Visszatekintés a múltba - azaz családi emlékek nyomában

Mostanában mások által is, újra előkaptam a család "fiatal" fényképalbumait, és elemezgettem a képeket, az embereket az eseményeket.

10-20 évekkel korábban történt események és tragédiák sorozata villan fel minden képre tekintve. Halott hozzátartozók, rokonok, az Ő szörnyű életük...

Magamba, vagy elmondások alapján próbálom elképzelni a történteket. Sokszor összeszorul a gyomrom és a sírás keringet, ahogy visszahallom az akkori családi események részleteit. Elképzelni is szörnyű, hogy sok szerettem, rokonom a mai napig is élhetne.

Igazából a Bátyám és jómagam is éltünk át dolgokat, borzalmasakat, de amit szüleink éltek át, azokhoz nincs fogható. Mintha az egész család el lenne átkozva jó ideje.

Valahol titkon, ahogy én is, szerintem más is félne, hogy esetleg olyanokat kell majd megélnie, mint amik előzőleg is történtek másokkal. Iszonyatos, és ahogy az ember hallja vissza egy közvetlen szemtanútól a múltbéli eseményeket, így az egész még ijesztőbb és elrettentőbb.

Édesapám általi nagymamám például álmában halt meg. Nem ismertem. "Szép halál". Mondhatnánk is, és ha úgy nézzük, hogy a szüleim nem egyszer megmentették már a túlvilágtól, akkor ahhoz képest tényleg az. De ha jobban belemélyedek és próbálom megfejteni, hogy miért kellett ennek így történnie, akkor minden olyan igazságtalannak tűnik. Nem is akarok itt belemenni a dolgokba, elég ha annyit mondok, hogy a kórházban dolgozott annak idején, a szülész-nőgyógyász részlegen a mamám. Nem volt nehéz hozzáférnie gyógyszerekhez. Felháborít és megijeszt egyszerre az, hogy mennyire másképp kellett volna mindennek történnie. Ilyen múlttal és történetekkel - amelyekről nem is tudok és nem is szeretnék mesélni - rossz lapozgatni a családi fényképalbumot, amely eredetileg a szép és jó emlékek felidézésére szolgál. Sötét és szomorú múlttal, nekem lehetetlen a jót meglátni, egy-egy, köztünk már nem lévő személyben. Ezek a tragédiák arra figyelmeztetnek, azaz intő jelet adnak legalábbis nekem, arra, hogy ... az élet így is nagyon nagyon rövid. Mindenki fél a haláltól, de vannak akiknek már annyira nincs kedvük az élethez, hogy ahhoz képest, hogy ott voltak a halál torkában, mondhatni "újra" születtek, az aggódó, vigyázó szeretteik ellenére is, tovább és tovább folytatják ezt az önmegsemmisítő állapotot. Pokoli időszak lehetett az akkori, és ez csak egy eset talán a sok közül. A legrosszabb az az, hogy hiába is vannak "megmentőim" ide lent a Földön, vagy hiába van csupán nagy szerencsém, és hiába van őrző angyalom! Ha a sors vagy én úgy akarom... akkor meg fogok halni! És ez ellen senki sem tud mit tenni..