
Álom-álom, édes Álom. Talán annyira nem is...
Vasárnap, Szabi jó barátja, Zsolti hazajött Norvégiából picit "pihenni" és egyúttal beköszönni a nagy napra a szülinapjára. Ott, azon a napon szóba jött sok minden a beszélgetésünk alkalmával, itt gondolok a jövőre és a munkára. Szabi munkahelye igen csak bizonytalan, mondhatni haldokló. A részleg, amelyen dolgozik, elsejével megszűnik. Valószínűleg áthelyezik Őt és embereit más céghez, de még az sem biztos...
Szóval azalatt a vasárnapi beszélgetés alatt, természetesen ez is szóba jött. Zsolti azt mondta, el tudná Szabit helyezni kint Norvégiába. Adódna munka bőven. Szabi rám nézett és azt mondta, mennék én is Vele! Kivinne magával... Nagyon jól esett, hogy gondolt rám, holott nem is számítottam rá. Nem akartam, hogy úgy érezze hogy attól, hogy én vagyok, még nem mehetne. Sőt, felajánlottam, hogy megvárom itthon, de Ő ragaszkodik hozzám! ^^ :$
Zsolti szerint, az én elhelyezésemmel sem lenne gond.
Ma is szóba jött ez a külföldi út. Szabival gondolkodás nélkül kimennénk, de Ő még megvárja, hogy mit is mondanak bent a cégnél majd. Kb 18.-án megy vissza Zsolti is dolgozni, Ő vele együtt akkor, mi is megindulnánk Szabival. Minden ezen héten dől el a cégen belül, legkésőbb jövőhéten. Én, a magam részéről tettem már egy kis áldozatot ezért. Lemondtam egy 2 hónapos nyári melót a Balatonon, azt is kockáztatva, hogy barátnőm megsértődött Rám. Bár bevallom, 2 hónapot sehogy sem bírtam volna ki a párom nélkül, ahogy ismerem magam... Talán hibát követtem el ezzel, de egy pillanat erejéig hittem, hogy talán kijuthatunk. Aztán, ahogy belemerülnék a gondolatba, az érzésbe, máris jön a hideg zuhany. Igazából, semmi-de semmi nem kötne minket ide Szabival (max a rokonok)... Ő meg most mégis hezitál és vár. Fogalmam nincs mire. Nem akarok hizstisnek tűnni, de jó lenne ezt eldönteni minél előbb, hogy ki mit akar. Tudom, hogy ez nem olyan egyszerű, de Magyarországon mire várjak ilyen körülmények közt?? :(
Nem lenne sok időnk ott a munka miatt igazán egymásra Szabival, de mégis úgy gondolom, hogy ez a kapcsolatunkat is megerősítené...
Annyira jó, hogy van nekem Ő és annyi mindennel tartozom még Neki! Szeretném megalapozni a jövőmet kint Norvégiába, lehetőleg az Ő oldalán majd... :)
Bárcsak sikerülne... :((
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése