Elnézést, hogy ilyen zavarodott címmel illetem meg ezt a bejegyzést, de azt hiszem pár sok után érthető lesz, hogy miért is kapta...
Ismétlem újra önmagam: Aki ismer, tudja is hogy milyen vagyok belülről, érzelmek terén is...
Mindig is tudtam, hogy ha majd idővel komoly - igazán komoly - kapcsolatba kerülök, akkor talán gyengébb, érzékenyebb leszek mint valaha. Mindenkinek volt/van és lesz is "Első szerelme". - Nos, ez az a dolog, amiben igazán soha nem hittem. Vagyis mivel nem láttam annyira a dolgok mögé, sosem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Azonban az idő múlásával, a tapasztalatokkal párhuzamosan, rá kell döbbennem, igenis van súlya. Hiszen, ha úgy nézzük számomra is Ő az első és ezáltal, óvatosabban következtetek le dolgokat. Óvom Őt és kapcsolatunkat ahogy csak tudom...
Gondolni való ezek után, hogy Számára nem én vagyok az a bizonyos "első szerelem"... Nem is olyan rég, volt "szerencsém" látni facebook-on azt a Nőt, aki a Szabi számára az első, nagy szerelem volt. Igaz, annak már jó pár éve, hogy szétváltak, de nem is ez a lényeg.... Mikor megláttam azt a Nőt, a külsejét, az öltözködését, hát nem volt nehéz levenni már akkor, hogy milyen is. Pontosan az én ellentétem. Bevallom, hozzám képest külsőre egy erős bombázó. Szexi, vonzó, csinos és elegáns. Egy olyan valaki, aki nem olyan mint én. Az első gondolatom az volt, - ha hiszitek ha nem -, hogy: "-Mit keresek én Ő mellette?". Annyira semminek, annyira nullának és feleslegesnek éreztem magam. Olyan lánynak aki, csak arra kell, hogy... legyen valakinek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok hasítottak belém, ezzel elindítva egy lavinát: "- Nem vagyok elég jó!!!" ...
Sajnos ha valami bánt, nem tudom titkolni. Egyszerűen nem megy és nem is szándékozom legtöbbször egy olyan álarcot felvenni, ami nem valós képet mutat. Hiába próbálok ellene tenni, ez a valami erősebb, mint én. Szóval azt a részét Szabival tisztáztam is, akkor megnyugtatott... és én le is higgadtam. Ez az eset ma, kicsit más verzióban, de újra megtörtént. Piszkosul hiszek a sorsban, a jelekben ... még a "véletlenekben" is! - ezt halkan megjegyezném! :) A szombati napot, valamint a ma délelőttöt Nála töltöttem. Ahogy beszélgettünk a konyhában Édesanyjával, természetesen előkerültek a családi képek is, vagy 4 tucatnyi. Esküvők, gyerekkor, a régi szép idők emléke és egy érdekes kép... A volt barátnőjét és Őt véltem felfedezni a képen. Két másodperc után lefordítottam és ráraktam a többi kép után azt is. Szabi Édesanyja csak nézett rám, a Szabi pedig egyértelműen kommentálta a képet... Akarata ellenére sem úgy sikerült azt, ahogy vártam. Tudtam, hogy ki Ő és mégis ... Nem is értettem miért kellett ezt. Akkor ejtette ki... "Az első nagy szerelem..." Nem szólaltam meg. Végignéztem a maradék képeket, majd minden szó nélkül, fogtam magam és elsuhantam a konyhából egyenesen fel a szobába. Nemsokára rá, jött fel Ő is, én pedig kerültem mindent... Főleg Őt, az érintését. Holott nem Rá haragudtam, csupán felzaklatott a kép ,azt éreztem újra, hogy nem tudom megfogalmazni, hogy mi is vagyok én Neki! Igazán, nagyon csinosak és szépek voltak egymás mellett azon a képen... Kifogásokat keresve, kicsit messzebb akartam Tőle lenni.
Egyedüllétre vágytam és egyben egy olyan szóra, jelre, érintésre, ami... ami ki tudja azt váltani, amitől megnyugszom. Szóval szándékosan lerohantam a mosdóba, aztán kis idővel visszamentem a szobába, leültem, néztem magam elé. Egyértelmű volt, hogy bánt valami, de akkor Ő előtte, csak a fáradtságra fogtam mindent. Próbáltam erőt lehelni magamba. Tényleg hihetetlen így visszagondolva, hogy mennyire nagyon felzaklatott az a kép. Heves volt a szívverésem, nyugtalan voltam és remegtem. Folyton engem nézett. Én viszont nem tudtam igazán ránézni. A tekintete azt sugallta, hogy bántotta az, amilyen állapotban voltam. Természetesen nem tudtam ennyire kegyetlen lenni. Elfeküdt, majd kérte én is menjek. Szorosan magához húzta testemet, mely eleinte nem reagált arra igazán... Nem tudtam mit gondoljak, mit mondjak. Bántani sem akartam, hiszen imádom (iszont dühített, hogy nem is sejtette mi a bajom... Szóval kicsit magamhoz engedtem, folyamatosan ölelt, nagyon szorosan, majd elaludt picit. Komolyan véletlenül, de ahogy Őt néztem és rágódtam, a szemem sarkából egy könnycsepp csorgott le. Nem tudtam letörölni, mivel a kezem az Ő tartása alatt volt. Nemsokra rá, megmoccant és ahogy hozzám dörgölőzött, észrevette a kis könnycseppet. Itt is tereltem, a fáradtságomra fogtam mindent, de nem hitte el. Végül kihúzta belőlem mi a baj, azaz...: "- A fotó miatt vagy ilyen..." - Igen! - mondtam jó pár másodperc után, majd próbáltam visszafogva, nem Őt hibáztatva elmondani, mi volt a konkrét bajom... Csak felnevetett egy jót. " -Jajj Cuncuskám!!" - Ölelt át szorosan újra, majd folytatta vigasztaló beszédét. Miután megint megbeszéltünk mindent, tökéletesen lenyugodtam.
Kezdtem elhinni, hogy talán ... csak én reagálom túl az egészet. Mégis, akárhogy is nézzük, mégha rossz viszonyban is váltak anno egymástól, valamiért mégis annyira mérges lettem és dühös! Mintha nem is én lettem volna... Az a Nő... :/
Sokat nem tudok már ehhez fűzni. Ha így folytatom, iszonyatosan nagy hülyeséget csinálok ... És elveszítem az Elsőt...
Ismétlem újra önmagam: Aki ismer, tudja is hogy milyen vagyok belülről, érzelmek terén is...
Mindig is tudtam, hogy ha majd idővel komoly - igazán komoly - kapcsolatba kerülök, akkor talán gyengébb, érzékenyebb leszek mint valaha. Mindenkinek volt/van és lesz is "Első szerelme". - Nos, ez az a dolog, amiben igazán soha nem hittem. Vagyis mivel nem láttam annyira a dolgok mögé, sosem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Azonban az idő múlásával, a tapasztalatokkal párhuzamosan, rá kell döbbennem, igenis van súlya. Hiszen, ha úgy nézzük számomra is Ő az első és ezáltal, óvatosabban következtetek le dolgokat. Óvom Őt és kapcsolatunkat ahogy csak tudom...
Gondolni való ezek után, hogy Számára nem én vagyok az a bizonyos "első szerelem"... Nem is olyan rég, volt "szerencsém" látni facebook-on azt a Nőt, aki a Szabi számára az első, nagy szerelem volt. Igaz, annak már jó pár éve, hogy szétváltak, de nem is ez a lényeg.... Mikor megláttam azt a Nőt, a külsejét, az öltözködését, hát nem volt nehéz levenni már akkor, hogy milyen is. Pontosan az én ellentétem. Bevallom, hozzám képest külsőre egy erős bombázó. Szexi, vonzó, csinos és elegáns. Egy olyan valaki, aki nem olyan mint én. Az első gondolatom az volt, - ha hiszitek ha nem -, hogy: "-Mit keresek én Ő mellette?". Annyira semminek, annyira nullának és feleslegesnek éreztem magam. Olyan lánynak aki, csak arra kell, hogy... legyen valakinek. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok hasítottak belém, ezzel elindítva egy lavinát: "- Nem vagyok elég jó!!!" ...
Sajnos ha valami bánt, nem tudom titkolni. Egyszerűen nem megy és nem is szándékozom legtöbbször egy olyan álarcot felvenni, ami nem valós képet mutat. Hiába próbálok ellene tenni, ez a valami erősebb, mint én. Szóval azt a részét Szabival tisztáztam is, akkor megnyugtatott... és én le is higgadtam. Ez az eset ma, kicsit más verzióban, de újra megtörtént. Piszkosul hiszek a sorsban, a jelekben ... még a "véletlenekben" is! - ezt halkan megjegyezném! :) A szombati napot, valamint a ma délelőttöt Nála töltöttem. Ahogy beszélgettünk a konyhában Édesanyjával, természetesen előkerültek a családi képek is, vagy 4 tucatnyi. Esküvők, gyerekkor, a régi szép idők emléke és egy érdekes kép... A volt barátnőjét és Őt véltem felfedezni a képen. Két másodperc után lefordítottam és ráraktam a többi kép után azt is. Szabi Édesanyja csak nézett rám, a Szabi pedig egyértelműen kommentálta a képet... Akarata ellenére sem úgy sikerült azt, ahogy vártam. Tudtam, hogy ki Ő és mégis ... Nem is értettem miért kellett ezt. Akkor ejtette ki... "Az első nagy szerelem..." Nem szólaltam meg. Végignéztem a maradék képeket, majd minden szó nélkül, fogtam magam és elsuhantam a konyhából egyenesen fel a szobába. Nemsokára rá, jött fel Ő is, én pedig kerültem mindent... Főleg Őt, az érintését. Holott nem Rá haragudtam, csupán felzaklatott a kép ,azt éreztem újra, hogy nem tudom megfogalmazni, hogy mi is vagyok én Neki! Igazán, nagyon csinosak és szépek voltak egymás mellett azon a képen... Kifogásokat keresve, kicsit messzebb akartam Tőle lenni.
Egyedüllétre vágytam és egyben egy olyan szóra, jelre, érintésre, ami... ami ki tudja azt váltani, amitől megnyugszom. Szóval szándékosan lerohantam a mosdóba, aztán kis idővel visszamentem a szobába, leültem, néztem magam elé. Egyértelmű volt, hogy bánt valami, de akkor Ő előtte, csak a fáradtságra fogtam mindent. Próbáltam erőt lehelni magamba. Tényleg hihetetlen így visszagondolva, hogy mennyire nagyon felzaklatott az a kép. Heves volt a szívverésem, nyugtalan voltam és remegtem. Folyton engem nézett. Én viszont nem tudtam igazán ránézni. A tekintete azt sugallta, hogy bántotta az, amilyen állapotban voltam. Természetesen nem tudtam ennyire kegyetlen lenni. Elfeküdt, majd kérte én is menjek. Szorosan magához húzta testemet, mely eleinte nem reagált arra igazán... Nem tudtam mit gondoljak, mit mondjak. Bántani sem akartam, hiszen imádom (iszont dühített, hogy nem is sejtette mi a bajom... Szóval kicsit magamhoz engedtem, folyamatosan ölelt, nagyon szorosan, majd elaludt picit. Komolyan véletlenül, de ahogy Őt néztem és rágódtam, a szemem sarkából egy könnycsepp csorgott le. Nem tudtam letörölni, mivel a kezem az Ő tartása alatt volt. Nemsokra rá, megmoccant és ahogy hozzám dörgölőzött, észrevette a kis könnycseppet. Itt is tereltem, a fáradtságomra fogtam mindent, de nem hitte el. Végül kihúzta belőlem mi a baj, azaz...: "- A fotó miatt vagy ilyen..." - Igen! - mondtam jó pár másodperc után, majd próbáltam visszafogva, nem Őt hibáztatva elmondani, mi volt a konkrét bajom... Csak felnevetett egy jót. " -Jajj Cuncuskám!!" - Ölelt át szorosan újra, majd folytatta vigasztaló beszédét. Miután megint megbeszéltünk mindent, tökéletesen lenyugodtam.
Kezdtem elhinni, hogy talán ... csak én reagálom túl az egészet. Mégis, akárhogy is nézzük, mégha rossz viszonyban is váltak anno egymástól, valamiért mégis annyira mérges lettem és dühös! Mintha nem is én lettem volna... Az a Nő... :/
Sokat nem tudok már ehhez fűzni. Ha így folytatom, iszonyatosan nagy hülyeséget csinálok ... És elveszítem az Elsőt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése