Oldalak


2011. május 26., csütörtök

Egy "Új" fejezet




Kedden, - azt hiszem büszkén - kijelenthetem, hogy sikeres vizsgát tettem...
Hivatalos végzettségem: Települési Környezetvédelmi Technikus.
Megmondom őszintén, nagyon féltem, hogy kudarcot vallok majd. Nem éreztem magam képesnek arra, - főleg az utolsó napokban - hogy helyt álljak majd a vizsga alkalmával. Hiába éreztem azt, hogy készültem, legbelül az ideg széthasított, ahogy a bizonytalanság is, és ezeket még súlyozta a mérhetetlen megfelelni akarásom mások, és valahol önmagam irányába is. Nem egyszer nyugtatókhoz kellett nyúlnom. Persze a józan ész határáig, és csak akkor, ha hivatalos megnyilvánulásom volt, nagy emberek előtt, a nagy napokon.
Sok feszültséget keltettem magamba, szeretteimbe egyaránt. Mondhatni, olyan voltam mint egy vulkán. Egyszer törtem ki, de akkor igazán súlyos vétekkel. Megütöttem egy szerettemet, holott nem az illetőre haragudtam... mégis elég volt egy hajszálhúzás és megtörtént a "baleset". Azóta is nagyon röstellem a dolgot.
Talán csak a szeretet képes eltűrni ilyen hibákat... Tanultam belőle, soha többet nem emelek Rá kezet...

A vizsga utáni napokban nem kell mondanom, első dolgom volt a töménytelen pihenés. Egyszerűen élni is alig volt erőm azokban a napokban, rengeteg erőt leszívott belőlem a felkészülés és a megmérettetés egyaránt.
Szerdán egyből ki is mentem Szabihoz a Desedára. Csak ma késő délután estem haza, de holnap megint megyek ki és csak szombaton esek majd haza.. xDD Mint egy körforgás, de valljuk be, tényleg keveset találkoztunk csak, úgy gondolom Ő is és én is megérdemlünk egy kis időt magunknak, egymásra.. :)
Ma például horgászni is volt szerencsém! *-* Életem legkomolyabb horgász-élményével lettem gazdagabb, Kedvesem oldalán. A kíváncsi kapások mellett persze, volt időm kicsit napozni is bikiniben! IGEN! Bikiniben... Nem volt egy nagy forgalom, és hát valljuk is be, kényelmesebb öltözet ilyen forró napokon, mint egy póló... ^^
Másik büszkeségemre váljon, hogy fogtam nem is egy halat, nem is kicsit... *-* Bár meg lett a következménye, az esti pHancsizás ellenére a bőrömben érzem ezt az "aromát" még most is... :D
Persze, kellett ehhez a sikerhez egy Tanító, Szabi személyében. Ő igazán profi ebben is, akárcsak a csocsóban! De tényleg! Minden elvakultság nélkül kijelenthetem! :P És bár jól elügyetlenkedtem olykor a horgászos témát, néha azért sikerült meglepem Őt! :))
Ez a két nap... (Hát nem is volt két nap, mert ugye munkába is ment... és mi egyéb...) elmondhatom, hogy ritka olyan volt, amikor nem zajlott félreértés, vagy duzzogás egy irányból sem. Szóval szép kerek volt minden, talán olyan amilyennek lennie kell.
Nem panaszkodom. Minden figyelmet megkapok Tőle amit csak lehet, valamint a szüleivel is remek kapcsolatot ápolok. Az én szüleim is ismerik Őt, ilyen téren sincs gond.
Viszont még néha azt érzem, hogy csiszolódnunk, igazodnunk kell a másikhoz, amit legkönnyebben közös programokkal érünk el... :) Ez, nem azt jelenti, hogy nem szeretjük egymást, csupán még vannak hiányosságok a kapcsolat "frissességét" illetően. Nem is olyan sokára, végre fél évesek leszünk. El sem hiszem, milyen gyorsan megy az idő. A vizsga mellett ennek az időnek a betöltése lesz boldogságom netovábbja. Arról nem is beszélve, hogy pontosan egy hónap múlva, Szabi születésnapját is megünnepelhetjük! *-* Mondjuk, fogalmam nincs mit adhatnék számára!! :( Annyira szeretném meglepni valami igazán átütő sikerű ajándékkal... De ötletem sincs. Egyenlőre egy pólónál, valamint esetleg egy rövid ujjú ingnél leragadtam... xDD
Nem is tudom mit akartam még közzé tenni....

Azt hiszem, mára ennyi. Szép Jóéjt Mindenkinek!! ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése