Összefoglalva...

"Legbensőbb érzéseimet, titkaimat is kigyóntam Neki. Szájzáram varázsos feloldását még csak nem is bántam. Mi több, kifejezetten élveztem. Az ő társaságában éreztem bizonyosan, minden sejtemen átáramlóan, hogy élek, hogy ez csodaszerűen szép."



A tegnap esti órák gyorsan elszálltak, viszont amúgy az egész pénteki nap lassú és üres volt.

Minden az előző bejegyzéseknek megfelelően történt. Majdnem minden. Egészen sokáig bent maradtam a városban, volt elintéznivalóm bőven, de legalább voltak "követőim", azaz barátaim akik velem tartottak. Az én gondjaimmal együtt az övükéit is számba vettük, így mindenki elintézte dolgait egészen hamar. De így is kb. délután háromra estem haza, - elmondhatom dögfáradtan - de még utána jött a java..

Teltek a percek, Szabi munkaideje már rég lejárt, Ő ugyan sehol nem volt. Amúgy meg kell jegyeznem, nagyon "pontos" ember általában... ^^" Ami néha bosszantó is...
Szóval vártam, de már alig állni nem tudtam, úgy sajogtak a lábaim, így gyorsan kidőltem aludni picit. Mire egyszer csak csengetést hallottam az ajtón. Gyorsan kitántorogtam és beengedtem az elveszettet..
Nem kell mondanom, hogy mennyire sokat maradt nálam. 10 percet nagyjából, mert utána máris rácsörögtek telón, hogy indulhat. Azt mondta, hogy nem marad ott a találkozó után, nem ül be sehova senkivel sem. Kedve nincs hozzá, majd este 8 körül jön. Örültem. Addig is tudtam készülni kicsit magunkra és a megbeszéltek szerint, rám is csörgött 8 óra után nem sokkal. Kijelentette, hogy kicsit tovább marad és mégis összeül a jó haverokkal. Megkérdezte, nem baj-e? Hirtelen egy ideg megint majdnem elpattant bennem, - sőt - el is pattant, de kénytelen voltam leplezni. Igazából szólt és rendes volt, hogy megkérdezett engem is róla, és nem is akartam konfliktust, sem hisztit csapni megint általam, így jobbnak láttam helyeselni a dolgot. Bár azért, rosszul esett mert vártam Rá nagyon. Csupán annyit kérdeztem, hogy mikor jön haza, mire azt felelte, hogy 10 óra körül. Ez sem tett jót az idegrendszeremnek, - én kis hisztipalánta, kisajátító Dorina, - soknak véltem még a plusz 2 órányi kitérőt. De azzal is tisztában voltam, hogy alig jár el valahova, főleg nem régi barátokkal és ismerősökkel. Így, nehezen ugyan, de sikerült eltekintenem saját önzőségemtől és a telefonban helyeseltem továbbmaradását, majd jó szórakozást kívántam Neki. Ezt a legőszintébben! Anyum is megdicsért, hogy végre szépen cselekedtem és helyesen. Ilyen dolgok terén kell változtatnom, hogy ne okozzak csalódást. Ha az alkalommal is lett volna egy kirohanásom, úgy érzem annak már lett volna következménye, mégpedig a bizalomvesztés a részéről, felém. Na ez az a dolog, a bizalom, ami kettőnket erősen összetart.
Utána azért még kicsit forrt a fejem, de tényleg sokat számított, hogy szólt és megkérdezett.
Talán már negyed 11 is elmúlt, mikor Ő még sehol nem volt. Legalábbis nálam biztos nem. Hirtelen megcsörrent a telefon újra. Ő volt. Épp hazafele tartott gyalog, gondolta felhív előtte és szól erről is... Jólesett ez is igazán. Elváltunk a telefonba és azok a várva várt percek is hosszú időnek tűntek. Nem szeretem, ha késő este egyedül sétálgat egy ismerősöm/szerettem, ebben a ronda világban. Nem volt nála a kocsi, hiszen ivott alkoholt, valamin azt mondta, hogy hazahozatja magát majd, de gondolom nem akart mást ennyivel "terhelni". Ismerem már annyira,. Mindent maga akar megoldani és önfejű, pedig biztos felajánlották, hogy elhozzák..
Szóval nagyon örültem, hogy végre-végre hazaért hozzám, igazán magaménak akartam tudni, mivel előzőleg már mindenki ellopta Tőlem! >.<
Fáradtnak tűnt picit és jókedvűnek egyben, de persze meginformáltam, hogy mi történt a rendezvényen. Én is fáradt voltam aznap, így szépen fogtam magam és elfeküdtem Vele az ágyra. Jó szorosan hozzá bújtam, átkarolt és Ő folyton csak csókolt. Saját magához képest ragaszkodóbb volt és akaratosabb, ez érdekes is volt számomra. Aludni akartam igazából, de nem hagyott nyugton... :D Hihetetlen egy figura! "CsodaCsokisSzabi" :D - ezt a nevet most ihlettem :D

A lényeg a lényeg, túléltem péntek 13.-át, bár kora délután, ha nem állok meg nehezen a zebránál, akkor velem együtt a barátaim is repülnek át a kocsin, ugyanis a vezető nem látta, hogy ott vagyunk és ahhoz képest nagyon gyorsan hajtott. Én is az utolsó pillanatban valami oknál fogva megtorpantam hála az előérzetnek, vagy 6. érzéknek, nem tudom. Tényleg nem sokon múlt, hogy aznap eltapossanak...

Na, de most mennem kell tanulni és számolni! Mindenkinek további szép napot!! ^^