Üdvözletem Mindenkinek!!!
Új hetet nyitottunk a mai nappal a fránya hétfővel, mondhatni egy jó ideig minden a megszokott ütemben fog lejátszódni. Viszont a várva várt hétvége után, ez így valahol rossz érzés is. Nem gondoltam volna, hogy a szombati "rendezvényen" jól fogom majd magam érezni, arról nem is beszélve, hogy az azt követő óráim milyen kellemesen teltek... De erről kicsit később. =)
Megtört az átok, lehullt a függöny. Annyi-annyi jelzőt vagy hasonlatot, vagy gondolatot tudnék szavakba önteni, de az érzést semmi sem múlhatja fölül.
Szombaton, este hat óra után Szabi megérkezett hozzánk a megbeszéltek szerint. Előzőleg, jó pár órán át édesanyám segítségével, próbáltunk belőlem Nőt alkotni és egy időre a kislányos külsőmet ledobni. Ritka dolog, hogy tetszek magamnak, de a visszajelzések alapján, valamit tényleg jól eltaláltunk anyummal. Mikor Szabi meglátott engem, csak meredten állt a szoba közepén, nézett rám és mosolygott. Szinte zavarba ejtő volt már a folytonos tekintete.
Szóval ennek örvendezvén kicsit jobb kedvvel vágtam neki a hátralévő megjelenésnek.(?)
Mikor a vendéglőbe értünk, az még szinte teljesen üres volt. A dolgozók és mindössze az élőműsor főszereplői voltak jelen. Mi kellemesen helyet foglaltunk és vártuk az ismerősöket, akik hozzánk közelebb állnak. Sorra jöttek az előző bejegyzésben már említett "nagy" emberek; Főnökök, vezetők, projektvezetők, dolgozók ... stb. és azoknak a hozzátartozójuk. Csak ámultam-bámultam sokszor, hogy micsoda emberek vannak. Ezt úgy értem, hogy nagyon elegánsak voltak és látszott rajtuk, hogy jómódúak. Az öltözék a mozdulataik a beszédük, testtartásuk, mindent elmondó volt. Szabi legtöbb ismerőse és munkatársa örömmel fogadott és közvetlenül. Akinek tudott bemutatott és büszkélkedett velem. Azonban voltak olyan alakok is, akiket legszívesebben felképeltem volna. Az a tipikus "Ki ha nem én??" - stílusú emberek voltak jelen, közvetlenül mellettem az étkezésnél. Eléggé feszélyeztetve éreztem magam, arról nem is beszélve, hogy olykor úgy végigmértek engem, hogy az már szinte érezhető volt. Én meg bevágtam egy grimaszt, de leginkább próbáltam nem rájuk koncentrálni, még a székemet is arrébb toltam és nem fordultam feléjük. Nehezen oldódtam fel, de Ő érte muszáj volt egy erős tartást felvennem. Éppen a Szabi munkatársának és egyben barátjának a kedvesével beszéltem arról, hogy Ő ugyanúgy érezte magát. Láttam is rajta. Sokszor csak összenéztünk a csajjal és lestünk mint hal a szatyorban. "Ez nem az én világom..." - hamar levontam a következtetést és idővel alig vártam, hogy elhúzzunk onnan a francba. Viszont pozitívum volt, hogy gratuláltak is jó páran Nekünk, de talán ami még jobban esett az az volt, hogy nyíltan mások előtt megcsókolt...
Igazából nagyon fontos jelentőséget tulajdonítottam annak az estének, ebből a szempontból is. Kapcsolatunk elején nem volt hozzám ilyen, ez roppantul zavart is. De azóta egy rossz szavam azt hiszem nem lehet. ^^"
10 óra múltán, jól megettünk (majdnem) mindent, kicsit még beszélgettünk az ismerősökkel, majd lepattantunk onnan, mint a kabátgomb. Igazán nem is bántam, önző módon egy kis elkülönülésre vágytam a nagy tömegtől, még akkor is, hogyha tudtam, hogy aznap éjjel Ő nálam alszik...
Tényleg nem vártam semmit attól az éjszakától, mégis mindent megkaptam, amire vágytam...
" Szeretlek! Tudod? ... Ugye, tudod?... "
Új hetet nyitottunk a mai nappal a fránya hétfővel, mondhatni egy jó ideig minden a megszokott ütemben fog lejátszódni. Viszont a várva várt hétvége után, ez így valahol rossz érzés is. Nem gondoltam volna, hogy a szombati "rendezvényen" jól fogom majd magam érezni, arról nem is beszélve, hogy az azt követő óráim milyen kellemesen teltek... De erről kicsit később. =)
Megtört az átok, lehullt a függöny. Annyi-annyi jelzőt vagy hasonlatot, vagy gondolatot tudnék szavakba önteni, de az érzést semmi sem múlhatja fölül.
Szombaton, este hat óra után Szabi megérkezett hozzánk a megbeszéltek szerint. Előzőleg, jó pár órán át édesanyám segítségével, próbáltunk belőlem Nőt alkotni és egy időre a kislányos külsőmet ledobni. Ritka dolog, hogy tetszek magamnak, de a visszajelzések alapján, valamit tényleg jól eltaláltunk anyummal. Mikor Szabi meglátott engem, csak meredten állt a szoba közepén, nézett rám és mosolygott. Szinte zavarba ejtő volt már a folytonos tekintete.
Szóval ennek örvendezvén kicsit jobb kedvvel vágtam neki a hátralévő megjelenésnek.(?)
Mikor a vendéglőbe értünk, az még szinte teljesen üres volt. A dolgozók és mindössze az élőműsor főszereplői voltak jelen. Mi kellemesen helyet foglaltunk és vártuk az ismerősöket, akik hozzánk közelebb állnak. Sorra jöttek az előző bejegyzésben már említett "nagy" emberek; Főnökök, vezetők, projektvezetők, dolgozók ... stb. és azoknak a hozzátartozójuk. Csak ámultam-bámultam sokszor, hogy micsoda emberek vannak. Ezt úgy értem, hogy nagyon elegánsak voltak és látszott rajtuk, hogy jómódúak. Az öltözék a mozdulataik a beszédük, testtartásuk, mindent elmondó volt. Szabi legtöbb ismerőse és munkatársa örömmel fogadott és közvetlenül. Akinek tudott bemutatott és büszkélkedett velem. Azonban voltak olyan alakok is, akiket legszívesebben felképeltem volna. Az a tipikus "Ki ha nem én??" - stílusú emberek voltak jelen, közvetlenül mellettem az étkezésnél. Eléggé feszélyeztetve éreztem magam, arról nem is beszélve, hogy olykor úgy végigmértek engem, hogy az már szinte érezhető volt. Én meg bevágtam egy grimaszt, de leginkább próbáltam nem rájuk koncentrálni, még a székemet is arrébb toltam és nem fordultam feléjük. Nehezen oldódtam fel, de Ő érte muszáj volt egy erős tartást felvennem. Éppen a Szabi munkatársának és egyben barátjának a kedvesével beszéltem arról, hogy Ő ugyanúgy érezte magát. Láttam is rajta. Sokszor csak összenéztünk a csajjal és lestünk mint hal a szatyorban. "Ez nem az én világom..." - hamar levontam a következtetést és idővel alig vártam, hogy elhúzzunk onnan a francba. Viszont pozitívum volt, hogy gratuláltak is jó páran Nekünk, de talán ami még jobban esett az az volt, hogy nyíltan mások előtt megcsókolt...
Igazából nagyon fontos jelentőséget tulajdonítottam annak az estének, ebből a szempontból is. Kapcsolatunk elején nem volt hozzám ilyen, ez roppantul zavart is. De azóta egy rossz szavam azt hiszem nem lehet. ^^"
10 óra múltán, jól megettünk (majdnem) mindent, kicsit még beszélgettünk az ismerősökkel, majd lepattantunk onnan, mint a kabátgomb. Igazán nem is bántam, önző módon egy kis elkülönülésre vágytam a nagy tömegtől, még akkor is, hogyha tudtam, hogy aznap éjjel Ő nálam alszik...
Tényleg nem vártam semmit attól az éjszakától, mégis mindent megkaptam, amire vágytam...
" Szeretlek! Tudod? ... Ugye, tudod?... "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése