Első szerelem

Elég zavaros még mindig ez a kifejezés számomra, valljuk be, köztudottan ez már az..

Mi is az első szerelem? Az esetek nagy részében ezek az "Első szerelmek" nem mindent elsöprőek, sajnos. De talán, nem is olyan nagy baj ez...

Megmondom őszintén, én sem tudom megmondani, hogy mi is ez. Kit tartunk első szerelmünknek? Azt akibe szerelmesek voltunk gyermekkorunkban? Aki esetleg a távolból tartotta bennünk a lelket, érintkezés és találkozás nélkül? Vagy talán az, aki közvetlenül a gondunkat viseli, hozzánk ér, csókokkal halmoz el, vigyáz álmunkra, a közösen eltöltött percek emlékére...?

Ha reálisan vizsgálom a témát, akkor egyértelmű, hogy az, az a bizonyos "első", akivel minden szerelemben eltöltött élmény.. tényleg a legeslegelső. (Ez legyen; kézben járás, csók, együttlét, egymás karjában elalvás, szerelmi vallomás, párunk hiánya, féltékenység, féltés, türelem, vágy, aggódás, féltés, gondoskodás, stb... ) - szóval minden, amit csak átélhetünk egy egészben, ebben a földöntúli érzésben.

Ha irreálisan közelítem meg a dolgot, akkor természetesen az internetes, gyerekkori, vagy táv "szerelmek" is elsőnek mondhatók. Igazából attól függ, hogy mennyire hagyott bennünk az illető nyomot. Legalábbis én így vélem. És persze, nem utolsó sorban fontos, hogy igazi, kétoldalú érzésről legyen szó.

A látott és hallott információk alapján elmondhatom, hogy igazi, első szerelem, az, ahol testi érintkezés is kialakul. Hiszen, ott teljesedik be a kapcsolat, ha "költői" akarok lenni és szentimentális. Tényleg komoly dolog ez, az első... Az érintett felek, akikkel először történik nemi érintkezés, azok párjukhoz ragaszkodásuk fokozottan megnövekszik. Mondhatni, egy Istenként tekintenek párjukra. Ez szerintem oda-vissza érvényes, férfiakra-nőkre egyaránt. Annyi különbséggel, hogy a nőkön általában mindig jobban látszik a romantika, az érzékenység, a gyengédséggel járó gondoskodás.

Visszatérve az elsőre, végülis azt, hogy kinek miért és ki az első, véleményem szerint mi magunk tudjuk csak igazán eldönteni. Miért? Mert más nem lát belénk, nem érzi azt ami mi. Nem nehéz megjegyezni, hogy kit mikor és mennyire szerettünk hajdanán.. :) Az esetek nagy részében az első szerelem ... mindenkinél örök nyomot hagy. De ez érthető is. Viszont sokszor hajdani, első szerelmünktől nem azt kapjuk vissza, nem azt a hozzáállást, azt a viszonyt, amire azt lehetne mondani, hogy "jó". Általában ezeknek a kapcsolatoknak az érintett felei, az életbe nem keresik egymást, vagy ha kedvesen is váltak el egymástól, idővel "elfelejtik" a másikukat. Azt, akivel mindenüket megosztották egy időben.

Nem igazán tudom, hogy miért álltam neki ennek a cikknek. Talán mert, minden nő és férfi ismeri azt az érzést, hogy ... "Bárcsak én lehettem volna számára az első!" - akkor nyilván megóvtuk volna párunkat az akkor átélt fájdalmaktól. "Én jobban megbecsültem volna! Én kitartottam volna mellette!!" - hasít az emberbe a gondolat, és aztán el is mérgesedünk, hiszen nem jó az embert látni, olykor rossz emlékekben tömkelegében. "Az elsőnek kell a legszebbnek lennie.. " - mondják a tinifilmek, a szülök, a barátok.. de az a baj, hogy az élet nem alakul ilyen könnyen mindig.

Én, hála Kedvesemnek, nem panaszkodhatok... :) De azt tudom, hogy mindegyikünkben vannak olyan emlékek, amelyek egy időben keserű és kilátástalan helyzetet teremtettek.

Már nem is számít talán, hiszen ahogy a blog alcíme is jelzi:

" A múltba tekintésnek csak akkor van értelme, ha a jövőt szolgálja ,,