KÖLTÖZÉS INNEN!! :)

Kedves Olvasóim!

Új hellyel és külsővel új blogot indítok, a jelenlegit valószínűleg véglegesen lezárom!! Ugyanúgy itt marad, de bejegyzéseket a továbbiakban, itt nem fogok közzé tenni magányügyi okok miatt!! :)

Megértéseteket előre is köszönöm!!!

Az új blogom címe: http://naoya89.blogger.hu/

Átok... avagy egy nem éppen csodás nap!

Már lassan lesz jó egy hete, hogy piszkálódni kezdett a fogam. Vártam a csodát, hogy "majd elmúlik", de ez napok után sem következett be, amikor is már addig tele voltam fájdalommal, és persze gyógyszerrel, hogy azt mondtam, ennek doki lesz a vége. Úgy is lett.

Nagy nehezen a mai napom, - apummal az oldalamon támogatásként - elmentem a fogorvosi rendelőbe, ahol a volt, most már ex fogdokinőm rendel. Természetesen... Nyári szünet, majdnem több mint egy hónapot kellett volna arra várnom, hogy megszűnjön a szenvedésem a fogammal. Ezt lehetetlen kivitelezni, mivel nemhogy maga a fogfájdalom az, amit el kell viselni, még a mellé rendelő kellemes tünetek is társulnak idővel.. (fejfájás, szemkönnyezés, torokfájás, hajhullás..stb.), szóval rendesen rátud menni az ember szervezetére, egyetlen egy darab, de hibás fog. Szerencsére nekem nem voltak ilyen tüneteim, a fejfájást levéve, de a kettő is épp elég volt ahhoz, hogy végre bátorságot vegyek és elmenjek helyrehozni.

Szóval ma kora reggel miután kiderült, hogy nincs dokinő, ott ahol kellett volna lennie (arról nem is beszélve, hogy helyettes sem volt, mert minek is az?? Dögöljön bele az ember nyugodtan a kínba.. -.-") , akkor fogtuk magunkat apummal és elmentünk a körzeti dokihoz. Ott egy nagyon kedves és fiatal nő várt minket. Mikor beszólított, azt hittem hamar túl leszek az egészen. Egyszer az életemben, akkor tényleg úgy voltam vele, hogy nem félek annyira, mint azelőtt. Erre beülök a székbe, megnézi a fogam, majd elküld szájsebészetre! Hurrá!! -.-" Legalább a hely ismerős lesz! Gondoltam magamban, és végülis nem féltem még akkor sem, hiszen biztatóan azt mondta, hogy a foghúzás még jól is jön majd nekem, mivel mögötte már látszik a bölcsesség fog. Remek!! :) Nem gond, legalább lesz ami majd helyettesíti idővel a hiányzó fogamat. Még akkor sem gondoltam, hogy ez korántsem úgy van, ahogy én azt elgondoltam! ^^"

Időponttal a kezemben tovább vonaglottunk ezen a keserves megpróbáltatáson, mely minden erőmet elvette a végére. Odaértünk a szájsebészetre! Nem is olyan sokára rá, szólítottak. Megkaptam a kellemes három az egyben adagos injekciót, majd vártam, hogy hasson. Jó 20 perc elteltével beszólítottak újra. A végső menet és egyben a fogam utolsó percei. Az egész nem tartott tovább 10 percnél. Szépen csinált helyet a fogónak és ki is húzta a fogam sec-perc alatt, de a továbbiak megleptek roppantul. A mögötte lévő bölcsességfogamat is ki kellett húzni! A profi doktor-úr megkérdezte, hogy kihúzhatja-e? Mivelhogy előbb-utóbb kiesne, nem érdemes megtartani. Mit tudtam volna mondani? Hogy ne?! Persze, akkor csinálja csak! Bólintottam, majd megnyugvóan biztatott és megdicsért amiért szépen és ügyesen tűrtem a beavatkozást. Nem is volt egy könnyű dolog, és sajnáltam is, hogy egyszerre 2 fogamat veszítem el...

Jelenleg fájdalomcsillapítóval próbálom elviselni a hiányt és az enyhe fájdalmat ami a veszteség által még rám vár...

Szóval ez egy ilyen nap volt. Meglepő és fáradalmasan fájdalmas egyben.. De túl vagyok rajta és ez tök jó!! ^^"

Első szerelem

Elég zavaros még mindig ez a kifejezés számomra, valljuk be, köztudottan ez már az..

Mi is az első szerelem? Az esetek nagy részében ezek az "Első szerelmek" nem mindent elsöprőek, sajnos. De talán, nem is olyan nagy baj ez...

Megmondom őszintén, én sem tudom megmondani, hogy mi is ez. Kit tartunk első szerelmünknek? Azt akibe szerelmesek voltunk gyermekkorunkban? Aki esetleg a távolból tartotta bennünk a lelket, érintkezés és találkozás nélkül? Vagy talán az, aki közvetlenül a gondunkat viseli, hozzánk ér, csókokkal halmoz el, vigyáz álmunkra, a közösen eltöltött percek emlékére...?

Ha reálisan vizsgálom a témát, akkor egyértelmű, hogy az, az a bizonyos "első", akivel minden szerelemben eltöltött élmény.. tényleg a legeslegelső. (Ez legyen; kézben járás, csók, együttlét, egymás karjában elalvás, szerelmi vallomás, párunk hiánya, féltékenység, féltés, türelem, vágy, aggódás, féltés, gondoskodás, stb... ) - szóval minden, amit csak átélhetünk egy egészben, ebben a földöntúli érzésben.

Ha irreálisan közelítem meg a dolgot, akkor természetesen az internetes, gyerekkori, vagy táv "szerelmek" is elsőnek mondhatók. Igazából attól függ, hogy mennyire hagyott bennünk az illető nyomot. Legalábbis én így vélem. És persze, nem utolsó sorban fontos, hogy igazi, kétoldalú érzésről legyen szó.

A látott és hallott információk alapján elmondhatom, hogy igazi, első szerelem, az, ahol testi érintkezés is kialakul. Hiszen, ott teljesedik be a kapcsolat, ha "költői" akarok lenni és szentimentális. Tényleg komoly dolog ez, az első... Az érintett felek, akikkel először történik nemi érintkezés, azok párjukhoz ragaszkodásuk fokozottan megnövekszik. Mondhatni, egy Istenként tekintenek párjukra. Ez szerintem oda-vissza érvényes, férfiakra-nőkre egyaránt. Annyi különbséggel, hogy a nőkön általában mindig jobban látszik a romantika, az érzékenység, a gyengédséggel járó gondoskodás.

Visszatérve az elsőre, végülis azt, hogy kinek miért és ki az első, véleményem szerint mi magunk tudjuk csak igazán eldönteni. Miért? Mert más nem lát belénk, nem érzi azt ami mi. Nem nehéz megjegyezni, hogy kit mikor és mennyire szerettünk hajdanán.. :) Az esetek nagy részében az első szerelem ... mindenkinél örök nyomot hagy. De ez érthető is. Viszont sokszor hajdani, első szerelmünktől nem azt kapjuk vissza, nem azt a hozzáállást, azt a viszonyt, amire azt lehetne mondani, hogy "jó". Általában ezeknek a kapcsolatoknak az érintett felei, az életbe nem keresik egymást, vagy ha kedvesen is váltak el egymástól, idővel "elfelejtik" a másikukat. Azt, akivel mindenüket megosztották egy időben.

Nem igazán tudom, hogy miért álltam neki ennek a cikknek. Talán mert, minden nő és férfi ismeri azt az érzést, hogy ... "Bárcsak én lehettem volna számára az első!" - akkor nyilván megóvtuk volna párunkat az akkor átélt fájdalmaktól. "Én jobban megbecsültem volna! Én kitartottam volna mellette!!" - hasít az emberbe a gondolat, és aztán el is mérgesedünk, hiszen nem jó az embert látni, olykor rossz emlékekben tömkelegében. "Az elsőnek kell a legszebbnek lennie.. " - mondják a tinifilmek, a szülök, a barátok.. de az a baj, hogy az élet nem alakul ilyen könnyen mindig.

Én, hála Kedvesemnek, nem panaszkodhatok... :) De azt tudom, hogy mindegyikünkben vannak olyan emlékek, amelyek egy időben keserű és kilátástalan helyzetet teremtettek.

Már nem is számít talán, hiszen ahogy a blog alcíme is jelzi:

" A múltba tekintésnek csak akkor van értelme, ha a jövőt szolgálja ,,

Egy cseppnyi szerelem

Előző nap beszéltem Szabival gépen, és ahogy ott megbeszéltük is, majd értekezünk ma is ugyanúgy. Furcsálltam kissé, hogy a találkozást nem erőlteti, így rákérdeztem, hogy nem lesz-e valamelyik nap? Azt válaszolta, hogy lesz, majd valamikor beugrik még úgy is a városba. Ezeknek tudatában így ma, nem is számítottam arra, hogy esetleg felbukkanjon, csak egy pillanatra futott át rajtam, hogy "mivan, ha esetleg..." - de gyorsan kivertem a gondolatokat a fejemből!

- Így nem láthat! - gondoltam magamban. Tudatos és megbeszélt talik alkalmával, egyértelmű, hogy az ember próbálja mindig a "legszebb" formáját előhozni szerelme előtt. Nem volt semmi megbeszélve, főleg nem találkozás, így nem is fektettem nagy hangsúlyt a külsőmre.. Itthon minek öltözzek ki?? Szóval elég slampos voltam, mondhatni olyan mint aki előző éjjel alig aludt valamit.. ami igaz is. De smink, meg parfüm, meg miegyebek nem tolongtak rajtam mint az olyan alkalmakkor, mikor Vele vagyok.

Anyum, miután hazajött, pont meg is kérdezte Tőlem, hogy nem jön-e fel hozzám a Szabi? Nem. Válaszoltam egyértelműen, majd folytattam. "- Nem mondta, hogy jönne... és nem is úgy beszéltük meg..". Anyum természetesen vélte rajtam felfedni a "sajnos" hangulatállapotot és viccelődött is, hogy milyen szerelmes vagyok, stb...

Rövid idő elteltével, azaz pontosan háromnegyed kettőkor egyszer csak a kaputelefon ad jelzést, hogy valaki megérkezett. Kizárásos alapon más nem lehetett mint Ő, mivel Apum dolgozott. Olyan szempontból nem örültem a találkozásnak, hogy úgy fogadtam, ahogy. Olyan slamposan, vagy nem is tudom. Nem az igazi és csinos énemmel! De persze nagyon jólesett a látogatása. Bejövetele után máris a nyakamba ugrott és sok sok puszi és csók mellett, átölelve és két finom csokoládét átadva, kívánt boldog 7.hónapot! :) Nagyon tündéri volt és figyelmes! Az sem érdekelte, hogy milyen idiótán és igénytelenül nézek ki.. :S Ugyanúgy az ölébe ültetett és kedvesen kérdezgetett és puszilgatott.. Azt hittem menten elolvadok és egyben felsülök a kellemetlen és ronda kinézetem miatt...

Nem maradt sokáig, volt még elintéznivalója, konkrétan egy megbeszélése. :) Én sem tartottam fel, szóval az egész olyan 15 perc alatt lejátszódott, de tényleg nagyon örültem Neki! Végre hozzá

érhettem, átölelhettem picit!! Legszívesebben el sem engedtem volna egy percre sem! :$ Annyira édes volt és figyelmes!! *-*

Alig várom, hogy végre megint láthassam és átölelhessem..!! ^^

♥ Pont úgy, ahogy vagy.. ♥

Múlt péntektől egészen vasárnapig kint voltam a Desin, Szabinál. Nagyon jól éreztem magam, mint mindig, és nem tudok Vele betelni! ^^ Sokszor azon kapom magam, hogy nem tudok meglenni nélküle egy percre sem, holott egy helyen vagyunk.

Sokszor viszont hibákat követünk el, de legfőképp én követek el számtalan hibát és tényleg csodálom, hogy nem emeli fel a hangját rám akkor sem, mikor megérdemelném.

Tényleg mindent megkapok Tőle, és a sok fiatallal ellentétben én nem elsősorban a pénzre és a testiségre gondolok..(!) Rengeteg törődést, figyelmet és aggódást kapok, és azt hiszem minden "normális" nőnek ez az elsőrangú egy kapcsolatban. Na és persze a bizalom. Amit állandóan szajkózok.. Ez nem azt jelenti, hogy nem bízunk a másikban! Mert kijelenthetem, az egymás iránti bizalom az feltétlen és erős, hanem ez a fajta bizalmatlanság inkább saját magunkra verődik vissza. Hogy nem vagyunk elég "jó" a másiknak. Legalábbis az én irányomból ez van. Magamban egyáltalán nem bízom, de Ő, Szabi, folyton próbálja elhitetni Velem, hogy jó vagyok pont úgy, ahogy vagyok... :) Próbálom elhinni, de ez elég nehéz nálam, viszont ez nem az Ő hibája.. :)

Ma vagyunk 7 hónaposak Szabival. El sem hiszem, hogy eljutottam idáig. Ahhoz képest, hogy milyen meredek volt a lejtő, amin megindultam! Viszont panaszra nincs okom, és eszem ágába nincs visszafordulni! Szabi annyira jó ember és tényleg, kimondhatatlanul gondoskodó és érzékeny, még ha tagadni is próbálja mások, avagy olykor még én előttem is.. ;)

Jó most minden úgy ahogy van. És bár a viták alkalmával sokszor megkérdőjelezem a létem, idővel rá kell jönnöm, hogy talán egyikünk a másik nélkül, már nem lenne teljes egész. Sokat kaptunk a másiktól, sok tapasztalatot és boldogságot... - legalábbis én biztos, a többi pedig már csak remélni tudom!

Nem hiszem, hogy eltudnám nélküle képzelni az életem... ♥

(Ui: A Videó Klippet, Szabitól kaptam és nagyon szeretem! ^^)

Visszatekintés a múltba - azaz családi emlékek nyomában

Mostanában mások által is, újra előkaptam a család "fiatal" fényképalbumait, és elemezgettem a képeket, az embereket az eseményeket.

10-20 évekkel korábban történt események és tragédiák sorozata villan fel minden képre tekintve. Halott hozzátartozók, rokonok, az Ő szörnyű életük...

Magamba, vagy elmondások alapján próbálom elképzelni a történteket. Sokszor összeszorul a gyomrom és a sírás keringet, ahogy visszahallom az akkori családi események részleteit. Elképzelni is szörnyű, hogy sok szerettem, rokonom a mai napig is élhetne.

Igazából a Bátyám és jómagam is éltünk át dolgokat, borzalmasakat, de amit szüleink éltek át, azokhoz nincs fogható. Mintha az egész család el lenne átkozva jó ideje.

Valahol titkon, ahogy én is, szerintem más is félne, hogy esetleg olyanokat kell majd megélnie, mint amik előzőleg is történtek másokkal. Iszonyatos, és ahogy az ember hallja vissza egy közvetlen szemtanútól a múltbéli eseményeket, így az egész még ijesztőbb és elrettentőbb.

Édesapám általi nagymamám például álmában halt meg. Nem ismertem. "Szép halál". Mondhatnánk is, és ha úgy nézzük, hogy a szüleim nem egyszer megmentették már a túlvilágtól, akkor ahhoz képest tényleg az. De ha jobban belemélyedek és próbálom megfejteni, hogy miért kellett ennek így történnie, akkor minden olyan igazságtalannak tűnik. Nem is akarok itt belemenni a dolgokba, elég ha annyit mondok, hogy a kórházban dolgozott annak idején, a szülész-nőgyógyász részlegen a mamám. Nem volt nehéz hozzáférnie gyógyszerekhez. Felháborít és megijeszt egyszerre az, hogy mennyire másképp kellett volna mindennek történnie. Ilyen múlttal és történetekkel - amelyekről nem is tudok és nem is szeretnék mesélni - rossz lapozgatni a családi fényképalbumot, amely eredetileg a szép és jó emlékek felidézésére szolgál. Sötét és szomorú múlttal, nekem lehetetlen a jót meglátni, egy-egy, köztünk már nem lévő személyben. Ezek a tragédiák arra figyelmeztetnek, azaz intő jelet adnak legalábbis nekem, arra, hogy ... az élet így is nagyon nagyon rövid. Mindenki fél a haláltól, de vannak akiknek már annyira nincs kedvük az élethez, hogy ahhoz képest, hogy ott voltak a halál torkában, mondhatni "újra" születtek, az aggódó, vigyázó szeretteik ellenére is, tovább és tovább folytatják ezt az önmegsemmisítő állapotot. Pokoli időszak lehetett az akkori, és ez csak egy eset talán a sok közül. A legrosszabb az az, hogy hiába is vannak "megmentőim" ide lent a Földön, vagy hiába van csupán nagy szerencsém, és hiába van őrző angyalom! Ha a sors vagy én úgy akarom... akkor meg fogok halni! És ez ellen senki sem tud mit tenni..