogy essen fel msn-re. Alig vártam, hogy elmondhassam neki ezt a dolgot. És nem kell félreérteni. Nem féltékenységet akarok gerjeszteni benne! - bár valljuk be, ebből a szempontból sem előnytelen...- Igazából csak szerettem volna könnyíteni magamon. Úgy vagyok a Szabival kapcsolatban, hogy... Hogy is mondjam? Óvom a kapcsolatot, amennyire lehet, ezt nem egyszer írtam már. Nem adhatok esélyt, sem lehetőséget kétségeknek, vagy titkoknak, vagy esetleg felmerülő félreértéseknek. Így inkább mindent elmondok Neki, még akkor is ha talán jelentéktelen. Nekem is könnyebb lett így belül. Igaz, gyorsan lelépett most msn-ről, és teljesen nem is tudtuk ezt megbeszélni, de tudom, hogy kissé bántotta/bántja a dolog. Nem akartam Számára rosszat, talán úgy jöhetett le Neki... Nem arról van szó! Csak tényleg óvatos vagyok és senki hülyesége miatt nem áll érdekemben akár csak egy kis esélyt is adni annak, hogy tönkremenjen valami köztünk. Ezt Szabinak is leírtam, azt hiszem remekül fogadta a nyomulós sráccal kapcsolatban a dolgot. Az Ő szavaival élve; fel sem merült benne, semmi bizalmatlanság felém! :) Ez mindennél jobban esett abban a pillanatban! Ez az ami annyira erősen és masszívan összetart minket. A bizalom. :)
Hogy a sráccal mit csinálok, nem tudom még. Talán majd leszokik rólam. Vagy változtatok "előtte" a stílusomon és ... olyan képet adok, ami nem én vagyok... Aztán kiábrándul majd... ^^"

Ui: A rokonomat akit előző bejegyzésemben említettem, tegnap sikeresen megműtötték. Hosszú és nehéz 3 órás műtéten van túl, de hála Istennek minden rendben van, most már csak lábadoznia kell!! :))) Nagyon boldog vagyok!! :') ^^

Mészárszék

Ahogy haladtunk befele a több szelvényes, több osztályos intézménybe, a tipikus szag, a légkör csapott meg és egyre szorongó érzés tört rám azonnal. Gyűlölöm azt a helyet, és akinek megvan a magához való esze az nem is jár oda nagy örömmel, ha csak nincs áldott állapotban... - ez a világ legjobb és legkivételesebb esete... ;)
Sajnos az idő során nem egy rokon kényszerült kórházi beavatkozásra. Ez mostanában sincs máshogy, konkrétan holnap műtik szerettemet, délelőtt, így szerintem sokat ma sem alszom. Az egyéb magánéleti, tanulmányi problémáim az ilyen esetek mellett eltörpülnek. Nem voltunk sokat bent a kórházban és mindent próbáltam "tűrhetőnek" vélni, (a betegeket, a látványt, a kórházi kellékeket, berendezéseket...) valahogy mégsem sikerült. Tartanom kellett magam nekem is, még a körülményekhez képest próbáltam is próbáltam mindenhez "jó" képet vágni. Sok minden eszébe juthat olyankor az embernek, mikor körülötte közvetlenül szenvedni látja az embereket. Szívszorító és kiszolgáltatott, mondhatni reménytelennek tűnő néha a helyzet. Ahogy hallottam vissza, hogy Xy-nak milyen betegsége van, hogy miken ment át, hogy miket él át nap mint nap... Iszonyat volt. Nem tudtam hirtelen mit gondoljak, csak áldottam az Eget, hogy komolyabb baja, senkinek sincs olyan durva szinten a szeretteim között. Aztán csak apum szava ismétlődött nem egyszer... : " - Ilyenkor megb*szhatja az ember a sok pénzt..." - és igaza van. Mit érek pl kétszáz millió forinttal, ha olyan beteg vagyok, hogy lábra sem tudok állni??? Ha még 7 műtétem vissza van esetleg?! Semmit.
Szóval ez is elég elgondolkodtató egy dolog azt hiszem.
Holnap. Igencsak bizakodóak vagyunk, a legjobbakat reméljük! Jó orvos kezében van rokonom és a betegsége sem mondható úgy gondolom súlyosnak, csak jobb lesz megelőzni minthogy nagyobb baj legyen, ha nem kezelik kellőképpen.
Rossz, hogy nincs itthon és rossz volt Őt ott hagyni a kórházban. A legnehezebb. De hiszem, hogy minden jól fog menni holnap... Csak lennénk már túl rajta!! ^^"

Szörnyeteg - avagy Naoya másik énje

Elnézést, hogy ilyen zavarodott címmel illetem meg ezt a bejegyzést, de azt hiszem pár sok után érthető lesz, hogy miért is kapta...
Ismétlem újra önmagam: Aki ismer, tudja is hogy milyen vagyok belülről, érzelmek terén is...

Mindig is tudtam, hogy ha majd idővel komoly - igazán komoly - kapcsolatba kerülök, akkor talán gyengébb, érzékenyebb leszek mint valaha. Mindenkinek volt/van és lesz is "Első szerelme". - Nos, ez az a dolog, amiben igazán soha nem hittem. Vagyis mivel nem láttam annyira a dolgok mögé, sosem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Azonban az idő múlásával, a tapasztalatokkal párhuzamosan, rá kell döbbennem, igenis van súlya. Hiszen, ha úgy nézzük számomra is Ő az első és ezáltal, óvatosabban következtetek le dolgokat. Óvom Őt és kapcsolatunkat ahogy csak tudom...

Gondolni való ezek után, hogy Számára nem én vagyok az a bizonyos "első szerelem"... Nem is olyan rég, volt "szerencsém" látni facebook-on azt a Nőt, aki a Szabi számára az első, nagy szerelem volt. Igaz, annak már jó pár éve, hogy szétváltak, de nem is ez a lényeg.... Mikor megláttam azt a Nőt, a külsejét, az öltözködését, hát nem volt nehéz levenni már akkor, hogy milyen is. Pontosan az én ellentétem. Bevallom, hozzám képest külsőre egy erős bombázó. Szexi, vonzó, csinos és elegáns. Egy olyan valaki, aki nem olyan mint én. Az első gondolatom az volt, - ha hiszitek ha nem -, hogy: "-Mit keresek én Ő mellette?". Annyira semminek, annyira nullának és feleslegesnek éreztem magam. Olyan lánynak aki, csak arra kell, hogy... legyen valakinek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok hasítottak belém, ezzel elindítva egy lavinát: "- Nem vagyok elég jó!!!" ...

Sajnos ha valami bánt, nem tudom titkolni. Egyszerűen nem megy és nem is szándékozom legtöbbször egy olyan álarcot felvenni, ami nem valós képet mutat. Hiába próbálok ellene tenni, ez a valami erősebb, mint én. Szóval azt a részét Szabival tisztáztam is, akkor megnyugtatott... és én le is higgadtam. Ez az eset ma, kicsit más verzióban, de újra megtörtént. Piszkosul hiszek a sorsban, a jelekben ... még a "véletlenekben" is! - ezt halkan megjegyezném! :) A szombati napot, valamint a ma délelőttöt Nála töltöttem. Ahogy beszélgettünk a konyhában Édesanyjával, természetesen előkerültek a családi képek is, vagy 4 tucatnyi. Esküvők, gyerekkor, a régi szép idők emléke és egy érdekes kép... A volt barátnőjét és Őt véltem felfedezni a képen. Két másodperc után lefordítottam és ráraktam a többi kép után azt is. Szabi Édesanyja csak nézett rám, a Szabi pedig egyértelműen kommentálta a képet... Akarata ellenére sem úgy sikerült azt, ahogy vártam. Tudtam, hogy ki Ő és mégis ... Nem is értettem miért kellett ezt. Akkor ejtette ki... "Az első nagy szerelem..." Nem szólaltam meg. Végignéztem a maradék képeket, majd minden szó nélkül, fogtam magam és elsuhantam a konyhából egyenesen fel a szobába. Nemsokára rá, jött fel Ő is, én pedig kerültem mindent... Főleg Őt, az érintését. Holott nem Rá haragudtam, csupán felzaklatott a kép ,azt éreztem újra, hogy nem tudom megfogalmazni, hogy mi is vagyok én Neki! Igazán, nagyon csinosak és szépek voltak egymás mellett azon a képen... Kifogásokat keresve, kicsit messzebb akartam Tőle lenni.

Egyedüllétre vágytam és egyben egy olyan szóra, jelre, érintésre, ami... ami ki tudja azt váltani, amitől megnyugszom. Szóval szándékosan lerohantam a mosdóba, aztán kis idővel visszamentem a szobába, leültem, néztem magam elé. Egyértelmű volt, hogy bánt valami, de akkor Ő előtte, csak a fáradtságra fogtam mindent. Próbáltam erőt lehelni magamba. Tényleg hihetetlen így visszagondolva, hogy mennyire nagyon felzaklatott az a kép. Heves volt a szívverésem, nyugtalan voltam és remegtem. Folyton engem nézett. Én viszont nem tudtam igazán ránézni. A tekintete azt sugallta, hogy bántotta az, amilyen állapotban voltam. Természetesen nem tudtam ennyire kegyetlen lenni. Elfeküdt, majd kérte én is menjek. Szorosan magához húzta testemet, mely eleinte nem reagált arra igazán... Nem tudtam mit gondoljak, mit mondjak. Bántani sem akartam, hiszen imádom (♥),viszont dühített, hogy nem is sejtette mi a bajom... Szóval kicsit magamhoz engedtem, folyamatosan ölelt, nagyon szorosan, majd elaludt picit. Komolyan véletlenül, de ahogy Őt néztem és rágódtam, a szemem sarkából egy könnycsepp csorgott le. Nem tudtam letörölni, mivel a kezem az Ő tartása alatt volt. Nemsokra rá, megmoccant és ahogy hozzám dörgölőzött, észrevette a kis könnycseppet. Itt is tereltem, a fáradtságomra fogtam mindent, de nem hitte el. Végül kihúzta belőlem mi a baj, azaz...: "- A fotó miatt vagy ilyen..." - Igen! - mondtam jó pár másodperc után, majd próbáltam visszafogva, nem Őt hibáztatva elmondani, mi volt a konkrét bajom... Csak felnevetett egy jót. " -Jajj Cuncuskám!!" - Ölelt át szorosan újra, majd folytatta vigasztaló beszédét. Miután megint megbeszéltünk mindent, tökéletesen lenyugodtam.

Kezdtem elhinni, hogy talán ... csak én reagálom túl az egészet. Mégis, akárhogy is nézzük, mégha rossz viszonyban is váltak anno egymástól, valamiért mégis annyira mérges lettem és dühös! Mintha nem is én lettem volna... Az a Nő... :/

Sokat nem tudok már ehhez fűzni. Ha így folytatom, iszonyatosan nagy hülyeséget csinálok ... És elveszítem az Elsőt ♥...

Egy különös este pillanatképekben

Üdvözletem Mindenkinek!!!

Új hetet nyitottunk a mai nappal a fránya hétfővel, mondhatni egy jó ideig minden a megszokott ütemben fog lejátszódni. Viszont a várva várt hétvége után, ez így valahol rossz érzés is. Nem gondoltam volna, hogy a szombati "rendezvényen" jól fogom majd magam érezni, arról nem is beszélve, hogy az azt követő óráim milyen kellemesen teltek... De erről kicsit később. =)

Megtört az átok, lehullt a függöny. Annyi-annyi jelzőt vagy hasonlatot, vagy gondolatot tudnék szavakba önteni, de az érzést semmi sem múlhatja fölül.

Szombaton, este hat óra után Szabi megérkezett hozzánk a megbeszéltek szerint. Előzőleg, jó pár órán át édesanyám segítségével, próbáltunk belőlem Nőt alkotni és egy időre a kislányos külsőmet ledobni. Ritka dolog, hogy tetszek magamnak, de a visszajelzések alapján, valamit tényleg jól eltaláltunk anyummal. Mikor Szabi meglátott engem, csak meredten állt a szoba közepén, nézett rám és mosolygott. Szinte zavarba ejtő volt már a folytonos tekintete.
Szóval ennek örvendezvén kicsit jobb kedvvel vágtam neki a hátralévő megjelenésnek.(?)

Mikor a vendéglőbe értünk, az még szinte teljesen üres volt. A dolgozók és mindössze az élőműsor főszereplői voltak jelen. Mi kellemesen helyet foglaltunk és vártuk az ismerősöket, akik hozzánk közelebb állnak. Sorra jöttek az előző bejegyzésben már említett "nagy" emberek; Főnökök, vezetők, projektvezetők, dolgozók ... stb. és azoknak a hozzátartozójuk. Csak ámultam-bámultam sokszor, hogy micsoda emberek vannak. Ezt úgy értem, hogy nagyon elegánsak voltak és látszott rajtuk, hogy jómódúak. Az öltözék a mozdulataik a beszédük, testtartásuk, mindent elmondó volt. Szabi legtöbb ismerőse és munkatársa örömmel fogadott és közvetlenül. Akinek tudott bemutatott és büszkélkedett velem. Azonban voltak olyan alakok is, akiket legszívesebben felképeltem volna. Az a tipikus "Ki ha nem én??" - stílusú emberek voltak jelen, közvetlenül mellettem az étkezésnél. Eléggé feszélyeztetve éreztem magam, arról nem is beszélve, hogy olykor úgy végigmértek engem, hogy az már szinte érezhető volt. Én meg bevágtam egy grimaszt, de leginkább próbáltam nem rájuk koncentrálni, még a székemet is arrébb toltam és nem fordultam feléjük. Nehezen oldódtam fel, de Ő érte muszáj volt egy erős tartást felvennem. Éppen a Szabi munkatársának és egyben barátjának a kedvesével beszéltem arról, hogy Ő ugyanúgy érezte magát. Láttam is rajta. Sokszor csak összenéztünk a csajjal és lestünk mint hal a szatyorban. "Ez nem az én világom..." - hamar levontam a következtetést és idővel alig vártam, hogy elhúzzunk onnan a francba. Viszont pozitívum volt, hogy gratuláltak is jó páran Nekünk, de talán ami még jobban esett az az volt, hogy nyíltan mások előtt megcsókolt...
Igazából nagyon fontos jelentőséget tulajdonítottam annak az estének, ebből a szempontból is. Kapcsolatunk elején nem volt hozzám ilyen, ez roppantul zavart is. De azóta egy rossz szavam azt hiszem nem lehet. ^^"

10 óra múltán, jól megettünk (majdnem) mindent, kicsit még beszélgettünk az ismerősökkel, majd lepattantunk onnan, mint a kabátgomb. Igazán nem is bántam, önző módon egy kis elkülönülésre vágytam a nagy tömegtől, még akkor is, hogyha tudtam, hogy aznap éjjel Ő nálam alszik...

Tényleg nem vártam semmit attól az éjszakától, mégis mindent megkaptam, amire vágytam...

" Szeretlek! Tudod? ... Ugye, tudod?... "

Bizonyítás (?)

Tömeg. Nyilvánosság, magabiztosság és büszkeség...
Ezek jutnak eszembe a szavaknak a hallatán: buli, rendezvény, bál... stb.
A cég, ahol a Kedvesem dolgozik (Kvg Rt), bulit/partit szervez, - igazából fogalmam nincs még, milyen céllal (?) - minden évben. Ezeknek megfelelően, Szabi engem is megkért, vegyek részt rajta, az Ő oldalán. Iszonyatosan jólesett, hogy gondolt rám és hogy felajánlotta, hogy megjelenhetnénk együtt. Ez lenne az első olyan konkrét hely és esemény, ahol nyíltan vállalnánk fel kapcsolatunkat. - Nem mintha titok lenne, de valljuk be, nem nagyon láttak még minket együtt... ^^" - Szóval ez számomra, elég nagy jelentőséggel bír, főleg azzal a tudattal, hogy hozzám képest "nagy rangú" emberek között leszek, jó pár óráig. Ez kissé mondjuk ijesztő is számomra. Nem vagyok híve, és nem is vagyok híres arról, hogy megszoktam jelenni ilyen embersokaság közé. Magányosan is el tudom szórakoztatni magamat ha arról van szó.
Ez az esemény valamiért mégiscsak megpiszkálta a fantáziámat, kíváncsiságomat. Szeretnék büszkén, igazán csinosan, a koromhoz kellően megjelenni az mellett, aki a párom. Nem okozhatok csalódást, így a megszokotthoz képest is a jobbnál, még jobbat kell faragnom magamból, konkrétan e hét szombatra. Eddig nem igazán érdekelt, hogy hol, milyen vagyok. Azaz minimális szinten. De ez az eset nekem, ahhoz túl komoly, hogy ne tegyem oda magam. Bár a Kedvesem szerint, nem kell kiöltözni annyira-nagyon, én mégis úgy gondolom, hogy ha már lát a "világ" minket akkor este, (az Ő ismerősei, kollégái barátai...) hát miattam ne kelljen szégyenkeznie! =) Remélem, nem okozok majd csalódást, és hogy persze nem fogok megbotlani magassarkúban... ^^"