Oldalak


2011. március 21., hétfő

A múlt árnyéka

Igen. Megint csak Ő. Grimmjow. Másoknak elsősorban az anime karakter ugrik be, azonban nekem e név, sokkal többet mondó. Nem igazán tulajdonítok jelentőséget a még most is, sűrűn visszatérő álmaimban Számára. De olykor előjön egy dal...: "Tőle kaptam..." ... vagy csupán maga a név...: Grimmjow...
Nemrég, pontosabban ma este, laza mód, ráírtam msn-en az illetőre. Ez két-három havonként fordul elő.
Más lett Ő is, és talán én magam is, olyan téren, hogy el tudtam Tőle szakadni. Már nem írok rá annyiszor, nem hiányzik, nem kutatom utána szüntelen...
Nem mondom, hogy bizonyos szálak, emlékek nem kötnek még hozzá, de már semmi érzelmem igazán nincs iránta.
Szóval ráírtam kedvesen, tényleg minden hátsó szándék nélkül. Nem tudok Rá haragudni, és bevallom, szeretem tudni, mi is van körülötte, az életében. Igazán jó kedvű volt és vicces. Mondhatni nyíltabb is talán, felém. Furcsa volt beszélgetni vele, és érdekes, hogy annak idején sok-sok órát, éjjelt át msn-eztünk, most csupán meg... röpe háromnegyed órát. De még ennek is örültem itt belül, de egy ideig.
Voltak őszinte pillanatai. Megtudtam, hogy nem felejtett el, ahogy azt is ki tudtam szűrni, hogy nem talált rá a szerelem. Mondjuk az utóbbiban, nem lepődtem meg. Az első, hogy nem felejtett el, kifejezetten meglepett és boldog voltam. Aztán miközben elköszöntem, hiszen távozást jelzett felém, hirtelen, minden szó és előzmény nélkül megemlítette, hogy "álmai" nőjét Pécsen találta meg. És hogy az röpke 200-230 km tőle. Mindezt humorosan tálalva, azt éreztetve, hogy mennyire is sajnálja a helyzetet. Az hasított belém egy röpke pillanat erejéig, hogy elköszönés közben, ezt neki miért kellett megosztania pont velem? Azzal a nővel, akivel annak idején a távra hivatkozva nem sikerült komolyabb kapcsolatot kialakítania??? Kicsit fájt, hogy ezzel "vágott fel", pont akkor, előttem! Nem is értettem mire volt ez jó! Ki kérdezte egyáltalán?? :)
Én általában valami oknál fogva, mielőtt szóba elegyedem Vele, leváltom msn-es képemet (melyen Szabival ölelkezem...), hogy még véletlenül se lássa. Akkor se lássa, ha nem bántja, de igazából magam miatt legfőképp. Szóval ez alkalommal is leváltottam, a tiszteletet megadva. Nehogy esetlegesen belül fájdalmat okozzak számára...(Bár ettől sosem féltem!)
Miután szóba hozta, hogy mennie kell, és miközben hozzácsatolta, az "álmai nője" szöveget, gyorsan felpörgettem az eseményeket és rögtön elköszöntem. Nem voltam kíváncsi a részletekre a szerelmi életét illetően. Azt hittem, hogy teljesen elköszöntünk egymástól, így magától adódóan vissza raktam eredeti képemet. Arra rá, kb 5 másodpercre újra elköszönt Tőlem... Magyarul, akarva vagy akaratlanul is, de biztos látta azt s képet amin a párommal vagyok. Talán a sors rendezte ezt így, de nem bánom, ugyanis rosszul esett, hogy ... szóval igazából ez így volt igazságos. Ha már így játszunk, én sem hagyom magam.
Ne csak nekem fájjon, hogy annak idején esélyt sem adott számunkra! - ez a véleményem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése